86 éves korában elhunyt ráv Ávrahám Jicchák háLévi Kilav rabbi, korunk egyik döntéshozója, az Ávné Bárekesz sorozat szerzője.
Újabb halálhír rázta meg a vallásos zsidó világot. Elhunyt a neves jeruzsálemi dáján, ráv Ávrahám Jicchák háLévi Kilav rabbi, aki az egész életét a Tóra tanulmányozásának és tanításának szentelte. A jeruzsálemi rabbinikus bíróság elnöke volt, elismert háláchikus döntéshozó. Műveit, mint a Peszáchi Hágádát és a Nezer Tiferesz imakönyveket világszerte nagyra becsülik – emelte ki a Matzav.com.
A világhíres Kook rabbi után kapta a nevét
86 éves korában elhunyt ráv Ávrahám Jicchák háLévi Kilav rabbi, aki évtizedeken át meghatározó alakja volt a jeruzsálemi rabbinikus bíróságnak, valamint kiemelkedő háláchikus döntéshozóként szolgált Izraelben.
1939-ben született Jeruzsálemben, édesapja ráv Jákov háLévi Kilav zt”l, a Merkáz HáRáv jesiva egyik alapítója és vezetője volt. Édesanyja, Rebecen Bászjá neves családból származott, édesapja Dov Ber háKohén Kook volt, aki ráv Ávrahám Jicchák háKohén Kook, a modern kori vallási gondolkodás kiemelkedő alakjának testvére volt. Születéséhez egy különleges történet is kötődik: édesanyja fájdalmas vajúdása alatt látomásban jelent meg ráv Kook, majd a szülés könnyedén lezajlott, ezért nevezték el a gyermekét róla Ávrahám Jiccháknak.
Elismert döntéshozó és kiemelkedő szerző
Ráv Kilav fiatalon a Kol Tóra és a ponovezsi jesivában tanult, majd apja halála után visszatért Jeruzsálembe. 1966-ban, mindössze 27 évesen már vezető pozícióba nevezték ki a Merkáz HáRáv jesivában. Mindeközben a nagyapja vezetése alatt álló Harry Fischel Intézetben szmichát is szerzett. Később a beér-sevai rabbinikus bíróságon szolgált, majd 1988-tól a jeruzsálemi bíróságon dájánként, később elnökeként tevékenykedett, ahol kiemelkedő szerepet vállalt a házassági, betérések és családjogi kérdések háláchikus döntéseiben.
Számos elismert mű szerzője volt, köztük az Ávné Bárekesz sorozaté, a Peszáchi Hágádáé és az Ádász Má’uzo könyvé. Imakönyvei, a Nezer Tiferesz és az Áteresz Tiferesz askenázi és szefárdi változatban is megjelentek. Első könyvét az áldott emlékű Mose Feinstein rabbi is lelkesen ajánlotta. 2001-ben megkapta a Ráv Kook-díjat a Tórai irodalomért végzett munkásságáért.
Kilav rabbi három fia – ráv Jákov, ráv Chánán és ráv Mordecháj Kilav – valamint vejei, Dr. Hillel Applebaum és ráv Chánánel Patschino, továbbá számos unoka és dédunoka viszik tovább szellemi örökségét.
Emlékéből fakadjon áldás!
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.