“Reggel van, Danikám, ébredj!” – Dani kinyitotta a szemét, és hirtelen eszébe jutott, hogy nem otthon, az ágyában aludt, hanem egy jeruzsálemi szállodában. Persze, tegnap érkeztek repülővel, és rengeteg helyre mennek kirándulni. Legelőször is, a Siratófalhoz. Hányszor elmesélte neki anya és apa az elmúlt hetekben, hogy milyen különleges élmény lesz! „Ha ezek a kövek mesélni tudnának!” – mondta el apa ki tudja, hányszor, ám Dani mindig csak a szemét forgatta, hiszen a kövek tudvalevőleg nem beszélnek, és egyébként is, mi érdekes lehet egy falban.

Míg anya és apa áhítattal nézték az ősi köveket, Dani kissé unottan csavargatta a nyakát egy széken ülve, nézegette az óriási köveket, számolta a röpködő madarakat, hallgatta az imádkozás hangjait. De hirtelen nagyra nyílt a szeme a csodálkozástól, amikor egy galamb telepedett a vállára. Egy galamb? Éppen egy galamb minden madár közül, egy galamb, akit mindenhonnan elkergetnek? Akárcsak a zsidó népet, emlékezett vissza Dani arra, hogy mit hallott a zsinagógában nemrégiben. Ezért is van olyan sok galamb a Siratófal körül, mert ők olyanok, mint a zsidó nép…

„Csodálkozol, ugye, Dani?” – szólalt meg ekkor a galamb, és Daninak be kellett vallania, hogy valóban csodálkozik, mivel apa folyton csak beszélő köveket emlegetett, galambokról szó sem volt. „Szeretnéd, hogy meséljek neked erről a helyről?” – kérdezte a galamb, és Dani megvonta a vállát, amiből a galamb tudta, hogy belekezdhet az elbeszélésébe. „Réges-régen ezen a hegyen, ami fölöttünk van, állt egy csodálatos épület, a Szentély. Ám a zsidók nem hallgattak Isten szavára, és nem becsülték egymást, és az ellenségeik lerombolták a Szentélyt. Később újat építettek, ám az sosem volt olyan gyönyörűséges, mint az első. Ráadásul a zsidók kissé elhanyagolták az épületet, és mi tagadás, kissé tönkrement, a falak itt-ott megrepedeztek, a kövezet eltörött, fű bújt elő a repedések közül. Ekkor egy nem túlságosan jó szívű, ám annál gazdagabb király került a trónra. Ő volt Heródes, aki messze földön híres volt arról, hogy mennyire szeretett építkezni. A legnagyobb tudású mestereket hívta udvarába és a legértékesebb anyagokból építkezett. Heródes király elhatározta, hogy nemcsak kijavítja a Szentélyt, hanem szebbé és hatalmasabbá építi. A területet, melyen az épült állt, megnagyobbította, és ezt az egész teret oldalsó támfalakkal vette körül. Micsoda építkezés volt az! Egész nap nyikorogtak a csigák, húzták-vonták a hatalmasabbnál hatalmasabb köveket. Az öreg galambok azt mesélik, hogy ékeket és kerekeket raktak a kövek alá, így szállították-emelték őket a helyükre.”

„Milyen érdekes” – mondta Dani, és valóban érdekes is volt elgondolni, hogy ezek a hatalmas kövek kétezer éve ott állnak. És kétezer éve még nem voltak gépek, teherautók, mégis a helyükre kerültek a kövek. A galamb folytatta az elbeszélést: „Ez a fal, amit most látsz, szintén Heródes király idejében épült, ez támasztotta a hegyet nyugat felől. Sajnos csupán ennyi maradt a csodálatos Szentélyből, mert jöttek a rómaiak, és gonoszságukban lerombolták azt! Nehéz évszázadok következtek mindenki számára, és bizony, nagyon sokáig senki nem jött ide imádkozni. Jártak itt perzsák, törökök, angolok, és végre, nagy sokára, egy napon ismét zsidók jöttek a falhoz. Micsoda nap volt az! Szólt a sófár, lobogott a zászló, mindenki boldog volt, mindenki örült.”

„És azóta?” – kérdezte Dani. „Ó, azóta egy pillanatra sem áll meg itt az élet. Éjjel-nappal sürögnek-forognak itt az emberek, imádkoznak, Tórát olvasnak, kis cédulákat dugdosnak a falak közé, hogy ügyes-bajos dolgaikban Isten megsegítse őket.

„Te azt hiszed, hogy amit itt magad előtt látsz, az egy fal csupán. Élettelen kövekből rakott fal. Pedig ez a fal itt maga az élet! A fal réseiben növények bukkannak elő, virágoznak, apró termést hoznak, galambok, sarlósfecskék fészkelnek, és kis gekkók szaladgálnak a réges-régi köveken. Látod, Dani?”

Ó, hogyne látta volna. Hirtelen minden életre kelt a szeme előtt, ahogy a galamb mesélt. Milyen csodálatos volt mindez!

 

Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 132. szám – 2020. július 1.