Szenzációs felfedezésről adott hírt a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH), amikor tudatták: megtalálták a híres Orczy-ház egyik zsinagógájának emlékkövét.
Aki ismeri a pesti zsidóság múltját, biztosan hallott az Orczy-házról, Pest második legnagyobb épületéről, ahol a városba érkező első zsidók letelepedhettek.
Pestre hivatalosan csak II. József 1783. március 31-én keltezett döntése után költözhettek zsidók. Már a „zsidó magvetés” évében imaház létesült a mai Király utcában álló Häusler-féle majorsági épület egyik bérleményében. Az imaház alapterülete az akkoriban használatos „öl, láb és hüvelyk” átszámítása után sem adott ki többet 37 nm-nél, azaz nem volt nagyobb egy kisebb teremnél. Nem meglepő, hogy a helyiség hamar szűknek bizonyult, és bővíteni kellett (mintegy 41 nm-rel).
Az előírások szerint a nők és a férfiak szigorúan el voltak szeparálva egymástól, külön-külön helyiségben imádkoztak.
Az igazi zsidó vallási és kulturális élet azonban csak három évvel később kezdődött, amikor a pesti zsidók 1796. április 15-én hat évre szóló szerződést kötöttek Orczy József báróval, amelynek értelmében a Király utca elején álló házában új zsinagógát nyithattak. A női és férfi teremből álló bérlemény díja egy évre 250 forint volt.
A zsinagóga mellett az Orczy-házban hozták létre a fővárosi zsidó infrastruktúra alapjait. Wahrmann Izrael rabbi első feladatai között szerepelt a zsidó kórház felállítása, amely szerény körülmények között, de már 1805-ben megnyílhatott egy négyágyas Orczy-házi szobában.
Wahrmann szívügyének tekintette a zsidó elemi iskola felállítását is. „Héber iskola”, vagyis chéder ugyan már 1804-től működött a hitközség kezelésében, ahol Bing Dávid óbudai tanító oktatta a szegény és árva gyermekeket (a módosabbak ugyanis magántanítókat fogadtak), de az nem felelt meg a kor kívánalmainak. Végül aztán sok év verejtékes munka és a gabella-pénz, azaz a kóser húsfogyasztási ár megemelésének köszönhetően 1814. szeptember 8-án nyithatta meg kapuit a zsidó iskola az Orczy-ház második udvarán.
1829-ben a lengyel zsinagóga közönsége egybeolvadt a nagyzsinagógáéval, azonban egy évvel később, 1830. április 30-án a hitközség vezetése úgy látta bölcsebbnek, hogyha felhagy az újítók támadásával, és a támogatásukért cserébe a felügyelete alá veszi őket. Ennek következtében egy imahelyet is biztosított számukra az Orczy-házon belül – ez volt az úgy nevezetett kultusz-templom (Chor-Tempel).
A kultusz-templomot 1859-ig, a Dohány utcai nagyzsinagóga felépülésééig használták, a hagyományőrző zsinagógát pedig 1873-ig, amikor a Rumbach utcai zsinagóga is elkészült. Utóbbit 1875 tavaszán vette használatba a pesti orthodox hitközség.
Az Orczy-ház legvallásosabb közösségéről részletesebben a MAOIH ismeretterjesztő cikke tájékoztat, amelyet egy megsárgult gépelt papírkötegben találtak. A szöveget eredetileg száz évvel ezelőtt, még 1922-ben, az orthodox hitközség fél évszázados fennállására írt valaki. Lózsy Tamás, a MAOIH levéltárosa ott bukkant rá arra, hogy 1880 végén az orthodoxok a zsinagóga mellett még két bészmedrest, vagyis tanházat is nyitottak, amelyek egyikében a hitközség első rabbija, Chájim Szófer tartotta elhíresült, zsoltárokról szóló tanításait.
A történet ekkor válik igazán érdekessé, hiszen ezzel az információval beazonosíthatóvá vált egy törött márványtábla, amely a budapesti orthodox hitközség tanházának 5641 tévét hónapi megnyitásának állított emléket, de eddig bizonytalan volt, hol állhatott.
A márványtábla tehát az Orczy-házból való, és az épület 1937-es bontásakor menthették meg. Talán ez a pesti zsidók emblematikus épületének utolsó darabja.