A múzeumot működtető alapítvány azt az ingatlant vette meg, ahol Anne a gyermekkorát töltötte a harmincas években.

Ezt az épületet azonban nem kívánják múzeumként üzemeltetni. “Az alapítvány számára fontos, hogy az a ház, ahol Anne Frank élt az 1930-as években, érintetlen maradjon és állagát megóvjuk.” – mondta Annemarie Bekker, az alapítvány szóvivője. “Egészen különleges hangulata van, ráadásul a Merwedeplein téren található, mely ezer szállal kötődik Anne Frankhoz.” – tette hozzá.

A dél-amszterdami épület eddig egy ingatlankezelő vállalat tulajdonában volt, de a cég jelezte, hogy nem tudja a továbbiakban vállalni az épület karbantartását. 2005-től a Holland Irodalmi Alapítvány bérelte ki, és hazájukból elüldözött íróknak nyújtott benne szállást. Jelenleg a Szíriából elmenekült Samer Alkadri lakik benne családjával.

Az egyszerű, téglaépítésű ház 1934-től adott otthont a Frank családnak. 1942-ben költöztek ki, amikor a politikai helyzet miatt bujkálni kényszerültek. Jelenleg az ablakba helyezett, Anne Frankot ábrázoló, elmosódott, fekete-fehér fotók árulkodnak az ingatlan múltjáról. A házat az eredeti, 1930-as évekbeli stílusában újítják fel.

A Hollandiát 1940-ben megszálló német csapatok két évvel később kezdték el a zsidók deportálását. Frankék ekkor döntöttek úgy, hogy egy ismerősük házában kialakított titkos búvóhelyen rejtőznek el. 1944-ig éltek ott, amikor árulás miatt felfedezték, és koncentrációs táborba hurcolták őket.

Anne Frank 1945 elején halt meg Bergen-Belsenben, 15 évesen – kevesebb, mint egy évvel deportálása után, nem sokkal a háború vége előtt. Búvóhelyén vezetett naplója a holokauszt időszakának egyik legismertebb irodalmi alkotása, melyet számtalan nyelvre fordítottak le, és több mint 30 millió példányban értékesítettek szerte a világon.

zsido.com

Forrás: Arutz7