Az egyiptomi nyelv máig él a zsidó hagyományban. Hogy hogyan és miért, az kiderül a chabad.org írásából.
Nyelvészek szerint Mózes második és negyedik könyvében összesen 381 ősi egyiptomi szó található, míg a Tánách, a zsidó Biblia többi részében további 450. Hétköznapi szavak ezek: rúd, doboz, len, különféle mértékegységek, stb. A midrás Tanchuma szerint a tízparancsolat is egyiptomi eredetű szóval kezdődik: a héber ánochi, én az egyiptomi ánuch egyiptomi kifejezésből származik:
Azt mondta Nechemjá rabbi: mi az, hogy ánochi? Egy egyiptomi szó. Egy példázattal lehet magyarázni: egyszer egy király fiát elfogták és olyan sokáig tartották fogságban, hogy végül hozzászokott fogva tartóinak nyelvéhez. Amikor apja elégtételt vett az ellenségein és hazavitte a fiát, a saját nyelvén akart beszélgetni vele, ám a fiú már nem emlékezett rá. Mit tett a király? Először fogva tartói nyelvén beszélt vele. Így tett az egyetlen Szent is Izrael népével, akik Egyiptomban megtanulták a helyi nyelvet. Amikor az Egyetlen Szent megmentette őket, nekik akarta adni a Tórát, ám ők nem értették meg. Azt mondta erre Isten: Egyiptomi nyelven beszélek velük. Így kezdte hát: ánochi. Amikor Egyiptomban azt akarja valaki mondani a társának, hogy én, azt mondja: ánoch. Ezért kezdte Isten az ő nyelvükön és mondta: ánochi.
Az Isten parancsára fából, bőrökből, festett szőttesekből és aranyból elkészített hordozható szentély és tárgyainak elkészítése rendkívüli mesterségbeli és technikai tudásra vall. A sátorszentély összeállításánál leírt bravúros technikai megoldások megtalálhatók a korszak és a megelőző időszak egyiptomi sírkamráiban, ám később nem találkozunk vele. A Tórából tudjuk, hogy a zsidók raktárvárosokat építettek a fáraónak, vagyis rendelkeztek efféle tudással, és így esett, hogy a szentély elkészítésében számos „bölcs szívű asszony” vett részt, és olyan emberek, akiket „a szíve erre ösztönzött”. Vagyis őseink elsajátították és saját kultúrájuk részévé tették azokat a hasznos fogásokat, melyek nem ellenkeztek saját hitükkel. Ugyanez a folyamat ölt testet a zsidó hagyományok, nyelvek, ételek, nemzedékekre visszamenő öltözékek és országonként eltérő szokások sokaságában.
Az egyiptomi kultúra értékei hamar degradálódtak és mindazok a jellemzők, melyek egykor egységessé tették ezt a kultúrát és kifejezték az egyiptomi gondolkodás egészét, elenyésztek. A mezricsi mágid magyarázata szerint azáltal gyűjtjük össze az ősi Egyiptomban szétszórt spirituális szikrákat, melyekből a fáraó és népének elvesztegetett szavai lettek, hogy e kifejezések és betűk új, szent keretek között megjelennek a Tórában. Ez jelenti e gondolatok megtisztítását és a spirituális szikrák magas szintre emelését. Fizikai értelemben ez abban nyilvánult meg, hogy a zsidók magukhoz vették, illetve megkapták az egyiptomiak ékszereit, drága edényeit és kelméit, és magukkal vitték a sivatagba azt a mesterségbeli tudást is, amit a rabszolgaság hosszú évei alatt nemzedékről nemzedékre felhalmoztak. Ez a tudás és ezek a tárgyak az Isteni Jelenlét otthonául szolgáló sátorszentélyben nyertek új és magasabb értelmet.
Mindebből levonhatjuk azt a tanulságot is, hogy
az Örökkévaló szikrája mindenben, minden kultúrában, műalkotásban, dalban, épületben ott van.
A lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson hozzátette, hogy minden nemzedékben fennáll a lehetősége annak, hogy az adott civilizáció elemeit magasabb szintre emeljük és megtaláljuk benne az istenit. Ahol csak zsidók éltek a történelem során, ott beemelték a befogadó kultúra zsidósággal összeegyeztethető elemeit a zsidó hagyományok közé, így tisztítva meg egyre több és több gondolatot és szokást. Ráadásul ez a koncepció egyéni szinten is érvényes, így minden egyes zsidónak része lehet a szikrák összegyűjtésében és felemelésében, és együtt tehetünk azért, hogy mihamarabb eljöjjön a messiási kor.
Fotó: Sefira Lightstone