Lassan reagál az Apple: a tiltakozások ellenére még mindig a PFSZ zászlóját párosítja Jeruzsálemhez. Nagy botrányt kavart, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet zászlója jelenik meg ajánlatként, ha valaki a Jeruzsálem szót írja iPhone készülékébe. A cég most egy szoftverfrissítés béta-verziójával orvosolná a hibát, mely azonban sok helyen – például Izraelben – még mindig nem elérhető – írja az Arutz7.

A jelenségre, melyet az Apple egy korábbi szoftverfrissítés hibájával magyarázott, egy brit újságíró, Rachel Riley lett figyelmes. A dolog azért is különös, mert más esetekben csak országnevek begépelése után ajánl fel a rendszer egy zászlót, városok esetében nem. Az izraeli főváros azonban úgy tűnik, kivételt képez, mert a szövegbevitelt gyorsabbá és színesebbé tevő prediktív emoji program készségesen felajánlja a Fatah terrorszervezet és egyben a Palesztin Hatóság fekete-zöld-piros-fehér lobogóját a Jeruzsálem szó megjelenése után.

A hiba az iPhone készülékeken működő iOS operációs rendszer legutóbbi, 17.4.1-es változatával jelent meg. Az Apple állítása szerint nem szándékos módosításról van szó és igyekeznek megoldást találni a problémára. A szoftver következő 17.5-ös „fejlesztői béta” állapotban lévő verzióján már nem jelenik meg a zászló, ám ez a változat még csak szűk körben érhető el a világon.

 

Megszakítás