A Zsinagógák Hetének hagyományos nyitóprogramjaként már nyolcadik alkalommal rendezi meg az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség a Sóletfesztivált. Sok ezer adag babos étellel készülnek, ráadásul hazai sztárok is fakanalat ragadnak majd. Idén első alkalommal az újlipótvárosi RaM-ArT Színház udvara ad otthont a fesztiválnak augusztus 27-én délelőtt 10 és 17 óra között. 

 

Négyféle sólet kóstolható meg a Sóletfesztiválon

Tudta, hogy az iraki sóletben nincs bab? És azt, hogy a marokkói sóletbe édesburgonyát is tesznek? A mai Sóletfesztiválon négy ország, négyféle sóletjét lehet megkóstolni: a magyart, az izraelit, a marokkóit és az irakit. A magyar sólet A magyar sólet karakteres ízét a füstölt libacomb adja. Fő alapanyaga, avagy a teste az ételnek a nagy … Olvass tovább

Immár hagyomány, hogy augusztus és szeptember fordulóján az EMIH megrendezi nagyszabású rendezvénysorozatát, a Zsinagógák Hetét, amely idén augusztus 27-től szeptember 10-ig több helyszínen, változatos programkínálattal nyújt ízelítőt a zsidó kultúra kimeríthetetlen gazdagságából. 

Ötféle sólettel készülnek idén

Lesz hagyományos, hazai sólet, vegán, spanyol, izraeli és amerikai is. A hazai sóletből az elmaradhatatlan alapanyagok sem fognak hiányozni, mint a füstölt liba vagy a tojás, savanyúságként meg csalamádét lehet majd enni mellé. 

Az EMIH marketing-kommunikációs vezetőjétől Erdős Judittól megtudtuk, hogy

7000 adag sólettel készülnek a vasárnap induló eseményre. Ehhez 350 kg babot, 160 kg gerslit, 80 kg hagymát, 25 kg fokhagymát és 7 kg fűszerpaprikát használnak fel, továbbá 5600 darab kemény tojást készül a babos ételek mellé. A főzés közvetlenül sábesz kimenetel után kezdik az előre kikóserolt konyhában, ahol 15 ember fog főzni, legalább 10 órán keresztül. 

Budapest egyetlen kóser gasztrofesztiválján koncertek, gyerekfoglalkozások, kulturális programok is várják az érdeklődőket, idén többek között fellép Farkasházi Réka, Király Linda és Kovács Áron is. A teljes programért látogasson el a zsinagogakhete.hu oldalra.

Augusztus 27-én, a már hagyományosnak számító Sóletfesztivállal indul el az EMIH rendezvénysorozata a Zsinagógák Hete, amelyen egészen szeptember 10-ig, változatos zenei és kulturális programokkal várja az érdeklődőket Budapesten és vidéki helyszíneken.

 

Kóser konyha – alapismeretek

Néhány fontos kósersági szabály, melyek nélkülözhetetlenek a kóser konyhában.

 

 

 

Megszakítás