Sholom Lipskar számára az idei nagyünnepek a közösségi gyász feldolgozásáról szólnak. A surfside-i rabbi a semmiből építette fel a közösségét, amelynek több tagja is odaveszett néhány hónapja, amikor a sokemeletes épület hirtelen leomlott – számol be a Times of Israel cikke.
A Chábád rabbija az elsők között sietett a helyszínre, és kis kártyákat osztott ki a mentőegységek tagjai között. A kártyákon a 23. zsoltár szavai álltak és azt a célt szolgálták, hogy a túlélők és áldozatok után kutató szakembereket inspirálják és védjék. „Isten az én pásztorom, nincs hiányom…” Becslése szerint mintegy nyolcszáz ilyen kis kártyát osztott ki a mentőalakulatok munkatársai között. „Mindenki szeretett volna ilyet” – mondta a rabbi, akinek a zsinagógája a leomlott épülettől csupán néhány háztömbnyire található. Ezek a kis kártyák szimbolizálják a rabbi számára azt az erőfeszítést, amit azért tesz, hogy a 97 ember életét követelő katasztrófa után is képes legyen pozitívan előrefelé tekinteni.
„Van, hogy a tragédiából és a sötétségből tudunk emberséget és tisztességet meríteni. A világ nemzeteinek az a célja, hogy morális, etikus civilizációt teremtsenek. A zsidó nép célja, hogy ezt a civilizációt szentséggel, istenivel, céllal és jelentéssel töltse meg” – mondta Lipskar rabbi, akinek közössége, a „The Shul”, vagyis a zsinagóga néven ismert Chábád központ a katasztrófa előtt és az azóta eltelt időben is különleges szerepet tölt be a környékbeli zsidók életében.
Az épület leomlása után a sürgősségi mentőegységek tagjai és a szeretteikről hírt váró családtagok közül egyaránt sokan találtak itt melegséget és menedéket. A júniusi tragédiát követő hetekben és azóta is fontos találkozóhely ez az érintettek számára. Lipskar rabbi arról is gondoskodott, hogy a nagyünnepek alatt is folytatódjon a gyász feldolgozásának folyamata.
Lipskar rabbi hisz abban, hogy mindennek van oka, ám senki nem tudja megmagyarázni, hogy miért történt a katasztrófa: „Ha a Mindenható Istenen kívül bárki is meg akarná magyarázni, az biztosan őrült. Történeteket gyárt… Kétségtelenül egyedül csak Ő képes választ adni. De nem fogom az életemet egy kérdésre alapozni.” A miértek boncolgatása helyett a rabbi az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbira hivatkozott ros hásánái beszédében:
„A Rebbe azt mondta, hogy nem beszélünk a múltról mint negatív dologról… Van egy ros hásánái ima, amelyet így kezdünk: Búcsúzunk az elmúlt évtől, amely telve volt nehézségekkel és kihívásokkal és üdvözöljük az új évet, és kérjük, hogy áldással érkezzen. Köszönetet mondunk Istennek, amiért lehetővé tette, hogy túléljük a kihívást, és erőt adott, hogy ma ott lehessünk, ahol vagyunk és szembenézhessünk a következő évvel.”
Amikor a Rebbe 1982-ben Bal Harbourbe küldte Lipskar rabbit, nem kevés kihívással kellett szembenéznie. A gazdag tengerparti város lakói ugyanis kifejezetten ellenségesen álltak a zsidókhoz. Nem volt szabad zsidóknak házat eladni és egy 1982-es törvényt megelőzően zsidókat és feketéket nem vettek fel a Bal Harbour klubba. A város azonban vonzotta a gazdag és befolyásos embereket a világon mindenfelől. A Rebbe azt remélte, hogy egy jól működő zsinagóga úttörő jelentőségű lenne ezen a stratégiai helyen, és megnyitná az utat más zsidó intézmények előtt.
„Nem nagyon örültem neki” – mondta a rabbi felesége, Chani Lipskar. – „Az a gondolat, hogy mindent elhagyjunk, amit addig ismertünk, és egy olyan helyre költözzünk, ahol ennyire nem várják a zsidókat, nem töltött el várakozással. Ám írtunk a Rebbének és a Rebbe ezt válaszolta: náchon hádávár – ez a megfelelő lépés.” Most, negyven évvel később hihetetlennek tűnik, hogy egykor még egy kis kóser boltnak sem volt maradása a környéken. Napjainkban számos, jó nevű kóser étterem, szépen berendezett zsinagógák, tóratanulási lehetőségek és számos más, a zsidó élethez elengedhetetlen hely várja az érdeklődőket.
A Chábád-központ még épülőben levő nagytermét a júniusi katasztrófát követően azonnal elosztóközponttá alakították át. Az otthonaikat vesztett emberek bármit megkaphattak itt. Emellett naponta több ezer adag kóser ételt készítettek és osztottak ki helyi séfek közreműködésével a mentési munkálatokban részt vevők, valamint a családtagjaikról híreket várók számára. Bár az említettek közül sokan nem voltak zsidók, Lipskar rabbi számára mégis elengedhetetlenül fontos volt, hogy a kiosztott étel megfeleljen a legszigorúbb kósersági szabályoknak. „Átgondolt döntést hoztunk. Jól akartuk lakatni őket, nem a legolcsóbb ételt osztottuk ki. Nem csupán pizzát és hot dogot adtunk, hanem halat, húst és csirkét, amire csak szükségük volt.”
A mentőegységek tagjai között megszokottá vált a felbukkanó Lipskar rabbi, akinek mindenkihez volt egy-egy ösztönző, biztató szava. Ez nem póz volt, a rabbiról köztudott ugyanis, mennyire a szívén viseli közössége minden egyes tagjának sorsát. Külön imádkozik közössége minden tagjáért a Rebbe sírjánál, és munkásságának fontos részét képezi a bebörtönzött zsidókkal való foglalkozás is. Ahogy e két tevékenység – a közösség vezetése és az elítéltekkel való foglalkozás – jól megfér a napjaiban, úgy tekint a gyászra és az örömre is. Mindkettőnek megvan a szerepe, még a katasztrófa után mély gyászba süllyedő közösségben is.
„Minden nap egy új kezdet” – mondta ros hásánái beszédében, összehasonlítva a soha nem változó Napot a folyton megújuló Holddal. Előbbi az állandóságot, utóbbi a változást szimbolizálja. „Van az állandóságnak haszna – óriások vállán állunk. De el kell ismerni a megújulást is. Ezért áll a nap Napból és Holdból, állandóságból és megújulásból. Ez a mi nagy lehetőségünk.”
Borítókép: Sholom Lipskar rabbi és felesége, Chani (Forrás: Chabad)