A Herminamező közepén, az Amerikai úton van egy telek, ahol tekintélyt parancsoló, az emberi élet és egészség megőrzésére, jobbá tételére alkotott épületek emelkednek. Nagyjából ma is az eredeti célok szolgálatában állnak; sokan az idegsebészeti klinikaként ismerik, mások a zsidó kórházként, egyesek mindkettőről tudják, hogy itt található, az viszont csak kevesek előtt ismeretes, hogy a három fő pavilon Lajta Béla egy-egy remekbe szabott alkotása, melyek mindegyikét a Pesti Hevra Kadisa felhívására rendelte meg, az izraelita vallású magyarok emberszeretet táplálta nagyvonalúságából. Újabb, Judapest anno cikksorozatunkban utóbbiak körülményeit idézzük fel.
A Mezey-féle tanulmány
A Pesti Hevra Kadisa a fővárosi zsidó közösség egyik legrégebbi intézménye volt, melyet 12 évvel a pesti hitközség megalakulása előtt, 1788-ban állítottak fel.1 A nagy múltú intézmény a fő, temetkezéssel kapcsolatos tevékenysége mellett széles körű emberbaráti akciókat is folytatott a szegény, beteg és idős emberek körében.
Az emberbaráti célok bővítésének feladatát dr. Mezey Ferenc (szül.: Grünfeld, 1860–1927) ügyész, a Hevra titkára tűzte zászlajára, aki tanulmányi útjai alatt gyűjtött tapasztalatait A Pesti Chevra Kadisa Izraelita Szent Egylet elöljáróságához benyújtott előterjesztés a létesítendő Betegek Otthona (Idült Betegek Hajléka) szervezése tárgyában (Budapest: Márkus Samu nyomdája, 1906) című brosúrában foglalta össze és tárta a Szentegylet vezetősége elé. A füzetben Mezey doktor bécsi, berlini, frankfurti és hamburgi példákon keresztül ihlette meg az elöljáróságot.
A tanulmányban részletesen szerepelt az egyes városokban már létező, hasonló jellegű intézetek működése. Bécsben például az aggok háza épületéhez csatolták az idült emberek háromemeletes épületét, ahol ez időben 80–90 ember feküdt. Berlinben az Oranienburger str.-i nagyzsinagóga mellett, a háromemeletes „Hospital”-ban átlagban 90 beteget helyeztek el, a felvétel alapfeltétele pedig 7 évi hitközségi tagság volt. Frankfurtban a szerényebb, Gumpertz-féle sínlődők háza 1888-ban létesült, és ha zsidók nem jelentkeztek, akkor más vallásúakat is befogadtak. A hamburgi, körülbelül 20 ágyas gyógyíthatatlanok menhelye egy villaszerű épületben volt, ahol olyanokat helyeztek el, akik legalább 5 évig a hitközségnek tagja voltak, de fizetős betegeket is felvettek, ám nekik is csak ugyanolyan ellátás járhatott, mint a többieknek. Mezey Budapestről is hozott követendő példát, a San Marco hercegnő által alapított óbudai Irgalomházat, mely bár katolikus jellegű volt, zsidókat is felvettek.2
Szabályzat-tervezet
Mezey az írását egy szabály-tervezettel zárta, – mely szinte szóról szóra egyezik a későbbi, 1911-es alapszabályzattal. Főbb pontjai a következők voltak:
„A betegek otthona mindkét nembeli, szegénysorsú oly betegek befogadása, ellátása és állandó gondozására szolgálna, kik betegségük idült voltánál, vagy gyógyíthatatlanságánál fogva munkára képtelenek, kórházi ápolásra nem valók és családi ápolásban nem részesülhetnek. Elmebetegek, epileptikusok és ragályos betegek föl nem vehetők, sőt e betegségek későbbi fölmerülése esetén is eltávolítandók. Egyenlő elbánásra fizető tagok is befogadhatók volnának, de számuk az összes elhelyezettek negyedénél nagyobb nem lehet.
