Az Egyesült Államokban élő szatmáriak összefogtak az asszimiláció ellen küzdő Jád Leáchim szervezettel, hogy az Ukrajnából Izraelbe vándorolt zsidók beilleszkedését segítsék – írja az Arutz7.

A menekültek fizikai és lelki szükségleteit szem előtt tartó akció két hónappal ezelőtt kezdődött, amikor kiderült, hogy Moldova és Ukrajna határvidékén keresztény hittérítők jelentek meg, akik a háború elől menekülő kétségbeesett zsidókat próbálják rávenni a kitérésre. A hír hallatán a Jád Leáchim azonnal a helyszínre küldte a munkatársait, hogy figyelmeztessék a menekülteket a helyzetüket kihasználni akaró misszionáriusokra, illetve anyagi és spirituális segítséget nyújtsanak nekik. Az aktivisták 320 olyan családnak – összesen 729 embernek – tudtak támogatást nyújtani, akiket a hittérítők megkörnyékeztek.

A szervezet tevékenysége itt nem állt meg. Izraelben külön csoportot hoztak létre, mely a bevándorlók beilleszkedését teszi könnyebbé. Az anyagi hátteret a Kiryas Joel településen élő szatmári haszidok által létrehozott Bizottság az Ukrán Zsidók Megmentéséért szervezet biztosítja. A bevándorlóknak nyújtott támogatás lehet lakásbérlési támogatás, élelmiszercsomag, segítség a munkavállalásban és a hivatalos ügyek intézésében, illetve a vallásos zsidó élet feltételeinek megteremtése. A bevándorlók gyermekeit olyan, vallásos nevelést biztosító tanintézményekbe irányítják, ahol lehetőség van az orosz nyelvű oktatásra. Emellett orosz nyelvű vallásos irodalommal és mezuzákkal látják el az újonnan érkezetteket. 

Ortodox utópia? – Eldorádó New Yorkban

Magyarok alkotják a legnagyobb kisebbséget abban az amerikai faluban, amely hamarosan az Egyesült Államok első hivatalos zsidó városa lesz. Magyar pékség, magyar rabbik, magyar lobbitevékenység – egy ultraortodox szatmári közösség élethelyzetébe pillantott bele a New York állambeli Kiryas Joel településén a zsido.com tudósitója.   „A történet itt az, hogy valójában nincs is igazi történet.” – … Olvass tovább

A zsidó ünnepek alkalmával a Jád Leáchim speciális, orosz nyelvű eseményeket rendez. Pészahkor két közösségi szédert szerveztek. Asdodban 240, Kiriját Jámban pedig nyolcvan zsidó menekült vett részt ezeken, a félünnepekkor pedig a gyerekeknek tartottak szabadidős programokat. A sávuot ünnepe alkalmával ismét különleges események várták az Ukrajnából áttelepült zsidókat.

Megszakítás