Danny Danon izraeli ENSZ-nagykövet vezetésével kétezernél is többen gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a BDS-mozgalommal szemben.

Kétezernél is több diák, aktivista, nagykövet és zsidó vezető vett részt az Izrael-ellenes mozgalommal szembeni eddigi legnagyobb összejövetelen. Az ENSZ New York-i székházában tartott esemény résztvevői először elénekelte az izraeli himnuszt, majd több magas rangú vendég is beszédet tartott – írja a Ynetnews.

„Az egység jelenti a legnagyobb fegyvert a BDS-szel szemben” – hangsúlyozta Danny Danon, izraeli ENSZ-nagykövet. „A BDS jelenti a modern antiszemitizmust, és muszáj egyesülnünk, hogy megmutassuk [a mozgalom] valódi arcát és véget vessünk neki” – tette hozzá beszédében.

Ron Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke szintén felszólalt az eseményen. „Ne hagyjátok magatokat becsapni. A BDS mozgalom nem támogatja a palesztin embereket. Ennek a kampánynak az a célja, hogy delegitimálja Izraelt, és arra törekszik, hogy tagadja a zsidó emberek önrendelkezésének jogát”.

A konferencián Matisyahu, amerikai származású zsidó reggae énekes is fellépett, akit tavaly a BDS aktivistáinak köszönhetően kitiltottak egy spanyol zenei fesztiválról, miután nem volt hajlandó nyilatkozatot tenni a palesztin állam elismeréséről.

Riyad Mansour palesztin nagykövet azt mondta, hogy a konferencia „nem nagy dolog”. Szerinte azzal  „az izraeli vezetőség elismeri azt, hogy a BDS miatt talajt veszítettek az amerikai egyetemeken és főiskolákon”.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, New Yorkban vasárnap rendezik meg a Celebrate Israel Parade nevű felvonulást, melynek alkalmából az Empire State Building épületét is kék-fehér színekbe öltöztetik a zsidó állam tiszteletére.

zsido.com

 

Kép forrása: Ynetnews

Megszakítás