Az Egység 135. számának Judapest anno rovatában bemutattuk a pesti zsidó gimnázium hosszú és vajúdástól nem mentes, de mégis dicső megszületésének történetét. Az ottani négy oldal nem volt elég ahhoz, hogy a főbb fordulópontok kifejtése mellett a szálakat mozgató személyeket is bemutassunk. A rovat új cikkében a zsidó gimnázium alapítóira emlékezünk.
A zsidó gimnázium előmozdítója, a nemzet neveléstudósa
„Még 1886-ban, amikor »a felekezetiség szellemének újjáébredése hazánkban is kiválóan felekezetünk ellen fordult,« Kármán Mór – iskolánk hálásan áldja dicső emlékét – mozgalmat indított, »hogy felekezetünk is a többi felekezetekkel versenyezve, középiskolák állításával szolgálatába álljon nemzeti közművelődésünknek«”1 – kezdődik szinte az összes iskolai értesítője a pesti zsidó gimnáziumnak. De ki volt valójában Kármán Mór?
Kármán Mór (szül.: Kleinmann, 1843–1915) Szegeden született, s eredetileg rabbinak készült, azonban a szószéktől eltántorította az irányzatok közötti folyamatos marakodás, így végül a tanügy felé fordult, ahogy maga fogalmazta: „készültségemet és lelkesedésemet tisztán nemzeti közügynek szentelem, de teljes hűséggel ragaszkodom ősi hitünkhöz, amint azt szent irataink velem megértették és a gondviselés áldása kísérte szent elhatározásomat”.2
Így az 1869-es szukkoti beszéde („Az isteni hit ereje”) a régi szegedi zsinagógában első és utolsó maradt, mert még ugyanebben az évben Eötvös báró Lipcsébe küldte, hogy ott tanulmányozza a tanárképzést és a középiskolai rendszer felépítését. Miután hazatért, a pesti egyetem pedagógia, etika és pszichológia magántanára lett, 1872-ben pedig az ő előkészítései alapján megnyílt a pesti gyakorló középiskola. A Kármán által kidolgozott magyar középiskolai tanterv elsősorban a Herbart-féle pedagógiai rendszer meghonosításában állt, „hogy a tanuló a maga fejlődését szervesen kapcsolja össze a nemzet történeti fejlődéseinek egyes szakaszaival”.3 Tíz éven át szerkesztette a Magyar Tanügyet, de legjobban továbbra is a katedrán érkezte jól magát. Munkássága végül a legfelsőbb körökben is elismerésre került, így 1907-ben magyar nemességet, egy évvel később „szőllőskislaki” előnevet is kapott, ami pedig neki a legfontosabb volt, hogy 1909-ben rendes tanárrá nevezték ki az egyetem bölcsészeti tanszékén. Az Akadémia több munkájának lett kiadója, számos írását lefordították és forgatták Európa több országában.4
A Magyar Királyi Tanárképző Intézet Gyakorló Főgimnázium 1915–1916-os értesítője Geréb József (1861–1930) irodalomtörténész, tanár 25 oldalas, tartalmas előadásának leiratával kezdődik, melyet Kármán emlékére mondott el az intézmény ünnepi ülésén. A megemlékezés rövid részletei:
„Földi pályáját befejezte és nemzetére hagyta lelkének kincseit. E gazdag örökséget megbecsülni, a benne élő eszméket ismertetni, fejleszteni, az életbe átvinni lesz hivatása tudós társaságoknak, pedagógus köröknek, közoktatásunk vezérférfiainak. […]
Hány fiatal jelölt jött ide ínséges éveibe belefáradva, olykor cinikusan, hogy néhány fogást eltanulva keresse meg mindennapi kenyerét, s Kármán óráin csakhamar egészen más emberek lettek. Megtanulták, hogy az iskola templom, a gyermek lelke szentség, melyhez durva kézzel vagy készületlen elmével hozzányúlni szentségtörés.”5
Három alapítvány összeszervezése
Azonban hiába a nemes gondolatú javaslat, a pesti zsidó gimnázium nem jöhetett volna létre, ha nincsenek olyan nagylelkű mecénásai, mint lovag kövesgyüri Freystädtler Antal (1825–1892), Wahrmann Sándor (1839–1899) és Taub Salamon (1822–1897). De velük kapcsolatban is ki kell emelni Kármán munkáját, hiszen Freystädtlert ő győzte meg, hogy teremtsen alapot egy felekezeti középiskolára, a további adományokat pedig szintén ő szervezte egybe és a rendelkezésre álló tőke alapján ő kezdte meg a szervezést.
