A tánc érzelmeink kifejezésének egyik eszköze. Öröm vagy bánat, büszkeség, boldogság vagy gyász: a tánc által számtalan különféle érzést vagy érzelmet juttathatunk kifejezésre. A tánc lényege az együttlét, az érzelmek közös megélése a mozgás és a zene által. A prágai Máhárál (a Gólemet megalkotó Jehuda Lőw ben Becálel rabbi) szerint a tánc a spirituális öröm elérésének útja. Ha az öröm a szívben marad, akkor korlátok közé van szorítva, ám ha az ember tánccal fejezi ki az örömét, akkor az öröm kiterjedhet a végtelenbe. Emellett, mondja, az eksztatikus tánc nem hagy helyet a gondolkodásnak, márpedig a gondolkodás gátolja a valódi örömöt.
A Talmud (Táánit 31a) leírja, hogy az idők végezetén az Örökkévaló körtáncot jár majd az igazakkal. Az igaz emberek körben állnak, Ő pedig középen ül, mindenki feléje mutat és Őt dicséri. A Máhárál szerint a táncolás legemelkedettebb módja ezért a körtánc, ahol minden egyes arc a kör középpontja felé tekint, ahogy az igaz emberek is mind Isten felé tekintenek majd a messiási időkben járt körtáncban. A kör közepe azonban érzékelhető távolságra van a körben állók mindegyikétől, ahogy Isten is elérhetetlen és érinthetetlen még a leginkább igaz emberek számára is.
Most induló, négyrészes sorozatunkban a zsidó tánccal foglalkozunk. Áttekintjük a tánc zsidóságban betöltött szerepét és felvillantunk néhány példát a zsidó tánc több mint 3300 éves történetéből. Nem elírás – a táncot mint a hála és a győzelem, a siker fölött érzett öröm kifejezésének eszközét a Tóra is említi.
Az örömtánc
És vette Mirjám, a prófétanő, Áron nővére a dobot kezébe, és kimentek mind a nők utána dobokkal és körtánccal. És Mirjám elkezdte nekik: Énekeljetek az Örökkévalónak, mert fenségesen fenséges volt, lovat és lovasát a tengerbe döntötte. (2Mózes 15:20-21.)
Miután a zsidók kivonultak Egyiptomból, és átkeltek a Nádas-tengeren, Mózes a férfiakkal diadaléneket énekelt az Örökkévalónak, a nők pedig – a prófétanő, Mirjám vezetésével – zenével, dallal és tánccal, méghozzá körtánccal dicsőítették Istent.
Mirjám karizmatikus vezető volt, aki személyes példamutatással vezette a zsidó nőket és adott példát nekik, hogy miként dicsérjék az Örökkévalót. Ebből a rövid leírásból azt is megtudjuk, hogy Istent nemcsak az ima szavaival, hanem tánccal is lehet szolgálni. Természetesen csak a megfelelő körülmények közt, vagyis nők és férfiak külön táncolnak, erkölcsös zenére és mozdulatokkal. A magyarázók hozzáteszik, hogy az asszonyok sokkal jobban szenvedtek gyermekeik elvesztése miatt az egyiptomi fogság idején (a fáraó elrendelte a fiúgyerekek meggyilkolását), mint a férfiak, ezért a kivonulás felett érzett örömük is jóval nagyobb volt a férfiakénál. Így a nők táncoltak és zenéltek is a tengeren való átkelés után, nem csupán énekeltek, mint a férfiak.
Mirjám a kivonuló nép minden asszonyának élére állt, táncolt és énekelt előttük. Hogyan jelenhettek meg a zsidó nők dallal és tánccal a férfiak előtt, amikor a vallási törvények szerint férfiak nem hallhatják nők énekét és nem láthatják a táncukat (kivéve a feleségüket, anyjukat, lányukat)? Vannak, akik szerint Mirjám és a nők elkülönültek a férfiaktól, így nem merült fel ez a probléma, mások viszont azt mondják, hogy a különleges körülmények miatt ez a tilalom nem volt érvényben, hiszen a zsidók olyan magas szellemi szintre kerültek a kivonulás által, hogy nem fenyegették őket veszélyek a női tánc láttán sem.
Effajta, győzelmet ünneplő és hálaadó táncot Smuél próféta könyve is megörökít:
Történt pedig, mikor megjöttek, mikor visszatért Dávid megvervén a filiszteust, kivonultak az asszonyok, mind az Izrael városaiból, énekelve és táncolva Saul király elejébe, dobokkal, örömmel és hangszerekkel. És megszólaltak a játszó asszonyok és mondták: Megverte Saul a maga ezreit, Dávid meg a tízezreit. (1Smuél 18:6)
Valójában ugyanaz történik itt is, mint Mirjám és az asszonyok esetében: a zsidók győzelmet arattak, az asszonyok pedig hangszerekkel és dobszóval kísért dallal és tánccal, méghozzá körtánccal juttatták kifejezésre az örömüket. Ebben a példában hús-vér emberek vívták ki a győzelmet (természetesen az Örökkévaló segítségével), így a dicsőítés is róluk szól, őket illeti.
A zsidó tánc tehát – a Tánáchban, a zsidó Bibliában mindenképpen – kifejezheti azt a megkönnyebbülést, örömöt és hálát, amit a győztes fél érez azok kapcsán, akik kivívták a győzelmet és elérték a sikert.
 Augusztus 28-án, a már hagyományosnak számító Sóletfesztivállal indul el az EMIH rendezvénysorozata a Zsinagógák Hete, amelyen egészen szeptember 7-ig, változatos zenei és kulturális programokkal várják az érdeklődőket Budapesten és vidéki helyszíneken. |
Fotó: vishnudeep dixit