Zsinagógaépítészet téren és időn át.
Valószínűleg az első jeruzsálemi Szentély lerombolása (a polgári időszámítás kezdete előtti 586.) után, a churbánt (pusztulást) követő babilóniai fogság idején alakult ki a zsinagógákban való összegyűlés és imádkozás gyakorlata, hiszen idegen földön a zsidók nem jöhettek össze a korábban megszokott módon, az utcákon vagy főtereken imádkozni és tanulni. Korábban a jeruzsálemi Szentély, mely a zsidó nép egységét is jelképezte, adott teret a gyülekezésnek, illetve az imádkozásnak is. A babilóniai fogság hetven éve után az Izrael Földjére visszatérő zsidók megőrizték kötődésüket az időközben kialakult zsinagógákhoz, mely spirituális központként helyet biztosított az imádkozásnak és a tanulásnak éppúgy, mint a közösségi gyűléseknek. A második Szentély idejében több száz zsinagóga és a hozzájuk kapcsolódó tanház működött Jeruzsálemben.
A második jeruzsálemi Szentély pusztulásával (i.sz. 69.) a zsinagóga – héberül bét kneszet, illetve a hozzá sokszor szervesen csatlakozó bét midrás (tanház) vette át bizonyos értelemben a Szentély szerepét. A Talmud bölcsei mikdás meátnak, azaz kis szentélynek nevezték a zsinagógát, mely képes valamennyire helyettesíteni az Örökkévaló lerombolt jeruzsálemi lakhelyét a szétszóratás idején. Ezzel az elgondolással áll összhangban a zsinagógák felépítése és liturgiája is. A csak a Bét Hámikdásban (Szentély) bemutatható áldozatokra a reggeli és délutáni ima emlékeztet. A függönnyel – mely a Szentélyben függő párochet után kapta a nevét – ellátott tóraszekrény előképe a Szentély legbelső részében, a Szentek Szentjében megbújó Szövetség Ládája volt. A díszítőelemként gyakran felbukkanó menóra a Szentélyben álló, hét ágú arany menórára emlékeztet, ahogyan a zsinagógákban mindig égő nér támid (örökmécses) is a szentélybeli menóra folytonosan égő fényét viszi tovább. A tóraolvasó asztal emelvénye a Szentély udvarán álló oltárra emlékeztet.
Mi is hát az a zsinagóga, a bét kneszet -, a „gyülekezés háza”? Egy zsidó bárhol imádkozhat. Ha tíz férfi (egy minján) összejön, akkor olyan imákat is elmondhatnak, melyet csak közösség jelenlétében szabad elmondani, és Tórát is olvashatnak. A zsinagógát az különbözteti meg más élettereinktől, melyekben szintén imádkozhatunk, hogy speciálisan a közösségi szertartások céljára alakították ki, és található benne tóratekercs. A zsinagóga állhat önmagában, vagy összekapcsolódhat egyéb közösségi terekkel, pl. tanulásra szolgáló bét midrással, mikvével, konyhával, rabbilakással, rendezvényteremmel, stb., ahogyan ezt sok magyarországi zsinagógában is megfigyelhetjük. A héber bét kneszet elnevezés mellett az askenáz világban elterjedt a súl (sül, sil) kifejezés is, mely a zsinagóga tanház-jellegét emeli ki. Az általánosan elterjedt, görög eredetű zsinagóga szó a synagein – összegyűlik igéből ered, vagyis, ahogyan a héber megjelölés is, az összegyűlés és a közösség fontosságát emeli ki.
A zsinagóga alapvető követelményei:
- Izrael felé való tájolás: az Izrael felé (Magyarországon délkeleti irányba) néző falon helyezkedik el az áron hákodes, vagyis a tóraszekrény, melyben a tóratekercseket őrzik. Izraelen belül Jeruzsálem felé, Jeruzsálemen belül pedig a Templomhegy (Hár HáBájit) felé tájolják a zsinagógákat. A tóraszekrény gyakran építészeti elemként az épület szerves részét képezi, de lehet magában álló egység is.
- Askenáz zsinagógákban Izrael irányába fordulva áll az ámud, az előimádkozó asztala. Ez lehet az áron hákodestől jobbra, vagy azzal szemben.
