Alább közöljük néhány résztvevő gondolatait a 2002. októberi pilisi szemináriumról
A Midrásban említett király által is megirigyelt „sábbáti fűszerek” mellett talán a pilisi köd és a szitáló eső is segített abban, hogy ez a sábát tényleg kirepítsen minket a térből és időből. Három napig teljesen beburkolózhattunk saját kis világunkba: tanultunk, imádkoztunk, ettünk és pihentünk. Otthonosan éreztük magunkat, pedig nagyon sokan voltunk, és legtöbben nem is ismertük egymást. Az alaphangot a gyerekek vidám csivitelése adta meg: külön programokat tartottak nekik, de a sábesz ünnepi hangulatától felvillanyozódva az egész épületet birtokba vették, föl-le szökdécseltek és minden folyosó játéktérré változott. Megható volt látni, hogy sokan párjukkal, felnőtt fejjel kezdték az alapáldásokat, imákat és énekeket tanulni. A barátságos légkörnek köszönhetően senki se félt még a legalapvetőbb dolgok megkérdezésétől sem. Érdekes volt megfigyelni a generációk közti szakadékot: a húszas-harmincas éveikben járó fiatalok között sokan haladóbb órákat is igényeltek volna, míg az idősebbek közül sokaknak most először volt részük igazi zsidó tanulásban.
A heti tóraszakasz mellett tanultunk egy kis Talmudot, Maimonideszt, Chászid filozófiát és a Lubavicsi Rebbe bölcselkedéseit. Számomra legmeghatározóbb élményt talán az esti beszélgetések nyújtották, mikor bármit kérdezhetett az ember. És végkimerülésig ültünk és kérdeztünk is. Oberlander Batshevával őszintén beszélgethettünk a párválasztás, a házasság és a gyereknevelés kérdéseiről. A beszélgetés során megértettem, hogy az olyan problémáknak, melyek a modern, szekuláris világban egyedül küzdődő nők számára sokszor nagyon nehéznek tűnnek, sokkal egyszerűbb, józanabb és derűsebb megoldásuk kínálkozik a vallásos közösség összetartó, határozott és állandó értékrend alapján működő világában. Jó volt érezni a szeretet, az odafigyelés és a gondoskodás védő hálóját.
A történet mondhatni mindennapos, de nagyon fájdalmas. Egy olyan vidéki zsidó családban születtem, amelynek népes tagjából csak nagyon kevesen maradtak meg a holocaust után. A szüleim akik más más házasságban éltek, elvesztették társukat, gyermeküket, majd a háború borzalma után felejtve szörnyű fájdalmukat ismét keresték az életet, annak minden szépségét, egymásra találtak, majd úgy döntöttek kell egy “igazi túlélő”, így néhány évvel a borzalmak után megszülettem én, ahogy édesapám mondta “…a nap költözött be életébe!”…
Tartozni valahová, tartozni valakihez, valakikhez természetes emberi kívánalom, emberi szükséglet. Úgy gondoltam mindig, hogy van családom szűkebb és tágabb értelemben, akikhez tartozom, akikért élek, dolgozom, vagyok, vannak barátaim, van munkám akik és amely örömet okoz és tehetek értük bármikor bármit, de mégis mindig ott volt az a különös érzés, gondolat:
Ki vagyok? zsidó vagyok, mit jelent zsidónak lenni, mit jelent a zsidóközösséghez tartozni, mit jelent az hogy a zsidó naptár szerint 5763. évet írunk? Hogyan élte túl a zsidó közösség a számtalan pogromat az időnkénti szinte teljes kipusztítás? Mit jelent az, hogy a zsidók Isten kiválasztott népe? Hogyan maradt fenn a többévezredes kultúra? És hol vannak a válaszok?
Nos ezt adta nekem a Pilisi Hétvége a Pesti Jesivával. Elkezdődtek a kérdések megválaszolása a megannyi kérdésre. Egy új eddig nem ismert , csodálatos érzést keltett bennem, van ma a világban egy közösség , amelynek én is tevékeny, hasznos tagja lehetek. Az életem folytatódhat egy magasabb szinten szellemi és fizikai értelemben egyaránt. S mindezt tehetem úgy hogy nem kell feladnom az életem eddigi létét, hanem azt kell úgy folytatnom, hogy megfeleljek e közösség elvárásainak.
Köszönöm: Gutfreund Judit
Egy nagy család
Nem vallásos zsidó családban nőttem fel, ahol a szombat is csak egy volt a hét napjai közül. Nagy feltűnést keltettem a családban, amikor egyre gyakrabban kezdtem járni a zsinagógába és új ünnepeket és szokásokat tartottam. A Bár Micvómon már az egész család együtt ünnepelt, ekkor éreztem, hogy elfogadják és tisztelik, hogy vallásos zsidó életet akarok élni. Ott voltam minden ünnepen a zsinagógában, s minden ünnepen egyedül, de mindig arra gondoltam, hogy milyen jó lesz, ha a családommal, a gyerekeimmel együtt ünnepelhetek.
A pilisi hétvége ebből adott nekem egy kis ízelítőt. A szombat szigorú törvényeit meg sem éreztem, mert igazi családias hangulatban, nagyon érdekes és tanulságos előadásokkal, finom kóser ételekkel fűszerezett Sábátot töltöttem gyönyörű környezetben, egy nagy család tagjaként. Sok hasonló gondolkodású fiatallal ismerkedtem meg, akikkel együtt imádkoztunk, együtt ettünk és együtt örültünk, annak, hogy együtt vagyunk és ünnepelünk.
Az előadások soha sem értek véget a kitűzött időpontra, mert mindig újabb és újabb kérdések merültek fel, amikre mindig választ kaptunk.
A legfinomabb ételek biztosították a szellemi munkák zavartalanságát és egy étkezés után sem hiányozhatott a közös ének, igazi chászid dallamokkal.
Nagyon örülök, hogy ott lehettem, köszönöm mindazoknak, akik ezt lehetővé tették sok-sok munkával. Várom már a következő pilisi hétvégét, biztos, hogy ott leszek, remélem Te (Ön) is!
Megjelent: Egység Magazin 13. évfolyam 50. szám – 2014. augusztus 3.