Azt a szombatot, amelyen Mózes diadalénekét olvassák fel a Tórából a Besálách hetiszakaszban, sábát sirának, a dal szombatjának nevezik (az évnek több olyan szombatja van, mely az aznap felolvasott szakasz egy különleges témájáról kapta a nevét).
A tenger kettéválasztásának, illetve a száraz lábbal való átkelés csodájának elismerésére a férfiak Mózes vezetésével dalba fogtak, és ez olyan híres lett, hogy végül a reggeli imába is bekerült.
Ritkábban említik azonban, hogy ezt a dalt egy másik is követte, az, amelyet Mirjám, Mózes nővére és az általa vezetett nők énekeltek, és kísértek zenével és tánccal. Amilyen bőbeszédűen számol azonban be a Tóra Mózes és a férfiak daláról, annyira szűkszavú Mirjám és a nők énekével kapcsolatban:
És vette Mirjám, a prófétanő, Áron nővére a dobot kezébe, és kimentek mind a nők utána dobokkal és körtánccal. És Mirjám elkezdte nekik: Énekeljetek az Örökkévalónak, mert fenségesen fenséges volt, lovat és lovasát a tengerbe döntötte. (2Mózes 15:20-21)
Ez az egyetlen olyan eset a Tórában, amikor az asszonyok külön, saját éneket énekeltek. Hogyan és miért történt ez?
A Talmud (Szótá 11b) elmeséli, hogy a zsidókat az Örökkévaló az igaz és szentéletű asszonyok érdemében hozta ki Egyiptomból. Sok férfi ugyanis elveszítette minden reményét, és nem akarták betartani a „szaporodjatok és sokasodjatok” parancsát, hogy ne legyenek gyermekeik, akik ugyanúgy szenvednek majd a szolgaságban, mint ők. Feleségeik azonban továbbra is hittek a szabadulás lehetőségében, és arra biztatták férjeiket, hogy mégis nemzzenek gyermeket. Bölcseink szerint ezt a töretlen hitet fejezi ki a csörgődob. A Tóra szövegét egyéb történetekkel kiegészítő midrás elmondja, hogy a nők olyannyira bizonyosak voltak abban, hogy az Örökkévaló majd csodákat tesz velük az úton, hogy amikor elhagyták Egyiptomot, zeneszerszámokat vittek magukkal a kezükben, hogy bármikor belekezdhessenek a hálaadó énekbe.
Felvetődik azonban a kérdés, hogy vajon valóban énekeltek-e? Feltételezhetjük-e Mirjámról, a prófétanőről és az istenfélő asszonyokról, hogy férfiak előtt daloltak és táncoltak, ami nem felelt volna meg a szemérmetesség szabályainak. Mózes dalát a Tóra „sir”-nek, vagyis dalnak nevezi, ám a nőkkel kapcsolatban ezt mondja: „vátáán” (felelte, szólt). Mire felelt? A midrás szerint az angyalok dicsőíteni akarták Istent, ám Mirjám felelt nekik, és szólt az asszonyoknak, hogy először ők énekeljenek. Egy másik magyarázat szerint maga a dal volt felelgetős – vagy a férfiak dalát ismételték meg, vagy Mirjám után énekelték a nők szakaszról szakaszra. Egyes kommentátorok szerint a nők valójában nem énekeltek, mivel nők számára illetlenség olyan férfiak jelenlétében énekelni, akik nem közvetlen rokonaik. Mások viszont azt mondják, hogy énekeltek, és olyan köztes vélemény is akad, mely szerint zeneszerszámokkal valódi dallamot játszottak, ám nem, vagy csak halkan énekeltek, nehogy szemérmetlenül viselkedjenek a férfiak jelenlétében. A zeneszerszámok hangja elnyomta a halk dallamot. A Chida néven ismert Chájim Joszef Ázuláj rabbi azonban azt mondta, hogy – mivel az isteni jelenlét nyugodott az egész népen, a nők nyugodtan énekelhettek a férfiak füle hallatára.
A Tóra egyébként ezen a ponton nevezi Mirjámot először a nevén, és rögtön prófétának is mondja. Az is feltűnhet, hogy csak Áron nővéreként nevezi meg a fent idézett szöveg, noha tudjuk, hogy még egy fivére volt, Mózes. A Talmud (Szóta 12a) és a midrás azt mondja, hogy amikor Mirjám hatéves volt, apja, Ámrám, elvált a feleségétől, Jochevedtől, mert nem bírta elviselni a gondolatot, hogy esetleg fiuk születhet, akit Fáraó rendelete alapján majd megölnek. Ámrám azonban nemzedékének egyik vezetője volt, így a többi férfi is követte a példáját, és mindannyian elváltak a feleségüktől. Azt mondta erre Mirjám az apjának: „Tetted rosszabb Fáraó tetténél, mivel ő csak a fiúgyermekeket nem hagyta élni, te azonban úgy döntöttél, hogy sem a fiúk, sem a lányok nem élhetnek.” Ezután még azt is megjövendölte, hogy szüleinek egy fia születik majd, aki megmenti Izraelt. Valóban így is történt, így, amikor Mirjám látta, hogy az öccse által vezetett, a szolgaságtól megmenekült népet üldöző egyiptomiak mind a vízbe fulladtak, vagyis beteljesült a próféciája, örömében dalra fakadt.
Bölcseink azt is elmondják emellett, hogy a Mirjám név a már (keserű) szóból származik, mivel születése idejében a zsidók rabszolgasága keserűbbé vált, mint valaha volt. Ezért kisgyermekként sokan ferde szemmel tekintettek rá, és a neve miatt a keserű szenvedésüket kötötték hozzá. Mirjám azonban ösztönző választ adott nekik, és a szülés fájdalmaihoz hasonlította a rabszolgaságot: ahogyan a fájdalom növekedése egyre közelebb visz a gyermek világra jöveteléhez, úgy visz a keserűség emelkedése egyre közelebb a megváltáshoz. Amikor Mirjám látta, hogy az egyiptomiak belefulladtak a fejük fölött összezáródó tengerbe, így szólt: „Most láthatjátok, hogy igazat mondtam: ’a keserűségből emelkedik ki a megváltás’”.
Bölcseink azt tanítják, hogy ahogy az első száműzetésből való megváltás végül, ahogyan fentebb említettük, az istenfélő nők érdemében történt, ugyanígy a második és végső megváltás is az ő érdemükben jön el. Jöjjön el ez minél hamarabb, még napjainkban!
További magyarázatokat a hetiszakaszról Joel és Saul tolmácsolásában itt találnak.
zsido.com