Nyolcvan évvel Auschwitz (lengyelül: Oświęcim) és a mellette létesített koncentrációstábor felszabadítása után új korszak kezdődött, ugyanis a „zarándokok” már helyben árusított kóser ételek közül is válogathatnak, hogy éhségüket oltsák.

Egy mérföldre az egykori haláltábortól, az Auschwitz Zsidó Központban – a város egyetlen megmaradt zsinagógájában, amely ma múzeumként működik – kóser büfét nyitott. Az előre csomagolt, tartós kóser ételek árusítása történelmi mérföldkő, különösen ezen a helyszínen – számolt be erről az Arutz7.

Auschwitz első kóser helye

Nyolcvan évvel azután, hogy a hírhedt koncentrációstábort és a szomszédos Auschwitz városát felszabadították a nácik uralma alól, a zsidó zarándokok most először fogyaszthatnak kóser ételt a helyszínen.

Az új, kóser részleg Izrael holokauszt-emléknapjára, a jom hásoára időzítve nyílt meg, amely idén április 23-án este kezdődött. Lengyelországban erre az alkalomra az Élet Menete („March of the Living”) keretében emlékeztek, amikor több ezer résztvevő – köztük túlélők és fiatalok a világ minden tájáról – gyalog vonult Auschwitzból Birkenauba. 

Idén 80 holokauszt-túlélő vett részt a menetben – ez az utóbbi évek egyik legnagyobb ilyen jellegű találkozója. A résztvevők között zsidó tinédzserek is voltak, akik a megemlékezés mellett a zsidó örökséghez való kapcsolódásukat is erősítették.

Az Auschwitz Zsidó Központ kiállításának részlete az egykori zsinagóga női karzatán. (Forrás: Andrzej Rudiak – Auschwitz Jewish Center)

A holokauszt előtt virágzó közösség élt itt

Kevesen tudják, hogy a holokauszt előtt Oświęcim lakosságának több mint a fele zsidó volt. A kisvárosban több mint 30 zsinagóga volt, és számos kóser mészáros, pékség és vendéglő működött. Ma már csak egyetlen zsidó lakosa van a városnak: Hila Weisz-Gut, akinek nagymamája túlélte a szomszédos koncentrációstábort. Hila 2023-ban költözött ide lengyel párjához, és azóta az Auschwitz Zsidó Központ munkatársa.

A központ 2000-es megnyitása óta mintegy 800.000 látogatót fogadott. Bár ez jóval kevesebb, mint az Auschwitzba évente látogató több mint egymillió ember, a központ elnöke hangsúlyozta, hogy a zsinagógának fel kell készülnie a vallásukat gyakorló látogatók fogadására is.

A kóser büfé a jövőbe vetett remény szimbóluma

„A város első háború utáni kóser árusítóhelyének megnyitása természetes lépés volt – így a kóser szabályokat követő látogatók nemcsak imádkozhatnak a zsinagógánkban, hanem kóser ételt is ehetnek.” – mondta Simon Bergson, az Auschwitz Zsidó Központ Alapítványának elnöke.

Korábban az ide látogató vallásos zsidóknak magukkal kellett hozniuk az ételt, vagy előre kellett gondoskodniuk a kóser ellátásról. Az új kóser büfé azonban nem csupán egy kényelmi szolgáltatás – sokkal többről van szó. Jack Simony, az alapítvány igazgatója így fogalmazott:

„Ez a büfé több mint egy étkezési lehetőség – a folytonosság, az ellenállás és a jövőbe vetett remény szimbóluma.”

A borítóképen az Auschwitz Zsidó Központ és egykori zsinagóga látható. Forrás: Andrzej RudiakAuschwitz Jewish Center.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás