A Herminamező közepén, az Amerikai úton van egy telek, ahol tekintélyt parancsoló, az emberi élet és egészség megőrzésére, jobbátételére alkotott épületek emelkednek. Nagyjából ma is az eredeti célok szolgálatában állnak; sokan az idegsebészeti klinikaként ismerik, mások a zsidó kórházként, egyesek mindkettőről tudják, hogy itt található, azzal viszont csak kevesek előtt ismeretes, hogy a három fő pavilon Lajta Béla egy-egy remekbe szabott alkotása, melyek mindegyikét a Pesti Hevra Kadisa felhívására rendelte meg, az izraelita vallású magyarok emberszeretet táplálta nagyvonalúságából. Újabb, Judapest anno cikksorozatunkban utóbbiak körülményeit idézzük fel.
Az özvegy alapítványa
A fáradhatatlan vezére, a Szeretetház építőbizottságának elnöke, halmi Deutsch Sándor 1909 őszén váratlanul elhunyt. Azonban a munkának folytatódni kellett, melyet segített az is, hogy Deutsch emlékére, az első jorcájt előtt az özvegy, Schossberger Anna (1852–1914) bárónő egy 50.000 koronás alapítványt hozott létre,1 hogy megboldogult férje – kivel 38 boldog évet élt2 – így élhessen tovább a bimbózó alkotásban, melynek kivirágzását már nem érhette meg.
Az építőbizottság elnökletét ezután Ehrlich G. Gusztáv (1849–1941), az Erzsébetvárosi Bank Rt. igazgatója, fővárosi törvényhatósági tag (a pesti hitközség későbbi elnökhelyettese) vette át, aki a bizottságban, tagként már korábban is aktívan részt vett.3
Hamarosan nyílik!
1909-től kezdve már sokan remélték, hogy az ország egyik legszebb humánus intézete, ahol 150 gyógyíthatatlan beteg töltheti majd élete utolsó szakaszát kényelmes és művészien kidolgozott környezetben, mihamarabb megnyílik, de erre még pár évet várniuk kellett. Az Egyenlőség 1911 április végén tudatta az olvasóközönséggel, hogy a Szeretetház egy hónapon belül nyílik.4
1911, 6. szám, 29. oldal)
A szeretet vára
Fokozván a várakozást, Komáromi Sándor, az Egyenlőség főszerkesztőhelyettese érzékletes cikkben festette az olvasók szemei elé a Szeretetotthont:
„A szeretet vára, másképpen és legálisan a Pesti Chevra Kadisa Szeretetháza. A héten, hogy arra kint jártunk, még frontjának kerítése, amely a főépülettel stílszerűen terméskő-tömbökből, antik kolosszális művek imponáló hatását elevenítve meg, készül s amely tulajdonképpen introductio, vagy invocatio ahhoz a kőbeöntött himnuszhoz, amit az embersegítésnek ez a legújabb, mondhatni páratlan alkotása képvisel, még munkában volt. De az épület monumentális hatásait ez már nem ronthatta meg.
Megejtően szép, imponáló sziluett a főépület; tiszta magyar motívumokból egyberakva. Aki valaha vidéken járt, ismeri a tűzfalas házakat és a kúpszerű kiképzett tetőcsúcsokat. Ezek a front uralkodó felső vonalai. Középütt, a főbejárat fölött, a hatalmas háromszögű tűzfal, melynek csúcsán aranyzöld betűkkel ragyog a jelmondat: Mózes imája nővéréért, héber betűkben
[הל אנ אפר אנ לא „Isten, kérlek, ó gyógyítsd meg őt!” (4Mózes 12:13.) – Cs. V.]. Alatta reliefszerűen kiképezve egy remek Mózes-szobor, majd nagyobb betűkből az intézet címe: A Pesti Chevra Kadisa Szeretetháza. […]
Kertben áll a hatalmas épület. Előtte parkrészlet, mögötte egy óriás park. Legalább 2000 négyszögöl. Régi fák, lombokban már nem gazdagok, de mégis árnyat adók és fiatal fenyőtelepek szolgáltatják a sima pázsiton kívüli növényzetet. Mivel a főépület maga feltöltött helyen áll, a mélyebben fekvő parkot a hátul négyszárnyú, ugyanannyi a főbejárat felől egybefogott, meghosszabbítható pavilon mögött az udvar felöli részen terasszerűen kellett megkezdeni. Lent a parkban fehér padok hívogatják pihenőre a betegeket. Szemük nagy területen alig lát mást, mint a május friss zöldjét és kék levegőjét.