Ingyenesen volnának elhelyezhetők első sorban: a pesti chevra kadisa aggok házában gyógyíthatatlanná vált agg betegek, kifogástalan erkölcsű, szegény, beteg férfiak, ha a chevrának 5 év óta tagjai, ezeknek nejei, özvegyei, ha a betegség a férjnek a chevra kötelékébe történt fölvételekor még fönn nem állott. Az állandóan ágyhoz kötött betegek előnyben részesítendők. Fölvehetők másodsorban oly férfiak, kik legalább 20 éve állandóan Budapesten laknak, a chevra kadisa tagjai, vagy legalább 10 éve a pesti hitközség tagjai, vagy ily tagok nejei, illetve özvegyei. Végül fölvehetők vallásra, nemzetiségre, korra és lakhelyre való tekintet nélkül az egyébként minősített betegek, ha az intézet valamely ágyalapítójának üres alapítványi helyére ajánltatnak s a chevra kadisa választmány által elfogadtatnak. […]
Az intézet föntartására szolgálnának: a létesítendő külön alap kamatai, az ágyalapítók és más jótevők alapítványai, az ápoltak után befolyó díjak s esetleg hagyatékaik, a pesti chevra kadisa általános jövedelmei. Alapító, aki 10.000 koronás alapítványt tesz. Joga van két ágy számára nevet adni. Neve az intézet előcsarnokában felállítandó emléktáblára vésendő. Az alapító, illetőleg özvegye az üresedésben lévő ágyhelyeikre betegeket ajánlhatnak. A 10.000 koronánál nagyobb alapítvány után egész betegszoba nevezhető el az alapítóról. Ágyalapító, aki 4000 koronával növeli az intézet alapját.”3
Telekvásárlás
A Mezey-féle tanulmányt követően a Pesti Hevra Kadisa még 1906 tavaszán a nyilvánosság elé lépett új terveivel, hogy egy Szeretetházat készít felállítani, ahol az idült betegeket kezelő otthont helyez el és a kórházaiban dolgozó betegápoló nővéreknek intézetet is, továbbá az idős embereknek ingyen lakhatást és munkalehetőséget nyújtó Menedékházat is épít.4
A két új intézménynek az Amerikai út 7. és 9. (ma: 53–55–57.) számú – egy 3486 93/100 és egy 2751 négyszögölnyi – telkeket vásárolták meg 156.500 koronáért. A grandiózus beruházásban jelentős forrást jelenthetett az egy évvel korábban, 650.000 koronáért értékesített Nagykorona (ma: Hercegprímás) utca 13. alatti Hevra ház, melyet még 1874-ben vásároltak. A telkekről külön kiemelték, hogy árnyas fák borítják, melyek kiválóan megfelelnek az igényeiknek, ráadásul több üvegház is áll ott, ahol a temetőket szolgáló kertészetet rendeznek be.5
A Szeretetház pályázati felhívása
A pályázatban csak meghívásos alapon lehetett részt venni, melyhez részletes építési program társult. Az épület az alábbi fő részekből kellett, hogy álljon: egy alacsony és felső emeletrészből álló földszint, két emeletsor, padlás, pince csak a legszükségesebb gazdasági célokra.
Az alsó földszintre kérték a portáslakást és szolgálati helyiséget, külön bejáratú, 50–60 fős ebédlőt, az intézeti konyhát mosogatóval, éléskamrákat, 3–4 női- és 2–3 férficselédszobát, varrónő szobát, gazdasszonyszobát, házmester- és gépészlakást, szennyes- és tisztaruha-raktárakat, fa- és szénkamrát.
A magasföldszintre terveztették a 3 szobás gondnoki lakást, a bentlakó orvosnak egy háló- és nappaliszobát, várószobás rendelővel, irodaszobával és házi gyógyszertárat. Nővérek számára 4–5 egy- és 10 kétszemélyes szobát közös ebédlővel és fürdőszobával.
