Egy kárpátaljai szegény, zsidó szatócs fiából lett humorista nemcsak generációkat nevettetett meg, hanem olyan szállóigéket hagyott maga után, amelyeket ma is használunk.
„Ha én egyszer kinyitom a számat…”, „Lepsénynél még megvolt”, „Szintén zenész” – kevés magyar művész mondhatja el magáról, hogy mondatai évtizedekkel a halála után is élnek a hétköznapi beszédben. Salamon Béla ilyen ember volt. A 20. század egyik legnépszerűbb, zsidó származású komikusa nem csupán színész volt, hanem maga a megtestesült pesti kisember: ügyeskedő, szerethető, esendő és végtelenül emberi.
Salamon Béla inkább nem lett orvos
Salamon Béla 1885-ben született Beregrákoson, Kárpátalján. Édesapja egy kis szatócsbolt vezetett, a család pedig hamarosan Berettyószentmártonba költözött. A fiatal Béla nem tűnt különösebben kivételes tehetségnek: néhány polgári osztály elvégzése után bátyja Budapestre vitte, hogy orvost faragjanak belőle.
A fővárosban inkább egy textilüzlet tanoncának állt, mintsem az orvosi pályát válassza. A véletlen pedig közbeszólt: munkahelye szomszédságában állt a Nemzeti Színház, amelynek előadásai teljesen magukkal ragadták. A színpad világa erősebb vonzást jelentett számára, mint bármilyen biztos polgári karrier.
A színész, akit a rekedt hangja miatt küldtek el
Először amatőr előadásokon szerepelt, majd kabarékban próbált szerencsét. Rekedtes hangja miatt azonban egy időre eltanácsolták a színpadtól. Megpróbált vállalkozóként kötényeket árulni, de gyorsan csődbe ment.
Gyárfás Dezső komikus beajánlotta egy orfeumba, ahol első szerepében egy álomba merülő katonát alakított. A legenda szerint annyira hitelesen játszotta a figurát, hogy valóban elaludt a színpadon. A közönség dőlt a nevetéstől, Salamon pedig egyik napról a másikra ismert lett.
Egyetlen szerep, amely örökre megváltoztatta az életét
Az igazi áttörést 1922 hozta meg számára. Az Apolló Kabaréban bemutatták Szőke Szakáll „Vonósnégyes” című bohózatát, amelyben négy „zenész” szerepel, akik közül egyik sem tud zenélni. A darabot több színház is visszautasította, Salamon azonban hitt benne, és sikerre vitte.
A félszeg, kissé ügyefogyott, mégis furfangos kisember figurája ettől kezdve összeforrt a nevével. Ugyanezt a karaktert vitte tovább későbbi szerepeiben, és ezzel vált a két világháború közötti Magyarország egyik legnagyobb nevettetőjévé.
A kabarékirályt is a vészkorszak szorította háttérbe
A húszas években Salamon Béla már nemcsak sztár volt, hanem színházigazgató is. A Terézkörúti Színpad élén a korszak egyik legfontosabb kabaréját vezette. Művészeti vezetőként a legendás Nagy Endrével dolgozott együtt, bár kapcsolatukat állandó szakmai viták jellemezték.
Salamon a közvetlen, harsányabb humort kedvelte, míg Nagy Endre az irodalmiasabb, kifinomultabb szatírát részesítette előnyben. A két eltérő világkép mégis hosszú éveken át működőképes együttműködést eredményezett.
A harmincas években filmekben is szerepelt, és egyre szélesebb közönség ismerte meg. Azonban 1939-ben zsidó származása miatt eltiltották a színpadtól. Hat éven át nem játszhatott nyilvános előadásokon, csak az OMIKE művészestjein léphetett fel alkalmanként.
Barátját és pályatársát, Radó Sándort a nyilasok meggyilkolták. Salamon túlélte a vészkorszakot, de pályája egyik legsötétebb időszakát élte át.
Visszatérés a reflektorfénybe
A Fővárosi Vígszínház, majd 1951-től a Vidám Színpad társulatának tagja lett. Az új politikai rendszerben is népszerű maradt, hiszen figurája, a mindennapi élet gondjaival küszködő kisember, minden korszakban ismerős volt a közönség számára.
Ekkor születtek azok a legendás alakítások és felvételek is, amelyeket ma is rendszeresen játszanak. Kevés humorista hagyott olyan nyomot a magyar nyelvben, mint Salamon Béla.
Szállóigévé vált mondatai generációkon át öröklődtek:
- „Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni…”
- „Lepsénynél még megvolt.”
- „Vigyázz, Malvin, jön a kanyar!”
- „Szintén zenész.”
Utóbbit ma is naponta használják emberek ezrei anélkül, hogy tudnák, a mondat népszerűségét nagyrészt neki köszönheti.
Az utolsó, legendás fellépés
Halála története szinte filmszerű. Súlyos betegsége miatt kórházba került, szerepét már átadta Kazal Lászlónak. Egy este azonban váratlanul megjelent a színházban. Kiderült, hogy egyszerűen megszökött a kórházból.
Felment a színpadra, eljátszotta a szerepét, megkapta a közönség tapsát, majd az előadás után taxiba ült és visszatért a kórházba. Aznap éjjel, 1965. június 15-én meghalt.
A Kozma utcai izraelita temetőben pihen.
Borítókép: Salamon Béla a bölcs Salamon szerepében. Fotó: Fortepan.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.