Akik Kármán eszméjét valóra váltották
Az Egyenlőség 1892 tavaszán örömittas szavakkal jelentette, hogy egy még meg nem nevezhető filantróp megmentette a zsidókat a szégyentől, hogy amíg az 55 ezer főt számláló unitáriusoknak két gimnáziumuk van, addig a 700 ezer főt számláló zsidóknak egyetlen sincs…
A hagyományozó lovag kövesgyüri Freystädtler Antal volt, aki aranybetűs nevet halálában szerzett magának, legalábbis a zsidó közéletben, hiszen már csak a címei is szélesebb körű társadalmi ismeretségről árulkodnak. Freystädtler az Esterházy hercegek kaposvári uradalmát bérelte évtizedeken át, majd jelentős birtokokat szerzett Somogy, Zala és Veszprém megyékben. Mint ahogy sajnos a zsidó nemesi családok nagy részénél tapasztalható volt, úgy a Freystädtler család tagjainak többsége is eltávolodott ősi hitétől – a vagyonalapító megérezhette ennek fájdalmas súlyát, s talán ezért is döntött a jelentős adomány mellett. Halála közeledtével május 2-án siettette ügyvédeit, hogy végrendeletét hitelesítsék, majd ezután megnyugodva vonult vissza tótvázsonyi birtokára, ahol május 15-én hunyt el.6 Freystädtlert, kívánságának megfelelően, ottani birtokán, a mai Kátyó-hegy tetejére temették, magányos obeliszkjét később a tótvázsonyi református temető egy szegletébe menekítették át a sírrablók elől.
Az izraelita középiskola második nagy hagyományozója a felekezeti életben is ismert család tagja, Wahrmann Sándor, az első (elismert) pesti rabbi, Wahrmann Izrael (1755–1824) unokája és Wahrmann Mór (1832–1892), a magyar országgyűlés első zsidó vallású képviselőjének bátyja volt. Testvérével együtt vezette bankházukat, azonban ő a rivaldafény árnyékában érezte jól magát. Korán vissza is vonult az üzleti élettől, és inkább irodalommal és közgazdaságtannál foglalkozott. Végrendeletében így fogalmazott:
„Vagyonom és majdani hagyatékom saját szerzeményem, a szorgalom, takarékosság és szerencsével párosult iparkodás eredménye. És minthogy sem felmenő, sem lemenő ágban örökösöm nincs, azt a vagyont pedig, melyet boldogemlékű szüleim után örököltem, úgy szorult viszonyok közé került vérbeli rokonaim segélyezésére, mint általában jótékonysági célokra már sokszorosan kiadtam: jogosan jelenthetem ki, hogy végakarati intézkedéseimet sem törvényes, sem méltányossági igény nem feszélyezheti és nem korlátozhatja, […] Hatszázezer korona, azaz háromszázezer forint tőkét, mint »Wahrmann Sándor-féle középtanodai alapítványt« a pesti izraelita hitközség kezelésébe bocsátók oly rendelkezéssel, […] hogy ezen középtanoda Mózes vallású növendékei vallásuk s a héber tudományok tanaiból behatóbb oktatásban részesüljenek, mint amennyit e mai napig középiskolai tanulóknak tanítani szoktak.”7
A harmadik mecénás Wahrmann Sándor egy közeli barátja, a szintén család nélküli Taub Salamon volt, aki – ahogy a Pesti Napló találóan megjegyzi – „sokkal inkább halott volt, valameddig élt, eltemetve az ismeretség homályába, s most, hogy meghalt, támadt föl egyszerre fényes, káprázatos életre”. Fiatalon bőrkereskedésből szerezte vagyonát, mely külső szemmel láthatatlan maradt, ugyanis a legpuritánabb életet élte, ha idősebb korában üzleti ajánlattal jöttek hozzá, mindig azt válaszolta, hogy „fél csirkénél többet úgy sem ehet ebédre, arra meg telik neki…”8 Taub vagyona tehát csak halála után lett kamatoztatva, a különböző (több felekezetre való tekintet nélküli) jótékony ügyekben.
