2018. december 3-án a Transznacionális Együttműködések Pályázat keretében egy izgalmas műhelybeszélgetést szerveztünk az adományozás társadalmi szemlélete, illetve az adományszervezés kérdésében

Miha Tamás, a Magyar Fundraising Akadémia szakmai vezetője multidiszciplináris szemlélettel ismertette az adományszervezés hazai és nemzetközi sajátosságait, azokat az új gyakorlatokat, szemléletmódot, amellyel a szervezetek sikeressé, de legfőképpen működőképesebbé válhatnak.

A Magyar Fundraising Akadémia, ahogy ezt oldalukon megfogalmazzák, az alábbi tevékenységet végzi:

„Az önálló forrásteremtés a magyar civilszervezetek körében is egyre nagyobb jelentőséggel bír. A Magyar Fundraising Akadémia célja, hogy képzéseivel a civilszervezetek adományszervezőit professzionális forrásteremtési és kommunikációs tudáshoz juttassa. Képzéseinket a jelentkezők tudásszintjéhez és céljaihoz igazítjuk, így a tapasztalt fundraisereknek és a forrásteremtéssel még csak ismerkedőknek egyaránt tudunk fejlődési lehetőséget nyújtani.”[1]

Az előadó szemléletmódjában a szervezetek kiváló kommunikációs stratégiájának kialakítását és a társadalmi párbeszéd együttes hatását, fejlesztését emelte ki. A hazai nonprofit szervezetek többsége esetében elmondható, hogy nem kellően lobbisták, még mindig a tradicionális forrásszerzési tevékenységeket helyezik előtérbe, kevésbé használják a nyugat-európai szemléletmódot.

Egy-egy szervezet, amely aktív hazai és nemzetközi feladatokat is ellát, kiváló adományszervezési akciókat tud bevetni az adott, vállalt társadalmi problémák felvállalása és megoldása terén.

Az előadó azt is kiemelte, hogy sok esetben az általuk indított szakmai képzések nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a civil szervezetek más szemmel nézzék a pénzforrások lehetőségeit, az adományszervezői munkát.

E műhelybeszélgetés az eddigiektől eltérő módon kívánta értelmezni az adományozás kérdését, ezáltal a résztvevők más megvilágításban láthatták ezt a tevékenységet, munkát.

  Dr. Laki Ildikó kutató

 

 

[1] http://www.fundraisingakademia.hu/index.html#page-miert

Megszakítás