A múlt hónapban történt egyik véres izraeli merényletben életét vesztette Álter Slomó Lederman is, akit egy buszmegállóban gázolt halálra egy arab terrorista. A 19 éves, frissen nősült fiatal hászid a Pinszk-Kárlin udvar tagja volt. A közösség rebbéjének reakcióját a The Yeshiva World weboldal közölte:
A tragédia idején a rebbe éppen az Egyesült Államokban tartózkodott, s a szörnyű hír hallatán azonnal visszautazott Izraelbe. Első útja a gyászoló családhoz vezetett. Álter Slomó apja elmondta, hogy fia odaadóan követte a rebbe tanácsait, s ennek szellemében a szabadidejét is tóratanulással töltötte, az elsajátított anyagot gondosan lejegyzetelte, a jegyzeteit pedig dossziékba rendezve őrizte. Egész élete a Tóra körül forgott. Egy nappal azelőtt gyilkolták meg, hogy a zsinagógákban felolvasták Jitró hetiszakaszát, melynek a a tóraadás a központi témája. Nem sokkal halála előtt arról beszélt feleségének, hogy bárcsak ő is átélhetné a Színáj-hegyen történt csodákat.
A rebbe e történetet hallva a következő mondta az apának:
„Egy ilyen különlegesen emelkedett lélek volt közöttünk és mi nem voltunk ennek tudatában. Kevesebb mint húsz év alatt magasabbra jutott, mint mások nyolcvan év alatt. Egyértelmű, hogy Álter Slomó magára vállalta, hogy engesztelő áldozat legyen Izrael népéért. Halálával rengeteg szenvedéstől és tragédiától mentette meg a zsidó népet”.
Ezt követően a rebbe a gyászolók kádisáról beszélt, melyet általában tizenegy hónapon keresztül mondanak az elhunytakért:
„Az ön fiának a lehető legmagasabb szintű lelke volt, ezért nincs szükség arra, hogy [a lélek emelkedését okozó] kádist mondjon érte.
Amikor az én fiam halt meg, nekem sem kellett kádist mondanom érte. Fontos, hogy ne adja át magát teljes mértékben a fájdalomnak. Ebben a világban minden dolog értelme rejtett, ezért nem szabad hagyni, hogy a gyász túlzottan eluralkodjon rajtunk. Az a tudat adjon erőt, hogy egy olyan különleges embert nevelt fel, aki engesztelést hozott Izrael számára”.
A rebbe beszélt a fiatal özveggyel is:
„Egy ilyen helyzetben, amikor a közös életüket éppen csak elkezdő házaspár egyik tagja távozik tragikus hirtelenséggel, nem tudok vigasztalást nyújtani, nincsenek szavaim. Egy feleség elhunyt férje felett érzett fájdalmát nem lehet eléggé átérezni és felfogni, s éppen ezért megvigasztalni sem tudjuk őt. Csak az Örökkévalótól jöhet vigasztalás. Nem kétséges, hogy nagy érdem volt egy ilyen emberhez férjhez menni, akit ön ismert a legjobban, hiszen bölcseink szerint egy férfit Isten és a felesége ismeri a legjobban. És éppen ezért az ön fájdalma a legnagyobb. Csak annyit tudok mondani, hogy az Örökkévaló vigasztalja meg”.
Végül így fordult a gyászoló családhoz: „Önöknek még fel kell nevelnie a többi gyermeküket, méghozzá vidámságban. Fogadják el azt az égi ítéletet és legyen sok örömük a gyermekeikből. Velük együtt érdemeljük ki mindannyian a végső és teljes megváltást, minél hamarabb”.