Tamuz hó 3. napja, amely 2022-ben július 2-re esik, fontos dátum a haszidizmus történetében, hiszen 28 esztendeje ezen a napon halt meg a hetedik lubavicsi rebbe, Menachem Mendel Schneerson. Az EMIH minden esztendőben kiemelkedő előadót hív meg, hogy a közösség tagjainak felelevenítsen néhány személyes emléket az utolsó Rebbével való találkozásáról. Ezúttal az Újbudai Zsinagógában népes érdeklődő előtt megtartott farbréngenen Yossi Groner amerikai rabbi érdekes előadása kapcsán idézték fel az egyedülálló adottságokkal, páratlan tudással és irigylésre méltó kapcsolatépítő képességekkel megáldott Rebbe emlékét.

Yossi Groner rabbi szinte gyermekkorától ismerte a Rebbét, hiszen édesapja Leibel Groner az egész világot átfogó  lubavicsi közösség vezetője, a Rebbe három titkárának egyike volt, s 40 évig dolgoztak együtt. Yossi Groner így egészen rabbivá avatásáig a Rebbe közelében élt. Ma rangidős rabbiként az Ohr Ha Torah kongregáció spirituális vezetője, ez egy haszid közösség az észak-karolinai Charlotte-ban. 

Leibel Groner rabbi hosszú életet élt, két esztendeje, 88 éves korában a Covid-19 vírus áldozatává vált. A Rebbe oldalán a privát audiencia irányítója volt, majd később, amikor a Rebbe vasárnaponként dollárt osztott jótékony célra, ennek a lebonyolításában is aktív szerepe volt. Shneur Zalman Liadi rabbinak, a Chabad-Lubavics alapítójának közvetlen leszármazottjaként tartják számon, 1931-ben született Jeruzsálemben. Édesapja a Kolel Chabad, a Szentföld legrégebbi társadalmi szervezetének adománygyűjtője volt.

Kolel Chábád – A Szentföld legrégebbi szeretetszolgálata

Ászi Rabbi mondta: „A cödáká [micvája] olyan fontos, mint az összes többi parancsolat együttvéve.”  Az 1788 óta megszakítás nélkül létező Kolel Chábád a legrégebben működő adománygyűjtő és jótékonysági szervezet a Szentföldön. A Chábád-Lubavics mozgalom alapítója, az Álter Rebbe, Snéur Zál­mán rabbi (1745–1812) kezdeményezésére jött létre. A szervezet célja megalapítása óta mit sem változott: materiális segítséget … Olvass tovább

Yossi gyermekkorában költöztek New Yorkba, ahol – mint mondani szokás – a lubavicsi közösség alapemberévé vált. 1949-ben Menachem Mendel Schneerson rabbi – aki akkoriban még a Kehot Publication Society igazgatója volt – kérte fel Leibel Gronert, hogy segítse munkáját a Chábád kiadójánál.

A fiatal tudós lábjegyzetekkel látta el, indexelte és összeállította a megjelent munkákat, egészen 1951-ig, amikor a Rebbe átvette a Chábád vezetését. Miután 1954-ben házasságot kötött Yehudis Gurevitz-cel, hivatalosan felkérték, hogy csatlakozzon a Rebbe titkárságához. A privát audienciák szervezése mellett a feladata volt, hogy számtalan emberhez eljuttassa a Rebbe válaszait, tanácsait.

Mint fiától megtudtuk: a Rebbe a válaszokat az eredeti levélre írta rá. A személyes találkozóit a Rebbe az éjjeli órákban tartotta, akár hajnali fél négyig is, két óra elég volt számára az alváshoz. Működése alatt így több tízezer ember magántalálkozóját kellett megszervezni. Leibel Groner mindenkivel megbeszélte utólag, hogy mennyiben tartotta hasznosnak a Rebbével való beszélgetést, melyek voltak a benyomásaik?

Később sok anekdotát, amelyet a látogatók megosztottak vele, feljegyzett egy privát naplóba, ennek egy része az elmúlt évtizedekben meg is jelent. A Rebbe 1994-es halála óta Groner rabbi sűrűn járt Chábád közösségekben, ahol beszélt a Rebbével kapcsolatos tapasztalatairól, és megosztotta a Rebbe tanításait érintő meglátásait.

Nem csak a Groner gyermekek, de az unokák közül is sokan a Chábád képviselőjeként szolgálnak világszerte. A megemlékezésen Greenberg rabbi remek haszid zenét szolgáltatott, és számosat el is énekelt.