A művész és pedagógus
Lajta Béla (1873–1920) az utolsó elkészült alkotására eredetileg öt tervet adott be; a gyakorlatban a beadványok kombinációja valósult meg több módosítással. Lajta együtt dolgozott Kármánnal, így a művész és pedagógus együttműködéséből egy egyszerre esztétikus és praktikus iskola lett világra hívva. Az építési szerződést 1912. december 15-én kötötték, az építkezés, melynek részleteit előző részünkben közöltünk, következő év július 1-jén kezdődött.9 Teljes pompáját azonban egyikük sem érhette meg.
A gimnázium új katalizátora
A jó ütemben haladó építkezés elé az első világháború kitörése vetett gáncsot. Az Abonyi utcaképet majd’ egy évtizedre a vakolatlanul meredő falak zord látványa uralta, s az intézmény megnyitása is lekerült a napirendről, miután Kármán Mór elhunyt. Hogy a gimnázium mégis elindulhasson, legalább egy átmeneti hajlékban dr. Feleki Béla (szül.: Füchsl, 1862–1923) ügyvéd, a hitközség alelnöke és tanügyi elöljárója kezdeményezett hathatós kampányt. Halálakor az alábbiakban búcsúzott tőle az életre hívott gimnázium igazgatója:
„1919 őszén, midőn az üldözés és a rágalom az iskolás gyermekeket sem kímélte már, gyors elhatározással életre hívta gimnáziumunkat – más iskolákkal egy időben –, hogy itt szerető otthont adjon minél több zsidó fiúnak. Milyennek képzelte iskolánkat? Mint a próféta mondja: Ez a tan a házról. A hegy tetején egész határa köröskörül szentek szentje; íme ez a tan a házról. (Jehezkiél 43:12.) Magasan emelkedjék ki minden iskola közül, még a környéke is, köröskörül szentek szentje legyen. Legyen a legszebb, legyen a legjobb iskola, azt szerette volna. Hogy legszebb legyen, azon utolsó leheletéig fáradozott. Iskolánk palotája ott mered égnek az Abonyi- és Bálint-utca sarkán, mintegy jelképezve Csonkamagyarország egész nyomorúságát és Feleki Bélának utolsó munkája az volt, hogy megindította ennek az épületnek legalább részben való befejezését.”10
Világhírű igazgató a gimnázium élén
Kevés középiskola dicsekedhet, hogy nevét egy széles körben elismert tudós ember fémjelezte volna, de a kevesek között találjuk a pesti zsidó gimnáziumot. Első igazgatója dr. Heller Bernát (1871–1943) volt, aki 1896-ban egyszerre szerezte meg a rabbioklevelet és német-francia szakos tanári diplomát, és mint orientalista, mesekutató híresült el. Az igazgatói állást csupán rövidebb ideig töltötte be, mivel 1922-ben a Rabbiképző Intézet nívójának fellendítésére kérték, hogy foglalja el a bibliai tanszéket, mely Bacher Vilmos (1850–1913) halála után hanyatlásnak indult. Hellerben nem csalatkoztak, mert a rabbiképző újabb fénykora kezdődött. A gimnáziumtól az alábbi hitelvekkel búcsúzott:
„Minden gyermek külön egyéniség, külön érték, külön feladat mindannyiunknak.
Minden tanár teljesen az iskoláé. Minden ereje, minden munkája, minden ambíciója az iskoláé. Tekintet nélkül arra, hogy mások is megteszik-e vele szemben kötelességüket, a tanár a maga teljességével tartozik az iskolának.
Minden tanár egészében a zsidóságé. Ez azt jelenti, hogy kötelessége megismerkedni a zsidósággal: meg kell ismernie a zsidóságot, ezt a hatalmas történeti folyamatot, eddigi alakulásában, hogy jövő alakulásához hozzájárulhasson;
Meg kell ismernie a zsidóságot és ha megismerte, le kell vonnia a következményeket a maga életére, a maga gyakorlatára egyfelől, másfelől tiszteletben tartja és semmiképpen nem gátolja tanítványainak legteljesebb vallási gyakorlatát.
A zsidó erkölcs és erkölcsi szolidaritás egyformán kötelező mindenkire.
Minden tanár beleolvad abba a nagy feladatba, hogy előkészítjük a jövő nemzedéknek megújhodását és megtisztulását. Ebből az iskolából fog kiindulni nagy mértékben a regeneráció: a miénknél erősebb, egészségesebb, nagyobb nemzedéket akarunk nevelni.”11
Heller első éves igazgatósága után a fiú- és leánygimnázium kettévált, ő pedig a fiúk intézményét választotta. A leánygimnázium első igazgatója 1920–1939 között Wirth Kálmán (1876–1944), míg a fiúké, Heller professzor távozása után 1940-ig Kármán egyik tanítványa, Goldberger Salamon (1879–1945) korábbi igazgatóhelyettes lett. Mind Wirth, mind Goldberger kiváló meglátásainak hála, a pesti zsidó reálgimnázium az élvonalba tört.
