A kis Arányi Gyuri nagyon készült a bár micvójára, éppúgy, ahogy minden zsidó fiú. Március 25-re volt kitűzve a nagy nap, amikor életében először a Tórához hívják. Ám a bár micvót egy március 19-én bekövetkezett történelmi fordulat akadályozta meg: bevonultak a németek.

1944-et írtak ekkor, és Arányi Györgyöt, a B14507-es számú foglyot Auschwitz és Dachau pokla avatta férfivá. Szinte egyedüliként élte túl családjából a Holokauszt borzalmait, hihetetlen bátorsággal a halálmenetből szökött meg, amikor egy felettük elszálló amerikai gép elterelte őrei figyelmét.

Végül visszatért Magyarországra és az évek teltek-múltak. 2015 májusában találkozott Köves Slomó rabbival, akinek kárpótlási ügyekben kérte segítségét. A beszélgetés, a régi dokumentumok, fényképek nézegetése közben felmerült az elmaradt bár micvó ügye is, és a rabbi kérdésére Arányi úr elmondta: soha nem adta fel a vágyát, hogy egyszer elmondhassa a megtanult áldásokat, hogy egyszer pótolhatja az elmaradt bár micvóját.

Ekkor tette fel először a tfilint, ami után hónapokig tartó tanulás és felkészülés következett. Eközben derült ki, hogy a hetven éve tanult áldásokra a mai napig emlékszik. És 2015. szeptember 7-én megtörténhetett, amire 71 éve várt: életében először a Tórához járulhatott, és felolvashatott belőle. Az Óbudai zsinagóga közössége megindultan hallgatta Arányi urat, Jichák ben Áront, akinek – kántor és operaénekes felmenőinek hála – csodálatos énekhangja van.

Köves rabbi a bár micvót követően tartott ünnepségen szeretettel köszöntötte „tanítványát”, és felidézte Jichák ősapánkat is, akinek Arányi György a nevét viseli. Jichák akkor született, amikor már mindenki lemondott róla, hogy az idős Ábrahámnak és Sárának gyermeke legyen. Ugyanígy a bár micvó „fiú”, Jichák ben Áron, családjának szinte egyedüli túlélőjeként megmutatta: nem szabad feladni az álmainkat, akkor sem, ha már mindenki lemondott róluk: sosem késő pótolni egy elmulasztott micvát.