Havas téli péntek este volt, a sábesz már korán beköszöntött. Reb Pinchász szőnyegkereskedő már hazatért az ódon imaházból és családjával ült az ünnepi asztal körül. Túl voltak a kiduson, a bárhesz megszegésén, a gyöngyöző tyúkhúslevesen, a diós halon miközben szebbnél szebb zmirojszt, vagyis szombati dalokat énekeltek. Mire a szombati idillt egyszerre csak hangos kopogtatás törte meg:

„Hendrich királyi herceg őfensége megbízásából jövök!”

– szólt a küldönc, majd egy hosszú listát nyújtott át a kereskedőnek, melyben a herceg felsorolta, hogy milyen különféle szőnyegekre lesz szüksége még azon este folyamán a palotában. És fontos, hogy igyekezzék, mert vendégeit illő módon, szép perzsaszőnyegekkel akarja fogadni, így a kérése nem tűr halasztást.

A levelet átfutva reb Pinchász szerényen azt válaszolta a küldöncnek:

„Bár igen nehezemre esik, hogy ezt a megtisztelő kérést visszautasítsam, de szent ünnepünk már órákkal ezelőtt beköszöntött, így a királyi herceg őfenségének holnap estig nem állhatok rendelkezésére.”

 „Lehetetlen!”

– kiáltott fel a másik, hiszen, addigra a nemes vendégek már távoznak. Azonban a szőnyegkereskedő nem tágított, még egyszer sajnálatát fejezte ki, bárcsak jött volna pár órával korábban, de most már tehetetlen.

A hivatalnok dolgavégezetlenül távozott, reb Pinchász pedig visszaült az ünnepi gyertyák meleg fényébe és folytatták az ősi dallamokat. Egy kis idő múlva aztán a küldönc megint visszatért, hogy tovább könyörögjön a kereskedőnek, hogy értse meg, az esti előadáshoz nélkülözhetetlenek a szőnyegei, de a kereskedő újfent csak ennyit válaszolt:

„Végtelenül fájlalom, de holnap estig nem tehetek eleget a fenség kívánságának!”

A család alig végzett az asztali utóáldással, amikor a herceg küldöttje harmadszorra is megjelent házuknál, s immáron a herceg saját kézzel írt levelét nyújtotta át:

„Kedves Pinchász úr! A kért szőnyegekre még ma este okvetlenül szükségem van. Kérheti az áruk kétszeresét, vagy akár a háromszorosát is kárpótlásul, hogy a szombatban megzavartuk – de ha ezek után is vonakodik kívánságom teljesíteni, úgy számolni fog a következményekkel!”

A levél elolvasása után reb Pinchász a futárhoz fordult és mert szombat miatt nem tudott ő is írásban válaszolni, megkérte hát, adja át a hercegnek a legnagyobb sajnálatát, hogy „

bár őfelsége nagy és hatalmas úr, de nekem a szombat megtartását egy még nagyobb Úr parancsolta meg! Megkockáztatom hát, hogy veszteségeim lesznek, mégsem cselekedhetek másképp.”

A küldönc távozása után a nagyobb fiúk, akik szombat törvényeit már jobban ismerték, azon nézetüknek adtak kifejezést, hogy talán a szőnyegeket elküldhették volna azok árának megjelölése nélkül, hiszen egyébként is a herceg az egyik legjobb vevőjük. De az apjuk leintette őket, hogy a tóraismerettel nem illik „kiskapukat” keresni.

Másnap reggel reb Pinchász felszólítást kapott, hogy koradélutánig jelenjen meg a hercegi palotában. A kereskedő fájó szívvel fejezte be a szombati imát, majd elindult. A fényes épületben aztán nagy meglepetés érte: a legnagyobb szívélyesség közepette fogadták őt, s a herceg így szólt hozzá:

„Kedves Pinchász úr! Kérem fogadja el bocsánatkérésemet a tegnap esti kellemetlenség miatt, melyet önnek idéztem. Gróf L. St. volt nálam, akivel beszélgetésünk a zsidókra terelődött, mikor is a gróf azt találta mondani, hogy a zsidók a legmateriálisabb emberek a világon, pénzért náluk minden eladó, s ha anyagi haszonról van szó, akkor úgy semmi sem szent náluk. Én azonban pont az ellenkezőjét állítottam, s egy fogadást ajánlottam neki. Egy hordó tokajiban fogadtunk és én önt szemeltem ki a próbatételre. Nos, örülök, hogy megnyertem a fogadást, de nem az aranyos nedű miatt, hanem mert nem csalódtam a vallásos zsidókról való feltevésemben. Tudom én, hogy a zsidók az ország leghűségesebb polgárai. Ezentúl is pártolni fogom őket!”

Reb Pinchász örömmel tért haza, hogy kiállotta a szombat próbáját, persze nem a herceg miatt, hanem, hogy az Örökkévaló előtt bizonyíthatta hűségét, hogy akár még üzletének tönkremenését, vagy ami még rosszabb, saját testi épségét is kockáztatta volna, hogy megtarthassa szombat szent napját.

A történet vége pedig reb Pinchász földi jutalmával zárult: hamarosan a hercegi udvar egyedüli beszállítója lett, s nemsokára a környék összes előkelő családja csak tőle vásárolt szőnyeget. Ez volt hát a szombat jutalma.

A pozsonyi reb Müller Ignác története nyomán.

Címlapkép: Veerle Contant on Unsplash