Az első és második emeletre 8, összesen 80 beteg befogadására alkalmas termet, melyekhez páronként egy nyílt és egy zárt nappali társalgót, 6 egy- és 4 kétszemélyes szobát kértek. Két-két teremhez egy ápolónőszobának, teakonyhának, closetnek, fürdő és közös mosdóhelyiséget rendeltek. A külön szobákhoz úgyszintén ápolónőszobát, liftet és ételfelhúzót írtak elő. A padláson pedig a mosókonyha, mángorló-, szárító- és vasalóhelyiség, valamint a mosónők lakóegysége kapott helyet.6
Eredménytelenül eredményes
A felhívott 24 műépítész közül határidőre, 1906. június 30-áig nyolc pályamunka érkezett be, melyeket az alábbi neves építészekből álló bizottság bírált: Freund Vilmos (1846–1920), toronyi Fellner Sándor (1857–1945), Grünwald Mór (1868–1918), vágfalvi Quittner Zsigmond (1859–1918) és Wellisch Alfréd (1854–1941). A bizottság beható tanulmányozás után november 4-én ismertette javaslatát a Szeretetház választmányával: „a beterjesztett tervek egyikét sem tartotta bemutatott alakában a kivitelre alkalmasnak”, de ettől függetlenül kihirdették a dobogósokat: Bálint és Jámbor, valamint Leitersdorfer Béla építészek megosztva kapták az első helyezést, a Vágó testvérek a másodikat, Fejér és Ritter pedig a harmadikat. A zsűri a korábbi 450.000 koronás építési költséget 600.000 koronára emelte, a díjazottakat pedig egy szűkebb körű pályázatra hívták, hogy korábbi terveiket átdolgozzák.7
A módosított módosítása
1907. január 27-éig beérkeztek az építészek módosított tervei, melyek közül február 27-én a Hevra Leitersdorfer Béla (1873–1920) – vagyis ismertebb nevén: Lajta Béla (ekkor magyarosított) – C-vel jelzett tervét fogadta el, olyan megkötéssel, hogy a homlokzatra újabb tervet készítsen. Döntés született arról is, hogy a megemelkedett anyagárak miatt a 600.000 koronás építési költséget kizárólag a Szeretetházra fordítják, a Menedékház építését pedig elnapolják.8
Formálódó kilátások
1908 tavaszán az alábbiakról számolt be a sajtó: „Az idült betegek befogadására szánt új szeretetház, amely intézmény 800.000 koronát meghaladó befektetést igényel, s a Pesti Chevra Kadisa legnagyobbszerű alkotásának készül, rövidesen megkezdheti humanitárius munkáját. Őszig tető alá kerül s azután otthonává válik azoknak, akiknek teher az élet és akik terhei másoknak. Vele együtt, egyszerre testet ölt egy másik szociális jellegű intézmény is: a betegápoló nővérek otthona, amivel egy régóta vajúdó kérdés, a betegápolónő-képzés is a leghelyesebb megoldást nyeri.”9
A beszámoló kecsegtető kilátásokat vetített az olvasók elé, ám sem maradt titok, hogy a költségek tovább emelkedtek, amely jelentős kihívás elé állította a Szentegyletet.