- Szükség van egy bimára, vagyis egy emelvényre, melyen a Tórát felolvassák. Ez lehet egy magában álló asztal, vagy szintén az épület fontos részét jelentő szerkezet (ahogyan Prágában, az Altneuschulban látható). A bima az imádkozásra használt tér közepén helyezkedik el. Szfárádi zsinagógákban nincs ámud, az előimádkozó a bimáról vezeti a szertartásokat. A közösség tagjai vagy a tóraszekrény felé néznek, vagy koncentrikusan a bima körül helyezkednek el, a közösség szokásainak megfelelően.
- A nők számára fenntartott teret megfelelő módon el kell választani a férfiak szakaszától. A nők helyet foglalhatnak egy karzaton, vagy a férfiakkal egy szinten elhelyezkedő, elkülönített térben. Az elválasztót mechicának nevezik, és szintén lehet beépített építészeti elem (fal, vagy rácsozat), vagy mozgatható szerkezet (függöny, paraván).
Hogyan alakult tehát a zsinagógaépítészet az évezredek során?
Azt mondhatjuk, hogy egészen a XIX. századig a zsinagógákat az adott kor és térség technikájának megfelelően építették és díszítették. Ezt látjuk a legkorábbi maradványoktól kezdve a gótikus épületeken át a mór (Toledo, Sevilla), vagy a barokk (Mád) építészet elemeit mutató, vagy a kínai építészet körébe (Kaifeng) tartozó zsinagógákig. Így lehetséges, hogy a III. századból megmaradt romok falait bizantinizáló falfestés (Dura Europosz), más, korai zsinagógák padlóit pedig hellenizáló mozaik borítja (pl. Bét Alfa, VI. század).
Prágában és Sopronban gótikus csúcsívek és bordák tartják, illetve díszítik az épületet, Velencében klasszikus reneszánsz, a magyarországi Abonyban pedig hamisítatlan klasszicista zsinagóga épült. És természetesen ebből adódóan alapvetően másként néz ki az indiai Cochin és a magyarországi Mád zsinagógájának homlokzata és belső tere, vagy a csak romjaiban fennmaradt budavári, illetve izraeli Bár-Ám-i épületek alaprajza és ismert felépítménye.
A korai zsinagógaépületek nagyon egyszerű alaprajzot követtek, az építészeti megoldások korszerűsödésével, a lehetőségek bővülésével, illetve az időben és térben való, egyre nagyobb eltávolodással párhuzamosan egyre többféle alaprajzot, felépítést és díszítést figyelhetünk meg. A világban való szétszóródás együtt járt azzal, hogy az építészeten, akárcsak az öltözködésen, a dallamokon vagy a konyhán, nyomot hagyott a befogadó társadalom kultúrája, de úgy, hogy az alapvető zsidó értékek (egészen a XIX. századig) változatlanok maradtak.
Rejtett zsinagógák
Az európai zsinagógaépítészetre évszázadokon át jellemző volt, hogy nem zsidó mesteremberek munkáját képviselték, mivel zsidók nem lehettek az építészcéhek tagjai. Egyéb korlátozások is vonatkoztak a zsinagógákra, nem épülhettek például magaslaton, és nem lehettek magasabbak a templomnál. Egészen a XX. századig megfigyelhető a rejtőzködés: falak mögött (Lisszabon), hátsó udvarban (Budapest, Vasvári Pál utca), semlegesnek látszó épületben (Budapest, Nagyfuvaros utca) bújnak meg a zsinagógák, hogy ezzel is védjék a gyakran üldözött közösség tagjait. Ennek a rejtőzködő életmódnak, illetve a szerényebb kereteknek és igényeknek köszönheti létrejöttét a Kelet- és Közép-Európában elterjedt lakászsinagóga, más néven stibl, melynek utolsó képviselői Magyarországon a Visegrádi utcai és a Teleki téri zsinagógák.
