Két tűz közé szorultak az ukrajnai zsidók. A traumatizált ukrán társadalom egyes tagjai időnként rajtuk vezetik le a feszültségeiket, az oroszbarát szakadárok pedig azért támadják őket, mert a független Ukrajnát támogatják.

Elkészült az Association of Jewish Organizations and Communities of Ukraine  tavalyi évről szóló jelentése, amely kiemelkedő mértékű antiszemita vandalizmusról számol be. Vjacseszlav Lihacsev, aki az antiszemita megnyilvánulásokat monitorozza több szervezet számára, 23 ilyen incidensről számolt be, beleértve a szakadárok által ellenőrzött területeket is.

Az elmúlt években kevesebb hasonló eset történt, az eddigi csúcs 2006-ban volt, akkor 21 esetet jegyeztek fel.

A vandálok előszeretettel támadnak meg holokauszt emlékhelyeket, például a Babij Jar-i mészárlásra emlékezőt Kijevben. (1941-ben több mint 33 ezer ukrajnai zsidót gyilkoltak meg Kijev közelében egy szurdokban.). De a támadások célpontjába kerültek zsinagógák is több nagyvárosban.

Vjacseszlav Lihacsev szerint a növekedés azzal is magyarázható, hogy az utóbbi időben az ukrán társadalomban elfogadott lett a „szimbolikus erőszak”, ami a kommunista és – nem mellékesen – az oroszokhoz kapcsolódó múlt épített emlékei, szobrai ellen irányul. Azt is megjegyzi: a korábban a kijevi véres összecsapásokban résztvevő, molotov koktélokat gyártó fiatalok ezrei lettek a traumák hatására radikálisok. Nagyon eltolódott a határ az elfogadható és az elfogadhatatlan dolgok között – teszi hozzá a kutató. Az oroszbarát szakadárokat viszont az hergelte a zsidók ellen, hogy az ukrajnai közösség a függetlenség mellett állt ki.

Ami a hosszú távú kilátásokat illeti, Vjacseszlav Lihacsev nem vár javulást – írja a jpost.com

 

zsido.com

Megszakítás