A konfliktusok feloldásának a megismerés a kulcsa – mondta Ilan Mor Izrael Állam nagykövete a Bét Sálom Zsinagógában tartott előadásán. A diplomata európai körútja során Magyarországot, mint a térség történelmileg egyik “legérintettebb” államát is útba ejtette, sőt, számos vidéki iskolában beszélgetett diákokkal. A nagykövet célja megerősíteni a zsidó diaszpórát és elmondani a világnak: Izrael békét akar.

A nagykövet már a Károli Gáspár téri zsinagóga tavalyi kibővítése után rendezett átadóünnepség alkalmával is tiszteletét tette a kerületben (meghívásra), ezúttal maga jelentkezett be, hogy megismerhesse a helyi közösséget. Magyarországi körútja során mindenhol nagy szeretettel fogadták – mondta -, és a történelmi szembenézés okán támogatták a társadalmi párbeszéd felélénkítését. Látogatásának aktualitását az is erősíti, hogy nemrég ért véget a Tom Lantos Intézet által szervezett konferencia, amely az antiszemitizmus közép-kelet-európai jelenlétével és annak hátterével foglalkozott.

A találkozón Hoffmann Tamás polgármester is jelen volt. Ilan Mor nagykövet előadásában összefoglalta az izraeli bel-, és külpolitikai helyzetet, illetve a közel-keleti konfliktusok aktuális állapotáról számolt be. – Békét akarunk a palesztinokkal és a szomszédos országokkal – mondta –, ugyanakkor meg kell védenünk magunkat az olyan veszélyes országokkal szemben, mint Irán – tette hozzá. Ilan Mor a térség egyetlen demokratikus, nyitott szellemiségű országának nevezte Izraelt, körútjának céljáról pedig elmondta, azért járja a világot, hogy az emberek jobban megismerjék Izrael igazi arcát, amely nem azonos a média által közvetített képpel.

The Breuerpress International 

Megszakítás