Ráv Yair Hoffman, a The 5 Towns Jewish Times népszerű rabbijának írása a Miamiban lévő lakóház összeomlásának tanulságaival kapcsolatban.

Az embereket mélységesen elszomorítja a Champlain Towers tragikus összeomlása. Ugyanakkor mindenkire inspirálóan hatnak az eseményre adott első válaszok, az önkéntes kutató- és mentőcsapatok, valamint az adományozók tízezreinek csoportja. Mindkét érzelem, a szomorúság és az ihletettség is létezhet és létezik is egyszerre.

A Tóra zsidóságát azonban mindig is az érzelem és az értelem ötvözete irányítja. A Tóra arra ösztönöz bennünket, hogy találjuk meg az események üzenetét. Mit próbál háSém mondani nekünk? Van talán valami, amit módosítanunk kellene az életünk menetében?

A rossz üzenet viszont kárt okoz az emberekben. Az is fontos, hogy megbizonyosodjunk, hogy nem rossz üzenetet küldünk. Sajnos, sokszor hajlamosak vagyunk abba a hibába esni, hogy az „igazi ok”-ról beszélünk, úgy, hogy azzal embereket bántunk meg.

Mégis törekednünk kell arra, hogy megtaláljuk az üzenetet. Ezt látjuk Obadja Szforno kora újkori itáliai Tóra-magyarázó rabbinál is, amikor a testvérekről, a svatimról (törzsek) beszél, akik próbálták kideríteni, hogy miért történik velük annyi zűrzavar. „Vizsgálatukban” pedig arra a következtetésre jutottak, hogy nem mutattak kellő érzékenységet Joszef testvérükkel. Érdekes megjegyezni, hogy ők is rosszul fejtették meg az üzenetet, hiszen nem arra a következtetésre jutottak, hogy tévedtek volna a korábbi cselekvéseiknél, hanem csupán arra, hogy nem mutattak kellő érzékenységet.

A fentiek dacára a következő kérdés feltevését javaslom, lehetséges, hogy nem becsüljük annyira az életet, mint kellene? Az üzenet tehát a következő: értékeljük valamivel jobban az életet, mint eddig tettük. Helyesebben: sokkal jobban, mint eddig tettük. Nem csak a saját életünket, de másokét is.

Először is nézzük meg, hogy miért éppen ez az az üzenet, melyet a szívünkbe kellene vésni.

Általánosságban tudható, hogy az amerikai megyék, városok és más regionális szervezetek rendeletben rögzítették a biztonsági előírásokat. Valamiért a 40 év és a 10 év lett a két mágikus szám. Az ellenőrzések jellemzően szerkezeti és elektromossági szempontok alapján vizsgálják a biztonságot. Míg a 40 évente készített jegyzőkönyvek alapos jelentést adnak az épületekről, addig a 10 éves követelmény teljesítése felszínesebbnek tűnik.

Mi is történt a konkrét esetben? 2018-ban a Champlain Towers South Condominium Association felbérelt egy mérnöki céget, a Morabito Consultatnts-t, hogy készítse el a társasház 40 év után esedékes minősítését. Ez megfelelt mind a Miami-Dade megyei, mind Surfside városi követelményeinek. A jelentés 2018. október 8-án készült el, mely jelezte a szükséges javításokat, tartalmazta a költségvetési becsléseket is. Lényeges, hogy a jelentés tartalmazta, hogy a betonpilléreken jelentős repedések találhatók, melyeket javítani kell az ottlakók és a lakosság biztonsága érdekében. 2020 júniusában a társasház képviselete újból felvette a kapcsolatot a Morabito-val, hogy újból készítsenek egy kiviteli tervet a 40 év utáni állapotfelmérésben jelzett problémák megoldására. Ennek nyomán kezdték meg a tető javítását, azonban a betonpillérek helyreállításával egyáltalán nem foglalkoztak.

Bár minden bizonnyal korai és a rabbi-szerző nem is alkalmas ezen értékelések elvégzésére, mégis végezzünk egy előzetes elemzést a tévedésekről. A 40 éves határidő 2021-ben telt volna le, de ők már 2018-ban felbérelték a céget, hogy készítsenek állapotfelmérést. Ettől függetlenül csak 2020-ban kérték fel újból a céget, hogy készítsenek terveket a javítások kivitelezésére. Ha a jelentésből tudták, hogy komoly biztonsági problémák vannak, akkor vajon nem kellett-e volna azonnal nekikezdeni a javításoknak, ahelyett, hogy további 21 hónapot vártak a tervezéssel? Továbbá, amikor a terveket elkezdték végrehajtani, vajon nem-e a betonpillérek kijavításával kellett-e volna kezdeniük, ahelyett, hogy a tetővel foglalkoznak?

De térjünk csak vissza a 40 és 10 éves felülvizsgálatokra. Lehet, hogy érdemes lenne átgondolni a 40 évente esedékes követelményt, és szükséges lenne mondjuk 25 évre változtatni? Így jobban figyelembe lehetne venni a környezeti, forgalmi és egyéb tényezőket, melyek befolyásolják az épületek statikáját. Talán fel kellene vetni a kérdést, hogy a profi mérnöki cégek mit gondolnak erről. Esetleg meg kellene szigorítani a 10 évenkénti felülvizsgálatot, hogy ne csak egy névleges papírmunka legyen? A fő elképzelés, hogy a terület szakemberei elemzést készítsenek és országos diskurzus induljon erről.

A lehetséges lecke

Ha végignézünk ezen a tragikus eseménysorozaton, akkor talán az ilyen dolgok teljesítésére nem mint kellemetlenségekre nézünk, hanem mint egy micva beteljesítésére. Ha pedig úgy tekintünk erre, mint egy micvára, akkor számos másik micvát is tudunk teljesíteni ezzel – ezekről többet is tanulhatunk Ávrahám Danzig rabbi híres Chájé Ádám könyvében.

