Heinz-Christian Strache az állatok jogaira hivatkozik.

 

„Az állatok megölése nagyon sok esetben megsérti az állatok jogait” – kezdte hétfői Facebook posztját Ausztria alkancellárja. „Az altatás nélküli vágást általánosan be kellene tiltani. Ugyanúgy, mint más EU államokban. Mivel az állatok nem dolgok, hanem olyan védett élőlények, melyeket nem lenne szabad megkínozni” – tette hozzá írásában.

Heinz-Christian Strache javaslata az országban élő zsidó közösségek mellett a muzulmán vallási előírásokkal is ütközik. Az „altatásos” módszerrel szemben a kóser gyakorlat során a hentesek először elvágják az állatok torkát, ami szinte rögtön az állat halálát okozza.

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke írásában azokat az országokat is példának hozta, ahol már betiltották a zsidó mészárosok, sakterek tevékenységét – derül ki a The Jewish Telegraphic Agency cikkéből. Ahogy korábban beszámoltunk róla, nemrég Belgium flamand és vallon területein okozott felháborodást a kóser vágás betiltása, valamint napjainkra Dániában, Lengyelországban, Svájcban és Hollandiában is tilossá vált a módszer.

A vallon ügyben korábban Avraham Gigi belga rabbi fejtette ki részletesen álláspontját a betiltást ellenezve: „A kóser vágás bizonyítottan az egyik legkevésbé fájdalmas módszer. Ráadásul, akik jelen vannak az altatás, lelövés vagy az áramütés során, maguk is láthatják, ahogy az állatok kínjukban hosszan gyötrődnek halálukig. A kóser módszer szerinti vágáskor az állatok bizonyítottan másodpercek alatt meghalnak” – hangsúlyozta a zsidó vezető.

 

zsido.com