Idén is egyszerre táboroztak a CKids kisebb és a CTeen nagyobb gyerekei a Balaton partján. A táborok vezetőit, Greenberg Levit és Chayat vala­mint Bassman Tzemmy-t és Sophie-t a tapasztalataikról kérdeztük.

A két táborban összesen több mint 200 gyerek táborozott, akik tizenhárom különböző országból érkeztek, többek között Ciprusról, Észtországból, Finnországból, Görögországból, Máltáról és Montenegróból. „Egy dolog minden gyerekben közös volt: zsidó gyerekek, akik egy zsidó nyári élményt keresve érkeztek a táborba. A visszajelzésekből úgy látjuk, hogy szerencsére nem csalódtak” – meséli Chaya.

„A táborozók többsége kicsi európai közösségből érkezik, ahol nincs lehetőségük megtapasztalni, milyen egy aktív, pezsgő zsidó közösség ifjúsági élete. Tíz nap alatt kicsit pótolni tudjuk ezt a hiányt” – mondja Sophie.

„Talán a legfontosabb, amit a táborozók kapnak a tábortól, az a zsidó büszkeség érzése” – magyarázza Chaya. – „Van, aki vallásos közegből érkezik, van, akinek semmi kapcsolata a valláshoz otthon. De itt ugyanazt élik át, együtt tapasztalják meg, hogy mit jelent zsidónak lenni, hogy lehet büszkén élni a mindennapi cselekedeteikben a zsidóságot.”

„A táborban megtapasztalják, hogy a zsidóság szórakoztató és gondolatébresztő” – veszi át a Levi. – „Elképesztő látni, hogy mennyire nyitottak voltak, hogy tanuljanak, újabb és újabb dolgokat tudjanak meg az örökségükről.”

„Az egyik fiú azt mondta, hogy a tábor hatására rájött, hogy zsidónak lenni nem szégyen, hanem inkább kiváltság és nagy öröm” – teszi hozzá Tzemmy. – „Mások azt mondták, otthon is szeretnének sábeszt tartani, ketten arra voltak kíváncsiak, hogy tudnának tfilint szerezni, hogy minden nap föltehessék. Hála Istennek, van is szponzorunk erre.”

„Különleges pillanat, amikor a fiúk elkezdtek ciceszt vagy kipát hordani, anélkül, hogy erre köteleztük volna őket” – teszi hozzá Levi. – „Ez az előző rebbe szavait juttatta eszembe, amit az amerikai zsidóságról mondott egyszer: nem tudjuk rákényszeríteni őket, hogy megtegyenek bármit is, de meg tudjuk tanítani nekik, hogy megtegyenek mindent.”

 

***

 

A CKids és a CTeen programok folytatódnak ősszel és várják a zsidó gyerekek jelentkezését!

Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 47. szám – 2024. augusztus 1.

 

Megszakítás