Medzibus szent közösségében élt egy gazdag ember, aki nem szívlelte a Báál Sém Tovot, és az ő ellenséges magatartását bizony a háza népe is kihatott, így az ott élő tanító szintén távol tartotta magát reb Jiszráéltól. A Báál Sém Tovot különösebben nem érdekelte a gazdag ember viselkedése, de a tanítót annál inkább sajnálta, mert így hiába próbálta megnyerni őt az istenszolgálatra, azt az embert, aki egyébként igen fogékony volt minden jóra.
Egy sábesz éjjel aztán álmot látott a tanító: sétálni volt egy erdőben, ahol egyszer csak egy pompás palotát pillantott meg a sűrű lombok között. Módfelett meglepődött rajta és nem tudott betelni a káprázatos látvánnyal. Minél tovább nézte, annál lenyűgözőbbnek tűnt neki. Gondolta is, ha ennyi csoda árad csak a falakból, akkor milyen gyönyörűségeket rejthet odabent. Egy ablakot keresett, hogy belessen. Hát a teremben nem más ült, mint a Báál Sém Tov, körülötte jámbor zsidók gyűrűje, akik hallgatták a rebbe szavait, melyek a tanító szívében is tüzet lobbantottak, s ettől erősen kívánkozott ő is a körbe ülni.
A kapuhoz futott, ám mikor be akart lépni, egy szolga visszataszította, nem engedte a palotába. A tanító nagyon elszomorodott, de azért visszament az ablakhoz, hogy ha már a körbe nem jutott, legalább a tanítást hallhassa. Miután a szent igék elhangzottak a tanító felébredt, s elismételte magában egyszer, kétszer, sőt háromszor is a hallottakat, hogy emlékezzen, majd visszaaludt.
Reggel viszont már csak az álomra emlékezett, a tanításra nem. A szörnyű felismeréstől búskomorrá vált, a szent tanítás hiánya valósággal mardosta a lelkét, melyet még a szombat békéje sem tudott megnyugtatni. Imádkozni is alig tudott, aztán a kidusnál is csak bámult maga elé. Legszívesebben futott volna a Báál Sém Tovhoz, ám rettegett attól, ha megtörténne a szégyen, mint álmában, hogy reb Jiszráél szolgája kipenderítené őt.
Elérkezett a harmadik étkezés a sálesüdesz ideje, mikor reb Jiszráél megparancsolta haszidjainak, hogy menjenek a tanítóért és hozzák elébe. A haszidok nagyon csodálkoztak, de úgy tettek, ahogy mesterük parancsolta. Mikor a tanítóval közölték, hogy a Báál Sém Tov hivatja, az szinte röpült velük, még a kabátját is elfelejtette felvenni. Sálesüdeszkor a Báál Sém pontosan azt a tanítást mondta, melyet a tanító álmában is hallott, s mikor erre rájött, menten elájult.
Amikor magához tért, a Báál Sém vidám arccal fordult felé: „Ha újat hallottál volna, még megértettem volna csodálkozásodat, de hiszen nem volt ez új neked, ezt már előtte felfedték számodra.”
A tanító ekkor értette meg, hogy álma Isten-i végzés volt, s ettől fogva a Báál Sém Tov elkötelezett híve lett, aki a haszid Mester halála után a zsidók nyomorából fakadó sötétség egyik fényhozójává és a Tóra örömforrásává vált.
Az 1927-ben a Zsidó Ujságban közölt Báál Sém Tov legenda alapján.
„Az álom – Bal-Sém legenda”, Zsidó Ujság, 1927. 3. évf. 46. szám, 3. old.