Újabb késelés történt a dél-franciaországi városban. Ugyanannál a zsidó iskolánál, mint egy hónapja. Az elkövetők megint iszlamista radikálisok.

Tegnap három férfi megkéselte egy zsidó iskola történelem és földrajz tanárát Marseilles-ben, eközben az Iszlám Államot éltették és különféle antiszemita gyalázkodásokat hangoztattak – nyilatkozták a helyi hatóságok. A támadás este 7 órakor történt a város 13. kerületében.

A kipát viselő 57 éves áldozatot a lakása előtt támadták meg, nem messze az iskolát és a zsinagógát magába foglaló komplexumtól. Az elkövetők robogóval érkeztek és felszólították a tanárt, hogy nézze meg az okostelefonjukon lévő fényképet, amely azt a toulouse-i dzsihadista merénylőt ábrázolta, aki 2012-ben meggyilkolt három iskolás gyereket, egy tanárt és három katonát. Ezután egy pólót mutattak neki, rajta az Iszlám Állam logójával, majd elővettek egy kést, amivel megsebesítették a karját, a lábát és a hasát – ismertette a körülményeket a városi ügyész.

A tanárt súlyos állapotban szállították kórházba, a tettesek elmenekültek, amikor a rendőrjárőr megérkezett – tudósít a France24.

„Sokkol a történet, mert ez már a második ilyen jellegű incidens rövid időn belül” – reagálta az eseményekre Michele Teboul, a CRIF elnevezésű zsidó érdekképviseleti szervezet regionális elnöke, aki további támadások miatt aggódik.

A múlt hónapban egy férfi három zsidót késelt meg ugyanennél az iskolánál és zsinagógánál. Ő is antiszemita kijelentéseket tett közben.

A mostani esetben külön ijesztő, hogy erre magas szintű biztonsági riadó idején, pár nappal a párizsi terrortámadás után került sor.

Fotó: AFP

Megszakítás