Az épület külső dekorációi is egyéniek. Stilizált szomorúfűz és napraforgó. Hatalmas, világosságot ontó ablakok mindenfelől.
A főbejárattól nagyméretű előcsarnok vezet a lépcsőházba. Sárga, fehér és szürke márvány a padlója és oldalfalai. A két oldalbejárat dísze fehér és fekete márvány. A főbejárat előcsarnokában a nagyobb adományozók, illetőleg alapítók névsora, valamint az építőbizottságé van hosszú márványtáblákba oxidált ezüsttel bevésve. […]
A földszinten van a templom. Nagy terem, zsákvászonyra aplikált aranyzöld falakkal, melyeknek felső szegélye stilizált menórákkal van díszítve. Tetőlapját kocákra osztotta be a művészi kéz, amelyekből a világítótestek ontják majd a fényt.”5
1914. 3. szám, 141. oldal)
Az épület néhány további részlete
A főbejárat fentebb részletezett márványcsarnokában díszfalra vésték fel a Pesti Hevra Kadisa elöljáróságának, az építőbizottságnak és a nagyobb alapítóknak a neveit, illetve itt helyezték el Heim Mór és neje, Schwarz Eliz, Feud Adolf és neje, Engel Teréz szobrait. A vesztibüllel szemben a személyszállító lift.
A magasföldszinten helyezték el Fischer Róza főnöknő és nővérek szobáit, ahol 20-an férnek el kényelmesen, a főorvos szobáit, rendelőjét és az otthon zsinagógáját is. Az emeleteken az I. és II. pavilonban a férfi osztály, a III. és IV.-ben pedig a női osztály, ahol egy-egy kórteremben (12m x 7,6m) 11–11 ágy van elhelyezve, mindegyikhez külön mosdóhelyiség káddal és ülőkáddal felszerelve. Két kórterem között egy nappaliszoba (10,7 m x 5,2 m), vele szemben az ételliftes teakonyha és egy loggia (10,6 m x 3,3 m), ahová igény szerint az ágyakat is ki lehetett tolni. A középső részen található a négy különszoba.
A főlépcsőház márványfalain az ágyalapítók és jótevők nevei olvashatók, a női osztály előtt kis előcsarnok volt kialakítva, melyet fekete labrador gránitkővel burkoltak ki, mely Weiss Alice fehér márványszobrát ölelte körbe. A megnyitáskor összesen 109 ágyra volt berendezve az épület, azonban a magasföldszint könnyű, kis munkával járó átalakításra volt előkészítve, így szükség esetén összesen 168 ágyat tudtak elhelyezni.6
(Magyar Építőművészet 1911., 6. szám, 28. o.)
Az avatás
A Szeretetház avatása 1911. május 20-án, vasárnap délelőtt a Pesti Hevra Kadisa rendes, éves közgyűlése után folyt le, a tudósítások szerint szép, napos időben. Az ünnepséget Ehrlich G. Gusztáv építőbizottsági elnök nyitotta meg, akitől Winterberg Gyula, a Hevra elnöke vette át a szót; beszédéből az alább idézünk:
„Tisztelt Gyülekezet! Aki még a romokon is jövőt jósolt nekünk, imigyen szól Jeremiás, a próféta: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, ne a vitéz az ő vitézségével, s ne a gazdag a gazdagságával – mert mindez eleve el volt rendelve; hanem azzal dicsekedék, aki dicsekszik, hogy belátó – hogy a jó és a rossz között helyesen választ, mert ez a választást az ő kényére bízta az Örökkévaló avégből, hogy az ég felé törve, lénye nemesüljön; azért nyújtja kegyelmesen a föld szülöttjének rendelt múló perceket, azért ad keblébe érző szívet és részvevő elmét, hogy örvendjen az életnek, de soha a nyomorúságról meg ne feledkezzék [Jirmejáhu 9:22–23. alapján – Cs. V.].
