A tisá beávot megelőző szombatot héberül sábát cházonnak neveznek. Ezen a szombaton minden évben a Dvárim hetiszakaszt olvassák, mely az ötödik tórai könyv nyitó és egyben névadó hetiszakasza. Magát az ötödik könyvet Misné Torának, vagyis a Tóra ismétlésének is nevezik (figyelem, ne keverjük össze a Rámbám azonos című művével), mivel Mózes, a halála, illetve az Izraelbe való bevonulás előtt összefoglalja a pusztai vándorlás történetét, és újra elmondja a parancsolatokat is.
Ezek a szavak, amelyekkel szólott Mózes egész Izraelhez a Jordánon innen, a pusztában, a síkságon, a Nádas-tengerrel szemben… És volt a negyvenedik évben, a tizenegyedik hónapban, a hónap elsején, szólt Mózes Izrael fiaihoz mind aszerint, amint az Örökkévaló parancsolta neki az ő számukra.
E sorokkal indul a Dvárim, vagyis a szavak könyve. Izrael népe még a Jordán-folyó keleti partján tartózkodott, a pusztai vándorlás negyvenedik évének utolsó előtti hónapjában. Mózes, a zsidóság legnagyobb prófétája és különleges vezetője, búcsúzott szeretett népétől. Mielőtt azonban visszaadta volna a lelkét a Teremtőnek a Névo-hegyen, felidézte számukra a pusztai vándorlás kiemelkedő pillanatait és az Örökkévalótól kapott parancsolatokat. Mózes nemcsak a pozitív, spirituális töltetű eseményeket mondja el újra, hanem a botlásokat, tévedéseket, bűnöket is. Célja azonban nem az, hogy halála előtt a zsidók fejére olvassa számos bűnüket, hanem az, hogy tanuljanak a megtörtént eseményekből, és ezáltal jobb emberekké váljanak.
E szakaszban Mózes megemlíti a bírák intézményének felállítását mint a működőképes társadalom egyik alapját. Emellett beszél a negyvenéves vándorlás különböző állomásairól, különböző harcokról és győzelmekről, és külön kiemeli a kémek történetét, melynek következménye volt az, hogy néhány hét helyett ilyen hosszú időbe tellett, mire elérték az Ígéret Földjét, és a kivonulás nemzedékének a pusztában kellett meghalnia.
Ahogy olvassuk Mózes szavait, első ránézésre feltűnhet, hogy nézőpontváltás történt az előző könyvekhez képest. Míg az első négy könyvben egyes szám harmadik személyben értesülünk a történésekről („és mondta az Örökkévaló Mózesnek”), addig az utolsó könyvben Mózes egyes szám első személyben beszél. Így a hangnem jóval közvetlenebb, szinte Mózes mesterünk saját hangján szólal meg a szöveg.
Az első négy könyvben Mózes, aki megkapta a Tórát az Örökkévalótól, és közvetítette a zsidóknak, éppen ezt a szerepet játszotta: a hűséges közvetítőét, aki pontosan továbbadta a zsidóknak azt, amit az Isten mondott neki. Ebben a könyvben viszont nem egyszerűen az isteni üzenet közvetítőjeként jelenik meg, hanem Mózesként, az emberként, akinek véleménye van, és azt nem is rejti véka alá. Az Istentől kapott gondolatok, parancsolatok és tanítások olyan mértékben a saját lényének részévé váltak, hogy ugyanolyan hitelesen volt képes átadni azokat a saját hangján, mint korábban, amikor pusztán közvetítőként szerepelt.
Ez a váltás és új szemszög ad lehetőséget arra is, hogy a tórai parancsolatok megismétlése mellett Mózes megszidhassa a népet és felhívhassa a figyelmet a korábban elkövetett hibákra, hogy így inspirálja a zsidókat a bűnök megbánására és a megtérésre (tesuvá). Így tehát ez a könyv valóban a szavak könyve, ahogyan a neve is sugallja, a Mózes által átadott szavak képezik a legfontosabb aspektusát. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ez a könyv az Írott Tan része, ami azt jelenti, hogy nemcsak a tartalma, hanem minden egyes szava, és azok minden egyes betűje isteni eredetű. Ahogy bölcseink mondják: Mózes olyan tökéletességgel vetette alá magát az isteni akaratnak és tette magáévá az isteni parancsolatokat, hogy „az Isteni Jelenlét szólt a torkából”. Vagyis Mózes szavai egyben Isten szavai voltak.
Ilyen módon azt mondhatjuk, hogy a Dvárim könyve hidat képez az Írott és a Szóbeli Tan között. A Szóbeli Tan a Tórát magyarázó Misna és Gemárá (Talmud), szélesebb értelemben minden, a Tórát magyarázó irodalom. Ezek azonban részben mind emberektől származnak, azaz a tartalmuk isteni eredetű, ám a megfogalmazás, a szavak kiválasztása, a szavak betűinek sorrendisége nem az Örökkévalótól származik, hanem emberi alkotás. Vagyis éles határvonal húzódik e művek, valamint a Tóra és azon belül Mózes ötödik könyve között. A zsidó törvények szempontjából mind egyformán fontos és megkerülhetetlen, és együtt képezik azt a teljes egészet, melyet háláchának, zsidó jognak nevezünk.
A Dvárim hetiszakaszról szóló film megtekintéséhez és további magyarázatok megismeréséhez kattintson ide. A filmben szó esik tisá beáv böjtnapjáról. Fontos, hogy egy korábbi felvételről van szó, tisá beáv böjtnapjának polgári dátumát ellenőrizzék a naptárban.