Rókánk egyszer böjtöt tartván, / Bolyongott a tónak partján, / Midőn egyszer észreveszi, / Hogy a víznek lassú árja / Habozni kezd egyre-másra. / … Ez a dolog feltűnt neki.
Megállott hát ott a szélen, / Hogy jobban a vízbe nézzen, / Hát biz ottan nagy csomóba’ / Ijedt halak evickélnek, / Valamitől félve-félnek / S ez a zajgás okozója!
Lekiált hát az egyikhez: / »Mitől féltek, mit jelent ez?« / Szólt a válasz: »Mitől félünk? / Nem látod hát, rövidlátó, / Hogy kivetve már a háló, / Amely a mi vesztünk, végünk!«
Hogy e választ meghallotta, / Kedve derült róka koma, / Felragyogott szeme-párja / S imígy morgott: »Hát hiába! / Kappanhús és tyúk hiába, / Hal-pecsenye is megjárja!«
Aztán pedig komor képpel / Imígy beszél a halnéppel: / »Oh be szánlak benneteket! / Ti, akik e bús elemben / Harcot vívtok száz baj ellen / S annyi sokat szenvedtek!«
»Kiket üldöz halász, háló / Ravaszul a vízben álló / Horgász-gyerek! … nem unjátok, / Hogy úgy nappal, amint éjjel / Gonosz kezek űznek széjjel, / Hogy rajtatok örök átok!?«
»És pedig ha akarnátok, / Megszűnne e szörnyű átok! / Mert biz csak a víz okozza, / Hogy egész kis erőtökkel, / Örökösen küzdenetek kell / Örökösen küzdenetek kell / S egyik bajt a másik hozza…«
»Jöjjetek ki! Ki a földre! / Hímes partra, örök zöldre, / Hol békén él ezer fajta! / Hol az élet csupa öröm, / Kéj áradoz mindörökkön! / Jöjjetek hát! Nosza, rajta!«
Itt a róka elhallgatott / S várva várta, miképp hatott / Ravasz, fondor szónoklása? / Hogy a sereg lépre mén-e? / … És íme a halak vénje / Imígy kiált fel hozzája:
»Megcsalódtam, róka komám, / Nem hittem, hogy ily ostobán / Tudj beszélni! Amit mondtál / Még akkor is csúffá tenne, / Ha a neved szamár lenne / S nem a híres róka voltál!«
»Hagyjuk el az elemünket? Amely táplál, véd bennünket / És a hímes partra szálljunk, / Melynek pora, levegője / Életünknek megölője, / Fűje, fája pusztulásunk?!«
»Ahol testünk tehetetlen, / Megmozdulásunk lehetetlen, / Oda menjünk? … értjük vágyad! / Okosabb vagy, mintsem látszol: / Gyomrod szól a jó tanácsból! / Nos hát rajta! Jó étvágyat!«
»Jó étvágyat! Jó étvágyat!« / Hangzott jobbról, hangzott balról, / Hangzott vígan, csípős gúnnyal / Sok ezernyi hajalakról…
Hallottátok, hívők, népek? / Ha igen, hát értettétek, / Hogy némelykor mi a vágyok. / Hogy azokat mi vezérli, / Kik szeretnék, hogy a régi, / Ősi ösvényt elhagyjátok!…
A híres talmudi történetet (Bráchot 61. b) versbe szedte a nagyváradi születésű Roboz Andor (szül.: Rosenzweig Ármin, 1869–1945) műfordító, író.
|
Cseh Viktor kultúrtörténész gyűjtéséből.
Forrás: Roboz Antal, „A róka és a halak.”, Egyenlőség, 1897. 16. évf. 29. szám, melléklet, 4. old. |