Nyomorúság pedig bőven akad és aki ennek láttára föl nem zokog, annak rablelke akár a hámló kőoszlop, melyen elmosódó betűkkel írva vagyok: Jaj, akinek emlékét vele együtt temetik! Jaj a hideg sírnyugalomnak, melyet a szeretet ezer szála nem fűz az élet meleg árjához, ha az emlékezet – mint egy édes visszhang – újra meg nem szólal az örök homályból, hogy mindig újból fölcsengjen, midőn buzgó lélek és munkásrészvét a könyörülő Istennek szentélyt épít – mint íme ez itt, amelyben most összegyűltünk.
Megépítették hát e házat Isten dicsőségére, az emberiség üdvére, a Chevra Kadisa fennkölt méltóságának szellemében.
Isten dicsőségére! Írva vagyon: És teremtette Isten az embert a maga képére. Nincs hát kultusz oly szent és dicső, annyira emberhez méltó és Istennek tetsző, mint e porba omlott teremtményeket felemelni, őket támogatni és gyámolítani és újult erőben a köznek visszaadni.
Az emberiség üdvére! Mert e ház utolsó mentsvára legyen az élet rokkantjainak, a hajótörötteknek és hontalanoknak, kiknek reményük ellobbant, csillaguk kihunyt; reánk tartozik menedéket építeni nekik, napsugarast és otthonost, hogy érezzék, hogy testvérgond áll itt őrt fölöttük és felebaráti szeretet szorgoskodott érettük. És ha e hajlék elrendezésének dísze a múlhatatlan szükségen és a betegszobák sivárságán túl is ment, nem hiú szeszélyből, hanem annak meggondolásából történt, hogy akiket a sors minden kedvezéséből ily mostohán kitagadott, azoknak csak ily derűs otthon nyújthat illő pihenőt. Mert a nyomornak ez a nagy serege fegyvertelenül van minden kénynek kiszolgáltatva s mintegy korhadt roncs hányódik az élet hullámain s el kell pusztulnia, ha előbb révbe nem jut – hogy végül neki is legyen, hol örökké égő láng lobog számára, melynél lelkét melengetheti. […]
Ó halandó teremtmények múló kegyelme, mily magasra szállhatsz a jótétben, ha az életörömnek számodra kimért részből készséggel juttatsz másoknak, hogy őket felüdítsd! – Azzal dicsekedjék, aki dicsekszik, ha a nemes és az alacsony, a fennkölt áldozatkészség és a silány önzés közt méltó választást tett – nem így értette-e Jeremiás prófétánk?
És most hadd intézzek még egy utolsó szót hozzátok, érdemes barátaim, akik hűséggel segédkeztetek elejétől fogva egészen a teljesülésig. Haladjunk továbbad is vállat vállhoz vetve, hogy a szeretet e művét fenntartsuk. Vigyétek magatokkal ez ünnepi óra emlékét, ne feledkezzetek meg a szegényekről, kiket a fájdalom emészt és a gond halványít és segítsétek ezután is éleszteni a hervadt szíveket. Isten meg fogja fizetni nektek és gyermekeiteknek.
Ezzel megnyitom a szenvedő emberiség szolgálatára rendelt e Szeretetházat a Chevra Kadisa nevében.”7
Cseh Viktor írása
1 „Hirek– Nagy alapítvány”, Egyenlőség, 1910. 29. évf. 32. szám, 10. old.; 2 „halmi Deutsch Sándor”, Az Ujság, 1909. 7. évf. 231. szám, 12. old.; 3 Komáromi Sándor, „A pesti chevrakadisa egy éve”, Egyenlőség, 1911. 30. évf. 20. szám, 4–6. old.; 4 „Hirek– A pesti chevra-kadisa szeretetháza”, Egyenlőség, 1911. 30. évf. 18. szám, 8. old.; 5 Komáromi Sándor, „A szeretet vára”, Egyenlőség, 1911. 30. évf. 21. szám melléklet, 1–2. old.; 6 Mezey Ferenc dr., A Pesti Chevra Kadisa elöljáróságának Jelentése és Kezelési Kimutatása az 1910-iki közigazgatási évről. Budapest: Márkus Samu nyomdája, 1911. 49–51. old.; 7 „A szeretetház fölavatása”, Egyenlőség, 1911. 30. évf. 22. szám, 155–156. old.
A témában további írásos és képi forrás található a Lajta Béla Virtuális Archívumban (www.lajtaarchiv.hu), Csáki Tamás szerkesztésében.
Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 132. szám – 2020. július 1.