Vaszilij Kandinszkij, neves orosz festő egy nagyszerű alkotása kerül kalapács alá március elsején a Sotheby’s aukciósházban. Szakértők szerint a leütési ár elérheti a 45 millió dollárt is. A festmény jelentőségét nagyszerűsége mellett a mögötte rejlő, különleges történet adja, írja a BBC.
1943-ban járunk, a nácik által elfoglalt Amszterdamban.
„Maradj csöndben, mert ha valaki meghallja, hogy itt vagy, mindnyájunkat meggyilkolnak a németek, hallod?”
– mondja egy női hang a hétéves Dollynak. Az asszony a lány dajkája, a lány pedig még nem tudja, hogy soha többé nem látja se anyját, se nagyanyját. Nem ismeri a helyet, mégis itt tölti a következő két és fél évet, egy apró
helyiségben rejtőzködve, Jumbo nevű játékelefántja társaságában.
Dolly története sok tekintetben hasonlít Anne Frankéra, aki ugyanebben az időben nem egészen egy kilométerre dolly rejtekhelyétől bujkált. Míg azonban a Frank család sorsa tragédiába fordult, addig Dolly – akinek vezetéknevét nem fedte fel a család – megmenekült. Túlélését részben a modern művészet egy kimagasló alkotásának köszönheti, annak a Murnau templommal II. című, 1910-ből származó festménynek, melyet hamarosan várhatóan rekord összegért árvereznek el Londonban.
A kép korábban Dolly nagyszüleinek potsdami otthonát díszítette. Siegbert és Johanna Margarete Stern villájában főhelyet foglalt el az alkotás az étkező falán. A házaspár sikeres textilüzletet vezetett és a kor legnagyobb írói és gondolkodói, köztük Thomas Mann, Franz Kafka és Albert Einstein tartoztak társaságuk tagjai közé. Szerették a művészetet és gyűjteményükben a a régi holland mesterek mellett Renoir, valamint a legmerészebb modern festők, például Munch és Kandinsky is helyet kapott. Siegbert végrendelete több mint száz műalkotást tartalmaz.
A házaspár a művészet támogatása mellett a zsidó közösségben is aktív szerepet vállalt, létrehoztak például egy szervezetet a Kelet-Európából Németországba menekült, nyomorgó zsidók számára. A nácik térnyerése azonban egyre jobban megnehezített a család életét. Amikor Siegbert 1935-ben elhunyt, gyermekeik egy része már Hollandiába költözött. Őket követte a megözvegyült Johanna Margarete is, aki az értékes bútorok és festmények egy részét magával vitte Hollandiába. Sok más zsidó családhoz hasonlóan ők is úgy jutottak némi pénzhez, hogy fillérekért elkótyavetyélték értékes tárgyaikat.
A nácik 1941-ben felajánlották Johanna Margaretének, hogy Henri Fantin-Latour francia festő egy képéért cserébe saját maga és egész családja számára vízumot kaphat, amivel elhagyhatják Hollandiát, ám miután átadta a képet, kiderült, hogy csapdába csalták: nem kapta meg a vízumot. A szülők 1943-ban, nem sokkal azelőtt, hogy a nácik elhurcolták volna őket, Annára, a dajkára bízták lányukat, Dollyt. Az éjjeli látogatás után a kislány egyedül tette meg az utat Anna házáig. Az asszony lefejtette a sárga csillagot a kislány kabátjáról és felszólította, hogy nagynénjének nevezze őt ezen túl. Anna otthona egy orvosi rendelőnek is helyet adott és a rendelőhöz csatlakozott egy igen apró, rejtett szobácska. Ez lett a kislány otthona az elkövetkező 30 hónapra. Két könyve volt: egy gyerekeknek szóló Biblia és egy tündérmese-gyűjtemény, melyeket újra és újra elolvasott. A falon megfakult poszter: „Isten mindent lát” felirattal. „Esténként, amikor az orvosnak fogadóórája volt, a sötétben kellett mozdulatlanul ülnöm ősszel és télen. Sokszor kinyújtóztam a padlón és az ajtó alsó repedésén keresztüllesve számoltam a várakozó páciensek lábát” – áll Dolly meg nem jelent memoárjában.
A magányos napokat a rendőri ellenőrzések tették félelmetessé. Anna hol a parketta alá, hol pedig egy mosogató alatti szekrénybe rejtette a lányt felmosórongyok és porolók közé. „Amikor a német hivatalnokok a beléptek a konyhába, Anna adta az ártatlant. Német vicceket mondott és mindnyájukat az ujja köré csavarta. Azonban ahogy elmentek, összerogyott, akárcsak egy nedves rongy és reszketett.” A legnagyobb kihívást az jelentette a kislány számára, hogy naphosszat meg se szólalhatott. Amikor 1945-ben a szövetségesek felszabadították Amszterdamot, és Dolly végre előjöhetett, legnagyobb örömét a mindennapi zajokban lelte:
„Sok más társammal együtt nekem sem volt cipőm. Ezt a problémát facipővel oldották meg: egy fatalphoz két szíjat erősítettek. Imádtam a csattogását. Ott lehettem és mindenki hallhatta, hogy ott vagyok… Újra élhettem, teljesen élhettem.”
Dolly majdnem nyolcvan évig élt és emlékiratai alapján úgy tűnik, hogy élvezte az életet.
A hivatalos iratokban valóban szerepel az 1935-ben született, a háború alatt bujkáló Dolly. A holland dokumentumokból az is kiolvasható, hogy dajkája, Anna otthonában élt a megszállás idején. Még élő rokonai szerint azonban Anna háztartásából senki nincs már életben, aki igazolhatná a ki nem adott emlékiratokban rögzített történetet. A család fiatalabb tagjai évekkel ezelőtt láttak neki, hogy felkutassák a Stern-gyűjtemény hiányzó darabjait. A Kandinszkij-festményt 2013-ban találták meg egy eindhoveni múzeumban, ahol már 1951 óta szerepelt a nyilvántartásban. A kép hátoldalán kézírással szerepelt a Landschaft – tájkép szó, az a kifejezés, mely Siegert Stern végrendeletében is szerepelt a kép mellett. A kézírás megfelelt a férfi kézírásának. Dolly még azt megelőzően elhunyt, hogy kétséget kizáróan megállapíthatták volna az azonosságot. Hosszadalmas jogi huzavona után a család végre visszakaphatta a képet, melyet most árverésre is bocsátanak Londonban. A megszerzett összeget a Stern-házaspár 13 élő leszármazottja között osztják majd el és a többi hiányzó műtárgy felkutatására fordítják majd.