Páncélos hadtest – egy izraeli katona mentette meg a sérült teknős életét, írja a ynet. Noam Mendelson, a dél-izraeli Negev-sivatag régiójából származó ejtőernyős katona ellenséges területen, egy dél-libanoni katonai akció során talált rá a teknősre a harctér kellős közepén. Kezdetben csupán védett helyre szerette volna vinni az állatot, ám közelebbről megvizsgálva kiderült, hogy a teknős bal hátsó lába sérült és ellátásra szorul. Így aztán úgy döntött, hogy magával viszi, hogy Izraelben meggyógyítsák a szakemberek.
Mendelson egysége igencsak megörült az új bajtársnak, akit Cádálnak neveztek el. A név a „dél-libanoni teknős” kifejezés akronímája, és egyben a Hezbollahhal szemben álló, elsősorban libanoni keresztények alkotta Dél-Libanoni Hadseregre is utal, mely Izraellel szövetségben 2000-ig működött a térségben. Mendelson először negev-beli otthonához közel, a méjtári Vet-Safe klinikára vitte az teknőst, ahonnan antibiotikumos kezelés után szállították a Rámát Gán-i állatkert kórházába, ahol további kezelést követően
Cádál már szépen gyógyul és felépülése után visszaengedik majd a természetbe.
A kórház állatorvosa, dr. Elad Smith szerint Cádál felnőtt korú, viharvert teknőjéből ítélve valószínűleg meglehetősen idős teknős.
„A lábán levő sérülés elfertőződött ugyan, de a gyógyulás esélyei ígéretesek. Korábban már sikeresen kezeltünk teknősöket hasonló sérülésekkel, és utána mindnyájukat vissza tudtuk engedni a természetbe”.
Cádált a tervek szerint nem viszik vissza Libanonba, hanem a saját otthonához igen hasonló, izraeli területen engedik majd szabadon gyógyulása után.
Első alkalommal keltek ki álcserepesteknősök Eilaton.
A Természetvédelmi Hatóság szakértői elmondták, hogy Izraelben mindeddig csak a Földközi-tenger partján figyeltek meg kikelő álcserepesteknősöket. „Belenéztem a kamerába és édes kis teknősöket láttam, amint éppen kikecmeregnek a homokból és megindulnak a víz felé. Fantasztikus élmény volt ezt látni, különösen, mivel tudjuk, hogy ez az első eset, amikor ilyet Eilaton megfigyelhettünk. Hihetetlen.” – mondta a hatóság egyik önkéntes munkatársa. A beszámolók szerint hónapokkal ezelőtt tűnt fel a partszakaszon egy felnőtt nőstény példány, amelyik tojásokat készült lerakni, ám a nyaralók elől végül visszamenekült a tengerbe. Az esetet filmre vették és ezt követően a Természetvédelmi Hatóság lezárta a területet, hogy az állat zavartalanul tudja lerakni a tojásait. Olvassa el a cikket! |