Egy ismert izraeli csellistát antiszemita incidens ért Bécsben, egy étteremből csak azért küldték ki, mert héberül beszélt.

Egyre gyakoribbak az antiszemita megnyilvánulások Európa-szerte. Legutóbb egy osztrák étteremben ért megaláztatás egy ismert izraeli muzsikust, pusztán azért, mert héberül beszélt.
A Tel-Aviv és Bécs között élő izraeli csellista, Erwin Javor a közösségi médiában osztotta meg megdöbbentő élményét. A bejegyzés szerint barátaival, Hagai Shaham hegedűművésszel és Julia Gurevich zongoristával egy hangulatos olasz étteremben vacsoráztak az osztrák fővárosban, egy koncert előtt.
„Rendeltünk, és miközben vártunk, héberül beszélgettünk” – írta. „Ekkor a pincér visszajött, és hirtelen megkérdezte, milyen nyelven beszélünk. Először azt válaszoltam, angolul és németül, de ő erősködött: „Nem, amit most használtak.” Azt válaszoltam, hogy héberül. Ekkor a szemembe nézett, és közölte: »Ebben az esetben távozzanak. Nem szolgálom ki Önöket.«”
Javor elmondása szerint nemcsak a pincér reakciója volt sokkoló, hanem az is, ahogyan a körülöttük ülők viselkedtek:
„Néhány vendég megdöbbent arccal nézett ránk, volt, aki részvéttel tekintett felénk, majd mindenki visszatért a vacsorájához, mintha semmi sem történt volna.”
A művész posztját keserű megjegyzéssel zárta: „Üdvözöllek Európában, 2025-ben.”
A bejegyzés futótűzként terjedt el az interneten, sokan felháborodással, mások csendes döbbenettel reagáltak. A történet újabb nyugtalanító jelzése annak, hogy a nyílt antiszemitizmus sajnos újra teret nyer a nyugat-európai hétköznapokban is.
Forrás: arutz
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.