 Augusztus 27-én, a már hagyományosnak számító Sóletfesztivállal indul el az EMIH rendezvénysorozata a Zsinagógák Hete, amelyen egészen szeptember 10-ig, változatos zenei és kulturális programokkal várja az érdeklődőket Budapesten és vidéki helyszíneken. |
A tanulás, a szövegek tanulmányozása, az elme gyakorlatoztatása Isten és az igazság keresésének érdekében a lehető legszentebb cselekedet. A zsidó könyvespolcon sorakozó kötetek évezredek bölcsességének tárházát jelentik a világ minden sarkából. Nem csoda, hogy a zsidóságot gyakran a könyv népének nevezik.
Az írott szöveg a kezdetektől elkíséri Izrael népét, hiszen a Színáj-hegyi tóraadás is a kőtáblákra vésett parancsolatokkal vált teljessé. Az írás-olvasás és az állandó tanulás mindig is a zsidók egyik legjellegzetesebb tulajdonsága volt, olyan korokban és helyszíneken is, ahol a többségi társadalomban csak egyes kiválasztottak ismerték a betűket és kaptak lehetőséget szellemük pallérozására. A tradicionális zsidó otthon központi berendezési tárgya és dísze napjainkban is a gyakran az összes falat betöltő, plafonig érő könyvszekrény, melyen katonás rendben sorakoznak a judaizmus alapvető kötetei, melyek nélkülözhetetlenek a Tórát követő családok számára. Emellett számos olyan könyv is helyet kap a polcokon, mely a ház lakóinak különleges érdeklődési körére reflektálnak, így a könyvcímeket vizsgálva hamar képen kaphatunk arról is, hogy az illető család a zsidó vallás mely irányzatához vagy csoportjához tartozik. Ha például a Tánját és annak magyarázatait látjuk a polcon, feltehetően egy lubavicsi családnál járunk. Ha egy otthonban Náchmán rabbi művei sorakoznak egymás után, akkor minden bizonnyal a breszlávi haszidizmus követői élnek ott. Ávráhám Jicchák Kook rabbi köteti pedig a vallásos-cionista családoknál díszelegnek elsősorban.
Az alábbiakban olvashatnak arról, hogy mennyit érnek az ember életében a könyvek. Még azok is, amelyeket el sem olvasott. (A történet a chabad.org írása alapján készült.)
A lizsenszki Elimelech rabbi egyszer nagyon megbetegedett. Szinte már a halálán volt, de végül felgyógyult és visszatért az életbe. A válságos órákban azonban betekintést nyert a túlvilágba és tapasztalatait megosztotta a tanítványaival.
Elimelech rabbi találkozott az égben egy híres kabalistával, Ávráhám Ázuláj rabbival, akit könyve alapján Cheszed Leávráhámnak is neveznek. A Cheszed Leávráhám nagyon lelkesedett a fiatal hászid mozgalomért és meg akarta mutatni Elimelech rabbinak, hogy milyen nagy jutalmat kap az, aki a hászidizmus útjait követi. Egy dombtetőn pompás épület állt, hatalmas falai közül a tóratanulás hangjai hallatszottak ki. Elimelech rabbi benézett a gazdagon díszített kapun és hirtelen megpillantotta a lizsenszki könyvkötőt. „Mordecháj” – szólította meg. – „Hogy kerültél ebbe a jesivába?”. A könyvkötő azonban kijavította a rabbit: „Reb Mordecháj. Nem egyszerűen Mordecháj, hanem rabbi.” Elimelech rabbi igencsak csodálkozott, világéletében egyszerű, tanulatlan embernek ismerte a könyvkötőt. Reb Mordecháj mesélni kezdett:
„Halálom után azonnal az Égi Bíróság elé kerültem. Angyalok jöttek-mentek és hordták, csak hordták a bűneimet és a jó cselekedeteimet. Hamarosan kiderült, hogy az előbbiből jóval több van, mint az utóbbiból és bánatosan tudomásul véve a sorsomat útnak eredtem a Gehinom felé. Ám hirtelen két angyal állta utamat, megragadtak és visszavittek az Égi Bíróság elé. Nem értettem, mi történik, dagadozó zsákokkal megrakott kocsik sorakoztak egymás után a teremben, mind-mind az én jó cselekedeteimet szállították. Az angyalok elkezdték kihordani a zsákokat, mérlegre rakták őket és most már a jó cselekedetek voltak túlsúlyban. Azonnal kihirdették, hogy részem van a Gán Édenben, az Édenkertben, ettől fogva reb Mordechájnak neveznek és az Édenkert felé irányítottak. Nem értettem, mi történt, de elhatároztam, hogy feltétlenül megtudom.
„Lassan kiderült, hogy miután elhagytam az Égi Bíróságot, egy angyal lépett eléjük, és azt kérte, hogy változtassák meg az ítéletet. »Az Égi Bíróság sohasem változtatja meg a kimondott ítéletet« – érkezett a válasz, ám az angyal, aki nem volt más, mint a Lapok Őrzője, meggyőzte a bírákat, hogy hallgassák meg a mondanivalóját: »Tisztelt Bíróság! Elhunyt ma egy egyszerű ember. Nem nagyon tanult Tórát és talán még néhány bűnt is elkövetett tudatlanságában. Ám őszinte ember volt és szerette a Tórát. Sőt, kétség nélkül állíthatom, hogy úgy tisztelte a Tórát, mint senki más. Foglalkozására nézve könyvkötő volt és még akkor is, ha munkáját önös érdekek vezérelték, a könyvkötészet, a Tórával foglalkozó könyvek kötése jámbor foglalkozás. Számolatlan órát töltött azzal, hogy a szakadt, kopott, széthullott könyvek úgy kerüljenek vissza a tulajdonosaikhoz, akárha újak lennének. Soha semmit nem hagyott befejezetlenül. Különös odafigyeléssel kezelte a könyvborítókat és óvatos, de biztos kézzel lapozta végig a szakadozott oldalakat. Soha egyetlen oldalt sem dobott ki, se a szakadt lapokat, se az üresen hagyott utolsó oldalakat. Amikor levágta a kötésből kilógó papírcsíkot vagy amikor összeragasztotta a kötést, mindig ügyelt arra, hogy egyetlen szó se sérüljön meg és egyetlen betű se vesszen kárba. A munkája során keletkezett hulladékot a padlásán gyűjtötte össze, nagy zsákokban.«
„A bírák szótlanul hallgatták az angyalt, majd Égi Hang szólt: »Aki megtiszteli a Tórát, azt megtisztelik az Édenkertben«” – fejezte be az elbeszélést reb Mordecháj, aki munkája, a könyvekkel való foglalkozás érdemeként mégis a Gán Édenbe jutott.