Néhányan, a kiváló tanári kart nem is érintve, akik a hazai oktatás és művelt társadalom előmozdításáért oly sokat tettek.
1 Heller Bernát dr., A Pesti Izraelita Hitközség Alapítványi Főgimnáziumának értesítője az 1919–1920. Budapest: 1920. 2. old.; 2 Ballagi Ernő, „Száz év előtt született Kármán Mór”, A Magyar Zsidók Lapja, 1943. 5. évf. 32. szám, 6. old.; 3 Goldberger Salamon, A Pesti Izraelita Hitközség Reálgimnáziumának értesítője az 1931–1932. iskolaévről. Budapest: Az Iskola Igazgatósága, 1932. 10. old. A továbbiakban: GOLDBERGER, 1932.; 4 „Hirek – Kármán Mór meghalt.”, Az Ujság, 1915. 13. évf. 287. szám, 12. old.; 5 Geréb József, „Kármán Mór emlékezete.”, in: Pruzsinszky János dr., A M. Kir. Tanárképző-Intézet Gyakorló-Főgimnázium értesítője az 1915–1916. Iskolai évről. Budapest: 1916. 1–26. old.; 6 GOLDBERGER, 1932: 16–17. old.; 7 GOLDBERGER, 1932: 18. old.; 8 „Taub Salamon.”, Pesti Napló, 1897. 48. évf. 163. szám, 9. old.; 9 GOLDBERGER, 1932: 21–22. old.; 10 Goldberger Salamon, A Pesti Izraelita Hitközség Alapítványi Főgimnáziumának értesítője az 1922–1923. iskolaévről. Budapest: Az Iskola Igazgatósága, 1932. 1–8. old.; 11 Scheiber Sándor, „Dr. Heller Bernát élete és tudományos munkássága”, in: Szemere Samu dr., Az Izraelita Magyar Irodalom Társulat LXV. Évkönyve. Budapest: 1943. 100. old.; 12 „Tetemrehivás”, Borsszem Jankó, 1897. 30. évf. 25. szám, 4. old.
|
Tetemrehívás
Taub Salamon jótékonysága megihlette a Borsszem Jankó élclap szerkesztőit is és Tetemrehívás címen pengeélre állították a tékozló politikai elit nemeseit az egyszerű munkából meggazdagodó, de jótékony zsidóval: Tetemrehívás A legsötétebb Lipótvárosban Halva találták Taub Salamont. Lesik elegen, izgatottan: Kire hagyta azt a kis vagyont? A testamentom-hiány álmot leront.
Maga esze munkája kereste, Másfél milliócska kereken. Belé is aggott a lelke, teste, Élete nem irigység tárgya nekem, Szánakozom az ily embereken.
Örömtelenül, hogy napja lepergett, És eljött, aminek eljönnie kell, A halál követe áll feje mellett, Sietős indulást követel – S szívébe’ csudás érzés heve kel.
Gyűjtő, kemény keze kienged, És szórva repülnek szét százezrek, Fájdalomnak írt, ínségnek enyhet Egy tollvonással ő szerzett – Taub Salamon így végezett.
S a közvélemény megnyugodott felette: Mehet kötelességét tette.
Zsibongva forrong az ország háza, Sejteti jöttét nagy esemény. Lobog a szívekben a várás láza, Vajj’ hova vág szava, az éles, kemény? Csapása nyomán kiserken-e vér?
S szól a nagyúr. Csetlik-botlik nyerve, Grammatika nem imponál. Hetet-havat kuszán összekeverve, Mit nem igazol más, csak a pohár, Összecsendülvén dús lakomán.
Belőle az ügynek se haszna, se kára, De örjöng minden demokrata. Van uradalma, palotája, vára S közénk alázkodik mégis maga – Éljen az eszmék bajnoka!
Nem szerz vagyont, úgy örökölte, Éppen annyit tett, hogy született. Úri kényelme milliókat költe – Ám jót a köznek soha se tett, Pár silány tósztot elkövetett. Örvendj hazám, szobrot neki. Lásd: Félbeszakítá a nyaralását.12
|
Cseh Viktor írása
Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 137. szám – 2020. december 1.