Ódivatú viselet-e a paróka?

„Ez teszi lehetővé számára, hogy képes legyen befogadni Isten áldásait, ahogy a szent Zohárban áll (3:126a): »A nőnek el kell takarnia [a haját]«. Ha így tesz, jutalmul a következő áldás teljesedik be rajta: »[A feleséged olyan lesz, mint a gyümölcsöző szőlőtő…], a gyermekeid olyanok lesznek, mint az olajfa hajtásai, és ő [a feleség] … gyermekekkel és unokákkal lesz megáldva«”.

(Igrot Kodes, XIV., 470. oldal)

 

Isten kegyelméből

Hanuka napjaiban, 5721.

[1960. december]

Brooklyn, N.Y.

 

Áldás és üdvözlet,

Megkaptam november 20-i levelét. Örömmel olvastam elhatározásáról, hogy zsidó életet kíván élni, és házassága után valódi zsidó otthont akar teremteni, mely a Tórán és a parancsolatokon alapszik. Bölcseink megígérték nekünk, hogy ha valaki egy kis erőfeszítést tesz arra, hogy megszentelje önmagát, akkor az Égből nagy segítséget adnak a számára elhatározása megvalósításához, könnyebben és nagyobb mennyiségben, mint amire számítana.

 

Az élet Tórája

Azzal kapcsolatban, amit a parókától való idegenkedéséről írt, mert ódivatúnak találja stb., hadd mondjam el, hogy a Tórához és a parancsolatokhoz való helyes hozzáállás nem azon múlik, hogy mit tartunk idejét múltnak vagy modernnek. Azért tartjuk be a Tórát és a parancsolatokat, mert azok a Teremtő utasításai a világ és az emberek számára. Magától értetődő, hogy a Teremtő tudja, hogy mi a legjobb az ember számára, és Ő azt akarja, hogy az emberek boldogok legyenek, nemcsak az eljövendő világban, hanem ebben az életben is. Ez az oka annak, hogy a Tórát az élet Tórájának nevezik, mert ez a boldog földi élethez vezető útmutató.

A parókára vonatkozó kérdésével kapcsolatban hadd idézzem a szent Zohár szavait (3:126a), melyet a Misna Brura is citál. Most csak a dolog kedvező hatásait idézem, és kihagyom a nem-teljesítésre vonatkozó negatív következményeket: „Gyermekei nagyszerűek lesznek … férje spirituális és materiális javakkal lesz megáldva, gazdagsággal, gyermekekkel és a gyermekei gyermekei­vel.”

 

Aki elkötelezett a hitével kapcsolatban, azt tisztelet és megbecsülés fogja övezni

A megígért nagyszerű jutalmat figyelembe véve, mely a parókát viselő nőt és anyát illeti, mindenképpen érdemes így tenni, még akkor is, ha a paróka viselése komoly nehézségeket és konfliktusokat adott esetben okoz. Különösen, ha ellenérzésnek alapja csupán annyi, hogy – ahogy írja – a paróka „ódivatú”. Ez nem egy valódi és érvényes kifogás és alapvetően mások véleményét tükrözi. Hadd tegyem hozzá, hogy – figyelembe véve az általános hozzáállást ehhez és a többi parancsolathoz – radikális változásnak lehettünk tanúi az elmúlt években. Az emberek azokat tisztelik és becsülik, akik következetesen élnek, hűen a meggyőződésükhöz és az elveikhez és nem hagyják, hogy a tömeg befolyásolja őket. Mindig lesznek olyanok, akik viccet csinálnak a másik ember meggyőződéséből, de ha valaki valóban elkötelezett a hitével kapcsolatban, akkor tisztelet és megbecsülés fogja övezni. Továbbá, ha végül egy ortodox zsidó lakónegyedben telepszenek le, akkor más nők is az ön jó példáját fogják követni, s így további érdemeket szerezhet azzal, hogy a helyes útra terel másokat. Ennek az ellenkezője is igaz, ezért egy zsidónak mindig figyelnie kell arra, hogy a viselkedése milyen hatással van másokra. Ez egy újabb megfontolásra méltó dolog, amiért felül kell kerekednie a parókával kapcsolatos, felületes ellenérzésein.

Nem kevésbé fontos észben tartani, hogy a házasságot „örökké fennálló épületnek” nevezik, tehát ez egy örökké tartó intézmény, mely életbevágó fontosságú nemcsak a férj és a feleség, hanem az eljövendő nemzedékek számára is. Minden szülő vágya, hogy boldoggá tegye a gyermekeit, és minden tőle telhetőt meg is tesz, hogy a lehető legjobban éljen a lehetőségeivel.

 

Egymás erényeiből – ne gyengeségeiből – tanuljunk

Természetesen hivatkozhat olyanokra, akik nem viselnek parókát. Azonban nyilván szükségtelen rámutatnom, hogy minden embernek megvan a maga gyengesége, és ha valaki követi azt az elvet, hogy „az a bölcs, aki minden embertől tanul”, akkor bizonyára elég bölcs lesz ahhoz is, hogy csak a másik ember pozitív, jó tulajdonságait tanulja el, és ne a gyengeségeit.

Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 114. szám – 2019. január 1.

 

Megszakítás