A Szanzi cádik…

 

Ma Niszán 25-én van a szanzi cádik, Rabbi Chájim Halberstam, a Divré Chájim jahrzeitje

A nagy Cádik Istenbe vetett bizalma megingathatatlan volt, és minden erejével igyekezett azt hívei szívében is megszilárdítani. Midőn valaki panaszkodott előtte a rossz megélhetés miatt, így szolt hozzá:

– A parnósze miatt nem szabad búsulni, csak mindennap így kell imádkozni: “Világok Ura! Te mindenkinek megélhetéséről gondoskodol, kérlek, gondoskodj az én megélhetésemről is…” Ez az egész, a többivel nem kell törődni…

* * *

Egy ízben, Smini Áceret előestéjén a rebbe vacsora után, híveinek kíséretében szobájába vonult vissza: A hívek közt több hírneves rabbi és előkelő vendég volt, akik a Mester körül helyezkedtek el.

– Rebbe – szólalt meg az egyik rabbi – holnap fogunk Gesem-et bencsolni, esőért könyörögni, kedvező tehát az alkalom, hogy a Mester fohászkodjék érettünk, hogy parnósze legyen… A rimanovi rebbe, Reb Mendele is ilyenkor imádkozott a parnószéért…

– Ugyan-ugyan – válaszolt a rebbe – az a fontos, hogy életünkért könyörögjünk, a parnósze az magától jön. “Aki életet ad, az kenyeret is ad”… mondják bölcseink.

A hívek azonban ismét kérlelték, de ő nem tágított; fölöslegesnek tartotta a parnószéért imádkozni. Az idősebb hívek azután elfáradva, pihenőre tértek és csak a fiatalok maradtak a rebbénél.

– Rebbe – szólalt meg az egyik – mitévő legyen az apa, ha a leányát férjhez kell adni, de a házasság költségeire, egyetlen fillérje sincs?

– Arra ne legyen gondod – felelt a Rebbe – van kívüled még egy mechüten egy apatárs, a leendő vőd apja. És bölcseink azt mondják: Három társ van … – tehát a Teremtő is egy mechüten, Ő a harmadik társ, törődjön Ő a költségekkel… De különben figyeljetek ide, elbeszélem nektek az én esetemet, hogyan történt velem, amikor Ráce leányomat férjhez adni vittem, messze Oroszországba.

Amikor itthon a menyegzőre készültem, nem volt egy fillérem sem, de lakott a városon kívül egy vámszedő, aki adott nekem két forintot a költségekre és ezzel utaztam el családommal a menyegzőre és ha sok költségbe is került, a jó Isten megsegített és minden amire szükségem volt, meg volt nekem. De amikor oda érkeztem, mindenből kifogytam és egyetlen fillérem sem maradt. Ennek ellenére nem estem kétségbe, és így szóltam a nászomhoz:

– Bocsásson meg mechüten, de egy fillér hozományt sem tudok adni a lányomnak. Ha mégis óhajtja a lakodalmat, akkor jó, a lakodalom meglehet, mert a menyasszony itt van. Ellenben ha nem akarja, úgy is jó, mert mielőtt idejöttem, útközben, nem messze ide, egy faluban kértek engem, hogy maradjak ott szombatra, tehát oda utazhatom… A mechüten ezt hallva, többé nem beszélt pénzről és így is megtartottuk a lakodalmat, minden pénz nélkül, a Jóisten segítségével…

*

– De mit tegyen az apa – szólalt meg egy másik chászid – ha a gyermekei kenyeret kérnek, mert éhesek, az apa azonban nem adhat nekik, mert nincs pénze kenyérre?

– Nem te vagy az egyedüli atyja gyermekeidnek – válaszolt a Rebbe – nekik van még egy atyjuk az Égben, aki biztosan gondoskodik kenyérről, ha gyermekei éhesek… Figyeljetek ide, elmesélem nektek a zlocsovi rebbe, Reb Mechele történetét. Egyszer amikor Reb Mechele, még gyermek volt, sírva ment apjához, aki éppen tanult, és kenyeret kért tőle, mert éhes volt… Az apja elutasította őt, hogy nem lehet éhes, és nem adott neki kenyeret… Mivel azonban a fia megzavarta őt a tanulásban, felállt az asztaltól, az ablakhoz ment, és ott meglátta, hogy az ablakpárkányon hever néhány garas. Erre visszahívta fiát, és így szólt hozzá: “Azért utasítottalak el, hogy nem lehetsz éhes, mert nem volt pénzem kenyérre, de mivel láttam, hogy az ablakban hever ez a pár garas, meggyőződtem róla, hogy tényleg éhes vagy…” Ebből láthatjuk tehát, hogy ha a gyermeknek kenyér kell, Isten előteremti hozzá a pénzt, hogy adhassanak neki.

