Sziván hónap 9-én, idén május 20-án szerdán van a jorcájtja Reb Slomó Miller, Müller Salamon szécsényi főrabbinak. Évfordulója alkalmából az újságokban is sokszor hangos életéről emlékezünk meg.
Ráv Müller – időnként Miller – Salamon (Slomó, 1862–1933/5693. sziván 9.) Reb Nószon Miller (1828–1890) neves szécsényi főrabbi fiaként látta meg a napvilágot, aki a jesivák után maga is a rabbihivatást választotta. Először a csabrendeki régi hitközségben működött, majd apja halála után a szintén nagy múltú Szécsénybe költözött, és ott vette át a közösség és a jesiva vezetését.
1911-ben Müller rabbitól és a szécsényi hitközségtől lett hangos a zsidó és a nem-zsidó sajtó egyaránt. Történt ugyanis, hogy még 1903-ban anyagi jellegű nézeteltérései akadtak a rabbinak és a hitközség vezetésének, pontosabban, a hitközség egy ideje már nem folyósította a rabbi járandóságait. A vita annyira eldurvult, hogy az Müller rabbi mentális egészségét is megviselte, olyannyira, hogy egy ponton a szakértők az elmebetegség jeleit állapították meg rajta és gondnokság alá helyezték. 1909-ben majdnem egy éves gyógykezelésre küldték a balassagyarmati elmegyógyintézetbe.
Mindeközben tehát az orthodox hitközség vallási vezetés nélkül maradt, s többek között a mádi gáon bíztatására 1909 nyár végén új rabbit választottak egy fiatal szerencsi Talmud-tudós, Hoffmann Dávid (Ávrahám Dávid háLévi, 1884–1944) személyében. A választásról az Orthodox Központi Iroda véleményét is megkérdezték, s kérésükben kifejtették azt is, hogy Müller rabbiról is gondoskodni fognak és neki havi 60 korona kegydíjat is folyósítanak. Az Orthodox Iroda pedig az mondta, legyen hát, de csak akkor, ha a hitközség és a leendő új rabbi is előre elfogadja, ha Müller rabbi mégiscsak visszatérne, akkor vallási bíróság elé viszik az ügyet. A feltételeket mindenki elfogadta, így aztán Hoffmann rabbit beiktatták a szécsényi rabbiszékbe.
Eközben Müller rabbi a gyarmati szanatóriumban pihent, melyet 1909 végén gyógyultan hagyott ott, s így még a gondnokság alól is felmentették. Müller rabbi Szécsénybe utazott hát, hogy (vissza)foglalja a szécsényi rabbiszéket, azonban a hitközség egy része erről hallani sem óhajtott. Ezért hát Müller rabbi a királyi kabinetirodához fordult, mely az ügyet minden megjegyzés nélkül a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba küldte. A minisztérium pedig az Orthodox Irodához fordult, amely viszont korábbi álláspontjával ellentétben, miszerint az ügyet saját bét din előtt oldná meg, inkább továbbadta az aktákat a vármegyei közigazgatási bizottságnak. A pingpong hasonlító ügyintézést természetesen a tagokat viselte meg leginkább, akik – legalábbis az Egyenlőség szerint – még azt is fontolóra vették, hogy kilépjenek az orthodoxiából és csatlakozzanak a neológ hitközségek sorába…
Akárhogyan is, a minisztérium végül a Nógrád vármegye közigazgatási bizottságához intézett rendeletével összes jogával együtt visszahelyezte állásába Müller rabbit, így aztán Szécsényben az egy rabbiállásra két rabbi is jutott, miről a szécsényi és a környékbeli zsidók az alábbi értesítőt kapták:
„Van szerencsém értesíteni, hogy 1911. febr. hó 1-jén délutáni 3 órakor a balassagyarmati vonattal Szécsénybe érkezem, hogy a rabbi és anyakönyvvezetői állásomat újbol elfoglaljam. Hitrokoni üdvözlettel, Müller Salamon rabbi.”