Lengyel fazsinagógák
Az európai zsinagógaépítészetnek külön ágát képezik a XVI-XVII. századtól kezdve épült, lengyelországi fazsinagógák, melyekről a kutatók és művészettörténészek azt mondják, hogy az egyetlen olyan típust jelentik, melyet valóban különálló és jellegzetes zsidó építészetnek nevezhetünk. Építőik, fafaragóik és festőik egyaránt zsidó mesterek voltak. E meglehetősen nagy, kívül és belül gondosan megmunkált faépületek egyedülálló jellemzője, hogy azonosíthatóan zsidó épületek voltak.
Föld alatti zsinagógák
Érdemes néhány szót ejteni a spanyolországi, illetve portugáliai eredetű rejtőzködő zsidók, a marranók zsinagógáiról. A marranók a külvilág felé katolikusnak mutatkoztak, azonban igyekeztek a lehető legnagyobb mértékben megtartani őseik hitét, és ennek megfelelően zsinagógákban gyűltek össze imádkozni, Tórát olvasni, sófárt fújni. Az Ibériai-félszigeten sokfelé volt található ilyen föld alatti gyülekezőhely, melyeknek lejárata lakásokból, udvarokból, vagy akár egyenesen egy kápolnából nyílott, ahogyan az az ibizai San Cristobel kápolna esetében történt.
Mór stílusú zsinagógák
Az alapvető változást (Európában) a sok szempontból forradalmi XIX. század hozta magával. Építészeti szempontból azt mondhatjuk, hogy a historizáló romantika meghatározott épülettípusokhoz meghatározott történelmi stílusokat tartott megfelelőnek. A zsinagógákhoz például sok esetben a mór stílus társult, ezt figyelhetjük meg például a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógán.
Az öntöttvas használata új lehetőségeket nyitott meg az építészek előtt, ahogyan a Dohány utcai zsinagóga belső tere is mutatja. Ezzel párhuzamosan azonban egy másik változás is végbement: míg korábban elképzelhetetlen lett volna a hagyományoktól való eltérés a zsinagógákban, a nemzetállamok lakosságába beolvadni kívánó zsidók imaházaikban is igyekeztek kifejezni asszimilációs törekvéseiket. Jó példa erre a Ludwig Förster, bécsi építész tervei alapján épült Dohány utcai zsinagóga, melynek többhajós, katedrálisokat idéző felépítése, az elől oltárszerűen elkerített szakasza az építtető közösségnek a befogadó nemzettel való nagyfokú azonosulását tette lehetővé. Az épületben működő orgona, melynek jelenléte a korábbi időszakban elképzelhetetlen lett volna egy zsinagógában, szintén a hagyományoktól való eltávolodás és az asszimiláció jele.
Eltérő irányzatok, különböző építészeti megoldások
Ettől az időszaktól kezdve figyelhetjük meg azt, hogy a zsinagógák nemcsak a kor és a helyszín adta lehetőségek szerint különböznek, hanem annak függvényében is, hogy mely irányzathoz tartoznak. Míg például a hagyományos zsinagógákban a nők valamilyen módon a férfiaktól elkülönülve foglalnak helyet (az elválasztás sokszor odáig megy, hogy a nők külön bejáraton mehetnek csak be), addig a konzervatív vagy reform zsinagógákban többnyire nem létezik, vagy csak névleges a nemek szétválasztása, mivel a nők is aktív részesei a szertartásoknak.
A XX. század zsinagógái ugyanúgy követték és követik a mai napig az építészeti trendeket, új technikákat és építészeti megoldásokat, mint elődeik. A Kazinczy utcai, vagy a szabadkai zsinagóga például a szecesszió jellegzetes példái. Napjainkban a lehetőségek tárháza végtelen, csak a képzelet, illetve a közösség pénztárcája szabhat határt az épületek sokféleségének. Emellett zsinagógának, vagy imateremnek otthont adhatnak iskolák, repülőterek, de akár nagyobb bevásárlóközpontok is, vagyis nincs szükség különálló épületre ahhoz, hogy létrejöjjön az imádkozáshoz a legmegfelelőbb kereteket biztosító zsinagógai tér. Az utóbbi évtizedekben számos zsinagógát újítottak fel Magyarországon, az utókornak megőrizve és továbbadva elődeink egykori építészetét.
Ezek közé tartozik a most átadott óbudai zsinagóga is.