*

– De mit tegyen az ember – kérdi egy harmadik chászid – ha üzletre kell a pénz, és nincs egyetlen fillérje sem?

– Akkor sem szabad kétségbeesni… Hallgassatok ide, elbeszélem nektek az újhelyi cádiknak, a Jiszmách Majse szerzőjének történetét. Jiszmách Majse gazdagon nősült, apósa ellátta őt minden jóval, így nyugodtan búvárkodhatott a Tóra tanaiban. De midőn apósa meghalt, a vagyon elúszott, és így minden támasz nélkül maradva, kétségbeesett helyzetében nem tudta, miképpen tarthatná el nagy családját. Szerette volna folytatni tanulmányait, de nem volt képes erre a sok-sok gondtól, mely mind oly hirtelen nehezedett rá. Folyton azon gondolkozott, hogy ha lenne neki tízezer koronája, azt odaadná egy üzletembernek, üzleti célra, hogy az a haszonból tartsa el az ő családját…

Midőn egyszer így elgondolkozott, elsírta magát és elaludt a gemóre mellett. Álmában egy nagy teremben volt, ahol az asztalfőn egy öregember ült és tanult. Az öreg intett neki, menjen be a másik szobába, hol egy emberrel találkozott, aki megkérdezte tőle, hogy tudja-e, ki az az öregember a nagy teremben? “Nem” – válaszolt ő, mondja meg Ön, ki az az öregember! Az ott Rabénu Jicchák Lurjá, a szent Ári. Erre a Jiszmách Majse nagyon megörült, visszasietett a terembe, az asztalhoz ment és leült az öreg mellé. “Mond csak fiatalember – szólt hozzá az Ári – ha már az embernek van tízezer koronája, akkor már nincs ráutalva a Teremtő kegyelmére? Hiszen egész életében rá van utalva az ember, ha étkezik, ha alszik, ha jár-kel és üzletet köt, minduntalan szükséges az Ő kegyelme. Tehát ha már úgyis szükséged van a Teremtőre, megbízhatsz benne annyiban, hogy éppen úgy minden ahogy mást is megad, megadja neked a megélhetésedet is, a tízezer korona nélkül is… Erre felébredt a Jiszmach Majse és ettől fogva nem aggódott a parnósze miatt…

Így telt el az ünnepi éjszaka. Mire megvirradt, a chászidok eltávoztak és a rebbe is pihenőre tért.

* * *

Minden péntek este, még télen is, a vacsora a késő éjjeli órákig tartott, úgyhogy a rebbe alig aludt valamit.

– Egyszer volt egy bölcs király – szokta mesélni híveinek – aki nagyon keveset aludt. Midőn megkérdezték, miért alszik oly keveset, így válaszolt: “Nem akarom királyságomat átaludni, mert amikor alszom, nem vagyok király”… Így vagyunk a sábbeszszel is, kár szombaton aludni, mert akkor királyok vagyunk és ha alszunk, átalusszuk királyságunkat.

Péntek este, midőn éjfélt ütött az óra, a Rebbe rázendített a szent kállói cádik nótáira:

    – Wald, Wald wie grajs bist dü, –

    Góles, Góles wie weit bist die, – as das

    Wald wet weren a wekgenimmen –

    Wei die heilige Sechine zürück kimmen

Ezt a nótát szoktuk mi, bócherok is a jesivában énekelni, midőn a téli csütörtök estéket átvirrasztva tanultunk és töhilimet mondottunk, és közben-közben táncra perdülve énekeltük a kállói cádik nótáit, a többi között ezt, a gólüszből, a Sechina után sóvárgó nótát is, melynek magyar szövege:

    Erdő, erdő, de sűrű vagy,

    Kedves Rózsám, de messze vagy,

    Ha ezt az erdőt kivághatnám,

    Kedves Rózsám megláthatnám…

Guttmann József
(József színes köntöse)

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 30. szám – 2014. július 30.