Az izraeli konyhaművészetben egyedülálló módon keverednek az ízek, az illatok, a színek és a fűszerek és egyre népszerűbbé válik a világon. De mi teszi ezt a konyhát olyan egyedülállóan izraelivé? Kiderül az aish cikkéből.
Izrael. Történelem, régészet, csodás tájak. És az ételek. Mi olyan különleges ennek az apró országnak a konyhaművészetében, ami nincs meg más, nagyobb országokban? Elképzelhető, hogy éppen a zsidó nép hosszú, több ezer éves történelme áll a siker mögött. Hiszen az izraeli ételek attól különlegesek, hogy nem Izraelből származnak, hanem különféle országokból érkezve a zsidó államban alkotnak különös elegyet, vallva a zsidó nép semelyik más néphez nem hasonlítható történelméről.
Burekasz? Törökországból.
Saksuka? Észak-Afrikából.
Humusz? Évszázadok óta fogyasztják a Közel-Keleten.
Dzsáchnun? Jemenből.
Falafel? A kutatók nagyjából egyetértenek abban, hogy eredetileg Egyiptomból származik a Földközi-tenger egész medencéjében elterjedt étel.
Érdekesség azonban, hogy akármely térség ételeit vették is át, a zsidók mindenhol valamiképpen a saját képükre, mondhatni zsidóssá formálták ezeket az étkeket.
A jemeni zsidók körében példál a dzsáchnun szombat déli étel lett, mivel ezt a rétegzett tésztaféleség egy éjszakán át készül a tűzön. A falafelgolyókat viszont Izraelben szolgálták fel először a zsebes kenyérben, a pitában, és itt lett a zsidó állam ikonikus étele.
A különféle ételek, melyek ma az izraeli konyhát alkotják, azért váltak az izraeli konyha részévé, mert a diaszpóra szegleteiben ezeket a zsidók mind fogyasztották, mielőtt Izraelbe érkeztek. Az államalapítás előtti évtizedekben és 1948-tól, miután megalakult az állam, a zsidók a Föld minden tájáról régi-új otthonukba özönlöttek, és magukkal hozták saját nyelvüket, ruházatukat, zenéjüket, különleges zsidó szokásaikat és ételeiket is. A török zsidók burekaszt ettek, a marokkóiak saksukát, a jemeniek dzsáchnunt és persze minden közel-keleti országból érkező zsidó magával hozta saját hummusz-receptjét. Természetesen a kelet-európai eredetű zsidók sem maradtak ki ebből a kavalkádból, ám az ő ételeik, például a gefilte fis, vagyis a töltött hal talán kisebb szerepet játszanak ma az általános izraeli konyhaművészetben. De mégis: a jemeni, marokkói, iraki, etióp, az Európa különböző részeiből származó és még sorolhatnánk, honnan érkező zsidók konyhája új és különleges, egyedülállóan izraeli egyveleget alkot.
És hogy mi az, ami mindezt zsidóvá teszi? A hászidizmus XVIII. századi alapítója,
a Báál Sém Tov azt tanította, hogy a zsidók diaszpórájának oka az, hogy a világban szétszórt zsidók összegyűjtsék a világban mindenfelé megtalálható pozitív dolgokat, szikrákat, és visszavigyék azokat Izrael Földjére.
Bár a nagyszerű hászid mester minden bizonnyal nem arra gondolt, hogy recepteket gyűjtenek majd össze, a világ minden tájáról származó, különleges ételek mégis saját zsidó ünnepeink, ünnepségeink, életeseményeink részévé váltak. Most, hogy kétezer év után ismét van saját országunk, helyénvaló, hogy saját konyhaművészetünk is legyen, mint a világ minden más nemzetének.
Az izraeli konyha a zsidó nép történelméről mesél. Azokról a helyekről, ahol éltünk, ahonnan eljöttünk, hogy ismét Izrael Földjén éljünk. A legnevesebb izraeli séfek a különféle zsidó közösségek tradicionális ételeit felhasználva, azokat újra gondolva alkotnak világszínvonalú menüket, így ötvözve a múltat a jelennel, a hagyományost a modernnel, a keletet a nyugattal.
Így tehát mondhatjuk, hogy az izraeli gasztronómia a világ legzsidósabb konyhája.