Van egy „zrizin makdimim l’micvot” nevű koncepció, hogy a micvákat lelkesen és szinte készenléti gyorsasággal teljesítsük. Erről szó van a Talmud Ros hásáná 32b oldalon is. A Gemárából még arra is következtethetünk, hogy egy micva azonnali végrehajtása még a micva nyilvános végrehajtási módjánál is magasabb szintű.

A Chájé Ádám (68:8.) idéz a Tórából egy paszukot: „Minden parancsolatot, melyet én ma parancsolok neked, őrizzetek meg, hogy megtegyétek, […]” (5Mózes 8:1.) azaz vigyázz, hogy beteljesítsd az egész micvát. Ez nagyon jelentős és fontos, a Midrásban (Brésit Rábá 85:3.) azt találjuk, hogy Rabbi Jochánán azt mondja, hogy aki micvát kezd, de nem fejezi be, az végül a feleségét és gyermekeit temeti el.

Ne feledkezzünk meg a hidur micva koncepciójáról sem, vagyis a micva lehető legjobb és legszebb módon történő elvégzéséről. A Gemárá (Sábát 133a) azt tanítja, hogy ez nem is csupán lehetőség, de egyenes tórai követelmény. Ha pedig ez a helyezet, akkor nem akarnánk-e biztosítani, hogy a lehető legjobb szakemberek végezzék az ellenőrzéseket. Ezért hát ne a legjobb árra, hanem a biztonságra törekedjünk.

Ahogy fentebb már jelezve volt, a biztonsági előírások betartásával számos további micva is teljesíthető. A szerző úgy véli, hogy hat:

– A „venismártem meod bnáfsoszéchem” micvája az egészségünk és jólétünk védelmében, ahogy áll a Tórában: „Csak őrizkedjél és őrizd nagyon a te lelkedet, hogy el ne felejtsd a dolgokat, melyeket szemeid láttak és hogy el ne távozzanak szívedből életed mindennapjain át, hanem ismertesd meg azokat fiaiddal és fiaid fiaival;” (5Mózes 4:9.)

– Az előbbi rögtön magával hoz még egy micvát, melyet kevesen ismernek külön, de a Poszkim szerint is különálló parancsolat a „rák hisámer lechá”: „De őrizkedjetek nagyon lelketek miatt, mert nem láttatok semmi alakot, amely napon szólt az Örökkévaló hozzátok a Chóreben, a tűz közül,” (5Mózes 4:15.) – hogy különös figyelemmel legyünk a környezetünkre.

– Az előző kettőből következik egy harmadik, „v’cháj báhem”, vagyis, hogy ezek szerint fogunk élni, mint ahogy a Tórában is áll: „Őrizzétek meg törvényeimet és rendeleteimet, melyeket megtesz az ember, hogy éljen általuk; én vagyok az Örökkévaló.” (3Mózes 18:5.)

– A negyedik micvát a következő tórai rész továbbgondolásából tanuljuk: „Ne lásd testvéred ökrét vagy bárányát eltévedve és elfordulnál tőlük; vidd azokat vissza testvérednek. Ha pedig nincs közel hozzád a te testvéred, vagy nem ismered őt, akkor vidd be házadba és maradjon nálad, míg keresi azt a te testvéred, és akkor ad vissza neki. Így tégy szamarával, így tégy ruhájával és így tégy testvéred minden elveszett dolgával, amely elveszik tőle és te megtalálod, nem szabad elfordulnod tőle.” (5Mózes 22:1–3.) A „hásávát ávédá” micvája alapvetően az elveszett tárgyak visszaadásáról szól, azonban átvitt értelemben ez az élet visszaadását, az élet megmentését is jelenti, erre vonatkozhat a Sulchán Áruch Orách Chájim 325.

– Az előző tórai mondatban van az ötödik micva is, egy tiltó parancsolat, „lo szuchál l’hisálájm”, hogy nem hunyhatunk szemet semmi mellettünk történő dolog felett.

– Az hatodik micva a „lo táámod ál dám rééchá” teljesítése, szinén egy tiltó micva, „ne állj tétlenül bátyád vére mellett”, amit a Sulchán Áruchban Chósen Mispát 426:1-ből is tanulunk, ami szintén az élet védelmét célozza.

Talán ez volt a társasház tragédiájának az üzenete, hogy úgy kell ügyelnünk a biztonságunkra, hogy nem is egy, hanem hat tórai micvát is teljesítünk azzal, továbbá, hogy valóban jobban értékeljük az életünket, mint a múltban!

FRISSÍTÉS: az eredeti cikk megjelenése után 48 órával, csütörtökön Surfside új rendeletet adott ki, amely előírja, hogy az összes, három emeletnél magasabb épület felülvizsgálati folyamatát fel kell gyorsítani, és az eddigi 40 év helyett 30 évente kell elkészíteni. A jelentéseknek ezentúl tartalmaznia kell egy geotechnikai mérnöki véleményt is, melyben szerepel az alapozás és a felszín alatti talajviszonyok elemzése is.

Hoffman rabbi rendszeresen publikál háláchikus állásfoglalásokat napjaink legkülönbözőbb történéseivel kapcsolatban, mely ismeretterjesztő cikkei végén jellemzően egy-egy vallásos zsidó család megsegítését célzó felhívást is közzétesz. Aki szeretne segíteni azon a családon ahol a szülők biztosítása nem fedezi a rászoruló gyermekük szükségleteit, most ide kattintva megteheti.

 

Cseh Viktor

 

Forrás: www.vinnews.com

Megszakítás