Az önzetlen vagyonosok
Bár a kiadások folyamatosan növekedtek, gyarapodtak az adományozók is. Érdekességképpen megemlítendő, hogy a pártfogók között volt még Lajta egyik nagynénje, özv. Leitersdorfer Lipótné, született Epstein Teréz (1832–1922) is, aki 1908 tavaszán egy 4000 koronás alapítványt tett a Szeretetház javára.10 Akkoriban természetes volt, hogy a hitközség és más organizációk vezetői is élen jártak a patronálásban, így például a Pesti Hevra Kadisa elnöke, Winterberg Gyula (1845–1920), udvari tanácsos ugyan ebben az évben az őszi nagyünnepekkor a készülő Szeretetház javára 3 ágyalapítványt tett 12.000 korona értékben (amellett, hogy 1500–1500 koronát küldött a hitközségnek, Hevrának és Nőegyletnek, hogy azt a rászorulók között osszták szét).11
A Szeretetotthonnak három nagyobb támogatója volt: az alappillérének sorát a híres gyáros, csepeli Weiss Manfréd (1857–1922) nyitotta 1906-ban, aki a Szeretetotthonba elképzelt női osztály kialakítására ajánlott fel 100.000 koronát, hogy így is megörökíthesse szeretett felesége, Weiss Alice (1865–1904) emlékét.12 Ezért avatás előtt, az épület három főbejárata közül a jobb oldali feletti félkörívbe ezt vésték be: „Női osztály, néhai csepeli Weiss Alice emlékére”.
1907-ben dr. Freund István (1870–1944), a Magyar Petróleumipar Rt. igazgatója az ekkor elhunyt apja emlékére hívta életre a szintén 100.000 korona értékű „Freund Adolf és neje Engel Teréz Alapítványt”, mely mementójául a Szeretetház bal oldali, a férfi osztály bejárata fölé vésték fel az alapítvány nevét.13
A főbejárat timpanonjába az „Eliz Otthon / Heim Mór és Neje Schwarz Eliz Alapítványa” címet vésték, miután 1910-ben Heim úr, egy Bécsben élő magánzó a megboldogult felesége emlékére 300.000 koronát (ebből 200.000 korona már az elhunyt végrendeletében szerepelt) ajánlott az Otthon befejezésére.14
Tető alatt a beruházás
A Szeretetotthon fölé már 1908 őszén tető került, hála az építőbizottság fáradhatatlan elnökének, halmi Deutsch Sándor (1846–1909) földbirtokosnak, az Osztrák-Magyar Bank főtanácsosának. A téglafalak és tetőcserepek látványos növekedése mellett pedig megkezdődött a szakmai munka is, így például kiképezték a főnővért, Fischer Rózát (1865–1916), aki 1909 tavaszán megkezdte a betegápolónők képzését a Hevra Kadisa Hungária körúti Aggok Háza (ma az Uzsoki Utcai Kórház Krónikus és Rehabilitációs Belgyógyászati Osztályai foglalják el az épületet) üres termeiben.15
Az izraelita ápolónők „rendje”
A fent említett ápolónői képzést 1909. február 10-én hirdette meg a Pesti Hevra Kadisa. A képzésre pályázhattak a 18–30 év közötti „jó külsejű”, egészséges izraelita vallású hajadonok, illetve gyermektelen özvegyek, akik polgári iskolát végeztek, vagy legalább négy elemi iskoláról szóló bizonyítvánnyal rendelkeztek és további, általános műveltségüket igazolni tudták.
