Ötnapos Japán látogatása során Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök kedden egy különleges eseményen vett részt: beírta az első betűket a tokiói zsidó közösség egyik új tóratekercsébe.

Netanyahu japán utazásának programja eredetileg egy találkozó volt Shinzo Abe japán miniszterelnökkel és Akihito császárral, illetve látogatás japán cégeknél mint például a Panasonic Corp. Netanyahu a feleségével Sara-val, és 19 éves fiával Avnerrel utazott.
Rabbi Mendi és Chana Sudakevich, a tokio-i japán Chabad Lubavitch igazgatói csak akkor értesültek Netanyahu látogatásáról, amikor őket és csapatukat felkérték, készítsenek kóser ételeket a delegáció számára. Kétszáz szendvicset, tortákat, süteményeket, rágcsálnivalókat állítottak össze a látogatás minden napjára, amelyeket a hivatalos helyszínekre szállítottak.
Sudakevich-ék 1998-ban érkeztek Tokióba, és alapították meg a Chabad Házat annak a mintegy kétezer zsidónak, akik a metropoliszban laknak. Az utóbbi években új zsinagógát és mikvét adtak át, és tervezik egy kóser étterem megnyitását is. Tórája viszont még mindig csak egy volt a közösségnek, ami megnehezítette az ünnepi és szombati istentiszteletek megtartását. A hitközség ezért elhatározta, hogy új tórát iratnak, ez a projekt egy évbe és körülbelül 20,000 dollárba kerül.
Amikor a rabbi értesült róla, hogy Netanyahu Tokióba látogat, elhatározta, megkéri az izraelli miniszterelnököt egy különleges szívességre, írja be az első betűket az új tórába
Netanyahu, Sudakevich és a küldöttek egy hosszú asztalnál ültek, izraeli és japán zászlók mellett. A rituális kézmosás után Netanyahu felvette a tollat és tintával ráírta a pergamentre a héber bét betűt, amellyel a Bereishit. szó kezdődik.
Rabbi Sudakevich azt mondta “Rabbi Shimon bar Yochai szerint a tóra azért ezzel a betűvel kezdődik , mert ez a bracha (blessing) szót képviseli.”
De azért is illik Netanyahu-hoz, mert az ő neve Benjamin is ezzel kezdődik.
Az írás végeztével Sudakevich-éknek és többiekek alkalmuk nyílt egy beszélgetésre Netanyahu-val, aki kérdéseket tett fel a tokiói közösséggel és a Japánban élő zsidók történetével kapcsolatosan.
Sudakevich nagy örömére  Netanyahu megosztott egy történetet is arról, hogy hogyan találkozott 1984-ben a Rebbével amikor az Egyesült Nemzetek izraeli nagykövete volt. A Rebbe azt mondta neki “Gyújtsd fényt az igazságnak és a zsidó népnek.”

Megszakítás