A főszolgabíró február 3-án délután adta át neki az anyakönyveket. Ekkortól kezdve Szécsényen két helyen tartottak Isten-tiszteletet: a zsinagógában Müller rabbival 13 fő, a bészmedresben pedig Hoffmann rabbival 35 fő imádkozott. A 120 családfőből álló hitközségben ugyanis a többiek inkább távolmaradtak, míg a valós béke helyre nem áll. De sajnos a béke még váratott magára, Peszách utolsó napján még két feltűzött szuronyos csendőrt is a zsinagóga elé kellett állítani, mert Müller rabbi komoly nézeteltérésbe került a hitközség elnökével, aki megcserélte a kántorokat a két imahelyen, hogy a mázkir ima ne legyen olyan hosszú, amikor a még 150 évvel ezelőtt elhaltak neveit is felolvassák. Ebben viszont Müller rabbi a tekintélyének megsértését látta…
A kilátástalannak tűnő helyzetből végül Hoffmann rabbi lépett ki és 1911. június 26-án elbúcsúzott a hitközségtől, hogy a miskolci bét dinben elfoglalja az egyik dájáni állást (később pedig a ma Szerbiához tartozó Adán lett főrabbi). Szécsényi konfliktusról ezután már nem is olvashatunk, sőt, még az Egyenlőség, mely korábban oly sokszor állította pellengérre Müller rabbit, többször dicsérően szólt a szónoklatairól. Halálakor mások mellett az alábbi mondatokkal búcsúztak tőle:
„A szécsényi hitközség nevében dr. Gutfreund Emil ügyvéd megható szavakkal búcsúzott a hitközség szeretett főrabbijától. […] Majd Pollák Fülöp váci főrabbi idézetekben és példázatokban gazdag és tökéletes szépségű magyar szónoklatával olyan megrázóan búcsúztatta a nagy halottat, hogy a hallgatóság minden tagja sírva fakadt. […] A mély gyászban lévő özvegy iránt a hitközség minden tagja részéről osztatlan részvét nyilvánul meg.”
Az orthodox hetilap pedig az alábbi nekrológban emlékezett meg a szécsényi rabbiról:
„Nagy megilletődést keltett az orthodoxia széles rétegeiben, Müller Salamon szécsényi főrabbinak saboszkor történt hirtelen elhunyta. A boldogultat Budapesten is ismerték sokan, mint rendkívül nagy tudású, szellemes és társaságában igen kedves férfiút. 71 éves korában érte utol hirtelen a halál. Péntek este még templomban volt, otthon kidüst végzett, majd megvacsorázott, elbeszélgetett és hirtelen szívszélütés véget vetett életének. Jelenlegi működési helyén 42 évig munkálkodott. Elődje apja volt: R. Noszon, aki az 1869-iki kongresszus idején az orthodoxia függetlenségéért a legodaadóbban küzdött és ebben az ügyben I. Ferenc Józsefhez küldött delegációban is részt vett. Felesége [a második – Cs. V.] a híres tapolcsányi főrabbinak, a Tajrasz Bar Nas szerzőjének leánya volt. Gyer- mektelenül hunyt el, de emlékét fenntartja több műve (Mincho b’lülo, Avné Chajsen, Szidür S’vach Sabosz).”
Habár Müller Salamon rabbinak az igazáért való küzdelme megviselte az egészségét, végül mégis győzött az igazság, a béke és a hitélet pedig újból felvirágozhatott a szécsényi hitközségben. Beteljesültek Ámosz próféta szavai: „Gyűlöljétek a rosszat és szeressétek a jót, és állítsátok föl a kapuban a jogot: talán megkönyörül az Örökkévaló, a seregek Istene, Józsefnek maradékán. […] Hadd hömpölyögjön mint a víz a jog és az igazság, mint a tartós patak!” (Ámosz 5:15.; 24.)
Emlékéből fakadjon áldás!
A képen a vészkorszak után lebontott szécsényi zsinagóga bimája látható, ahol Müller rabbi több, mint négy évtizeden keresztül olvasta szent Tóránkat. Forrás: MILEV.
Cseh Viktor
Források:
„A szécsényi főrabbi”, Zsidó Ujság, 1933. 9. évf. 22. szám, 4. old.
„Halálozás – Müller Salamon szécsényi főrabbi”, Egyenlőség, 1933. 53. évf. 33–34. szám, 23–24. old.
„Hirek – A szécsényi rabbi esete”, Egyenlőség, 1911. 30. évf. 5. szám, 9–10. old.
„Hirek – A szécsényi hitközség rabbija.”, Egyenlőség, 1911. 30. évf. 6. szám, 11. old.
„Hirek – A szécsényi rabbi-ügy.”, Egyenlőség, 1911. 30. évf. 7. szám, 10. old.
„Hirek – Istentisztelet csendőrfedezettel.”, Egyenlőség, 1911. 30. évf. 18. szám, 9–10. old.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.