Az üzenet

Élt egyszer Lengyelországban egy zsidó kocsmáros, Hersl, aki elszegényedett. Amikor már sok-sok pénzzel tartozott a környék földesurának, az a kocsmárost családjával együtt kegyetlenül a tömlöcbe vetette. A börtönben a kocsmáros felesége fiúgyermeknek adott életet. Küldötteket menesztettek a földesúrhoz, hogy adjon engedélyt az újszülött körülmetélésére. A gazdag ember beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy őrök állják majd körül az ünneplőket.

Meg is lett a nyolcadik napon a brit mila, amit nagy evés-ivás is követett, amihez az őrök is boldogan csatlakoztak. Végül a sok ételtől-italtól elnehezülve hamarosan mindenki elaludt: az őrök horkoltak a leghangosabban. Leszállt az este, mire a kapuk őrzője, Pável felébredt édes álmából. Látva, hogy az összes többi őr alszik, alkut ajánlott a családnak: „Három erős lovam áll az istállóban, gyorsak, mint a szélvész” – suttogta sebesen. – „Ha kifizetitek az árát, elviszlek titeket olyan messzire innen, hogy soha nem találnak a nyomotokra.”

A vendégek mélyen a zsebükbe nyúltak, és lassan összejött a kívánt összeg és Pável megindult a családdal. Jó ideje mentek már, amikor a kocsmáros és a felesége egyszer csak szörnyű felfedezést tett: a nagy sietségben az újszülöttet az udvarban felejtették! Hiába könyörögtek azonban megmentőjüknek, a kapus csak hajtotta előre a lovakat.

Eközben a többi őr is ébredezni kezdett, és elszörnyedve látták, hogy a foglyoknak nyoma veszett. Nem maradt ott más, mint a kisbaba. Azt is felfedezték, hogy Pável eltűnt, ám ő nemsokára visszatért, és hihető történettel állt elő: Hersl és a felesége ellopta két lovát, és elmenekült, ő pedig a harmadik lóval vágtatott utánuk, de nem sikerült utolérnie őket. Az uraság gondolkodás nélkül elhitte a történetet, és elhatározta, hogy megjutalmazza hűséges szolgáját. Pável nem sokáig gondolkozott, hogy mit kérjen, tudta, mit akar: a gyermeket. Régóta áhítozott már fiúra, és kapva kapott az alkalmon. Az uraság neki is adta a fiúcskát, és Pável a feleségével együtt nagy szeretetben nevelte őt.

Mikor nyolcéves lett, a fiú megtudta a falubeli pajtásaitól származása valódi történetét. Ettől kezdve nem tudott megnyugodni, és egy napon nekiindult az országútnak, hogy felkutassa a szüleit.

Addig ment, mendegélt, amíg egy kis stetlbe nem ért. Ott elmesélte a történetét, és a városkában lakó zsidók befogadták, elnevezték Jánkelnek, ő pedig nekilátott, hogy bepótolja az elmulasztott tanulmányokat. Megtanult írni-olvasni, imádkozni, és hamarosan nagy tudású fiatalember lett belőle.

Úgy hozta a sors, hogy egyszer elvetődött a zlocsovi mágiidhoz és töviről hegyire elmondta a történetét. A rebbe figyelmesen meghallgatta, majd néhány szót írt egy kis cédulára. A papírdarabkát aztán gondosan bevarrta egy darab bőrbe, és átadta a fiúnak: „Hordd ezt a kis csomagot mindig az inged alatt. Addig kell zárva maradnia, amíg az esküvői sátor alatt nem állsz. Ott aztán a rabbi bontsa ki, és tegyen a leírtaknak megfelelően.”

A fiú megfogadta a rebbe tanácsát, és a kis csomag mindenhova elkísérte, mígnem eljött az esküvőjének napja. A chüpe alatt aztán hirtelen eszébe jutott a rebbe cédulája, mely bőrbe varrva ott pihent az inge alatt. „Állj”- kiáltotta. „A zlocsovi mágid azt mondta nekem, hogy az esküvőmön a rabbinak ki kell ezt bontania.” Azzal előhúzta az inge alól a bőrzacskót, a rabbi felbontotta, és tágra nyílt szemekkel olvasta az évekkel azelőtt ráírt szavakat:

Hogyan is vehetné feleségül a húgát?

Jánkel először megdöbbent, aztán határtalan boldogság lett úrrá rajta, és örömében táncolni, ugrálni, tapsolni kezdett, majd sietve elmesélte a rabbinak a történetét. Hamar kiderült, hogy a menyasszony szülei valóban Hersl és a felesége. Jánkel rábukkant a szüleire! Szem nem maradt szárazon, amikor a szülők és a gyermekek egymás nyakába borultak örömükben!