Az egy éves képzés, mely után a növendékek bizonyítványt kaptak, részint kórházakban, részint pedig a lakhelyükül szolgáló helyen (eleinte az Aggok Házában), a gyakorlati képzés pedig az izraelita kórházban történt, illetve a Szeretetotthon megnyitása után az otthonban. A képzés végeztével három – esetleg két – éves magánápolónői szolgálat letöltésével nyertek felvételt a nővérek közé.16
A Hevra Kadisa nővérképzőjének ötlete ugyan nem volt páratlan, de meglehetősen ritka. Az akkori Magyarországon csupán Pozsonyban volt hasonló intézet, melyet nagyjából egy évtizede indítottak, onnan pedig legközelebb Németországban voltak zsidó nővérképzők. A kurzusindítás híre tehát egész pezsdítően hatott az akkori közönségre, olyannyira, hogy az Egyenlőség főszerkesztő-helyettese, Komáromi Sándor (szül.: Haber Sámuel, 1866–1920) nem tudott elmenni a felhívás mellett, hogy azt csupán közzétegye, de terjedelmes cikket is írt a kezdeményezés üdvözlésére, melyben különböző izmusokat vélt felfedezni:
„A betegápoló nővérek zsidó rendje tulajdonképpen egy modernebb szociális gondolat megvalósítása. Van benne egy kis feminizmus. Élethivatást adni a nőnek a családi élet keretén kívül is. […]
A keresztényeknél, ahol nagyobb szükség volt rá, ennek rég kitalálták a módját. A női rendek különféle címen és jelleggel ugyan, de mind ennek a szolgálatában állanak. Csak egy a hibájuk: az örökös lekötöttség, a lemondás az élet örömeiről mindörökre. A zsidó alkotás, illetőleg az ez idő szerint egyedül szóbajöhető zsidó ápolónők rendje sokkal liberálisabb szellemben született. Hogy úgy mondjuk, sokkal jobban simul az emberi természethez. Nem kíván lehetetlent. Számot vet olyan eshetőségekkel, hogy a fiatal fővel, tapasztalatlan ésszel, talán éppen a rajongás állapotában vagy idején tett fogadalom egy hosszú élet során be nem tartható. A szív megnyilatkozhatik és követelheti a maga jogát. A lekötöttség tehát nem örök. De az egzisztencia biztosítására való igény joga az egész élet tartamára biztosíttatik. Tetszése, belátása szerint élhet vele az igényjogosult; de amíg vele él – köteles terheit is viselni.”17
Cseh Viktor írása
1 Ujvári Péter (szerk.), Magyar Zsidó Lexikon. Budapest: Zsidó Lexikon, 1929. 700. o.; 2 K. S. „Két új intézmény”, Egyenlőség, 1906. 25. évf. 9. szám, 4–5. o.; 3 Uo.; 4 Komáromi Sándor, „A pesti chevra kadisa”, Egyenlőség, 1906. 25. évf. 20. szám, 5–6. o.; 5 „A pesti chevra kadisa”, Egyenlőség, 1906. 25. évf. 21–22. szám, 3–5. o.; 6 „A pesti izr. Szeretetház tervpályázata”, Magyar Építőművészet, 1907. 5. évf. 12. szám, 21, 32. o.; 7 „Hirek – A pesti chevra-kadisa uj intézményei”, Egyenlőség, 1906. 25. évf. 48. szám, 10. o.; 8 Komáromi Sándor, „A pesti chevra kadisa”, Egyenlőség, 1907. 26. évf. 14. szám, 4. o.; 9 Komáromi Sándor, „A pesti chevra kadisa beszámolója”, Egyenlőség, 1908. 27. évf. 13. szám, 6. o.; 10 „Hirek – A szeretház javára.”, Egyenlőség, 1908. 27. évf. 11. szám, 16. o.; 11 „Hirek – Jótékonyság.”, Egyenlőség, 1908. 27. évf. 41. szám, 11. o.; 12 „Hirek – 220.000 koronányi alapítvány”, Egyenlőség, 1906. 25. évf. 26. szám, 9. o.; 13 „Hirek – Nagy alapitványok”, Egyenlőség, 1908. 27. évf. 4. szám, 11. o.; 14 „Hirek – Háromszázezer korona”, Egyenlőség, 1910. 29. évf. 48. szám, 10–11. o.; 15 K. S. „A chevra kadisa egy éve.”, Egyenlőség, 1909. 28. évf. 12. szám, 5. o.; 16 Mezey Ferenc dr., Winterberg Gyula, „Hiredetmény”, Egyenlőség, 1909. 28. évf. 7. szám, 4–5. o.; 17 K. S. „Betegápoló nővérek”, Egyenlőség, 1909. 28. évf. 7. szám, 4. o.; A témában további írásos és képi forrás található a Lajta Béla Virtuális Archívumban (www.lajtaarchiv.hu), Csáki Tamás szerkesztésében.
Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 131. szám – 2020. június 1.