„Nem kívánunk vitáknak teret adni” – áll a Német Labdarúgó Szövetség közleményében, melyet a Neokohn közölt.
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) és az Adidas gyorsan reagált azokra a hírekre, amelyek szerint a nemzeti labdarúgó-válogatott mezein a 44-es szám esetében a betűtípus a náci SS hírhedt szimbólumára emlékeztethet.
Oliver Bruggen, az Adidas szóvivője azt mondta, hogy a vállalat „a lehető leggyorsabban” betiltja a 44-es számú mezek forgalmazását.
Bruggen a német cipőóriás nevében – amely nemrég hatalmas összeget fizetett azért, hogy 2022-ben megszüntesse partnerségét az antiszemita rap-előadóval, Ye-vel (Kanye West) – elmondta, hogy „cégként aktívan ellenezzük az idegengyűlölet, az antiszemitizmus, az erőszak és a gyűlölet minden formáját”.
A DFB közleményében azt írta, hogy
„nagyon komolyan vesszük a megjegyzéseket, és nem kívánunk vitáknak teret adni… alternatív dizájnt fogunk kidolgozni a 4-es számra, és egyeztetni fogunk az UEFA-val”.
Németországban az SS-szimbólum nyilvános megjelenítése büntetőjogi felelősségre vonást vonhat maga után, és több évnyi börtönbüntetést von maga után.