A romanióta zsidó közösség alkonya

Az évezredek óta Görögországban élő romanióta zsidó közösség, melynek hagyományai különböznek mind az askenáz,  mind a szfárádi zsidókétól, szinte teljesen megsemmisült a holokauszt során.

A 2300 éve Görögországban élő csoport neve a bizánci birodalom lakóinak régi megnevezéséből, a romaiaoi-ból ered. Korábban számos városban és szigeten éltek Görögország-szerte, Joáninán, Korfun, Leszboszon, Korinthoszon, Thébain, Rhodoszon és Cipruson.  Európa legősibb zsinagógáját, melyet Délosz szigeten tárták fel, 2200 évesre becsülik a régészek. Tradíciójuk szerint első közösségeiket közvetlenül a jeruzsálemi második Szentély lerombolása (i.sz. 68) után alapították. Elsősorban textilszövéssel, ruhafestéssel és selyemkészítéssel foglalkoztak. Nyelvük a görög és héber szavakat egyaránt tartalmazó jevánik volt.

Joáninán még működik a zsinagóga, de szertartásokra ritkán kerül sor. A legutóbbi bár micvát több mint  15 évvel ezelőtt ünnepelték. A közösség létszáma nem haladja meg az ötvenet, tagjainak jelentős része idős ember. „Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy fenntartsuk ősi hagyományainkat, de ez nem könnyű ilyen alacsony létszám mellett.” – mondta el a közösség elnöke, Moses Elisaf. „Nem szeretek a jövőre gondolni. Nagyon nehéz optimistának lenni.” – tette hozzá.

A romanióta hagyományok egyediek, a Kelet-Római Birodalom zsidó szokásait őrzik. Zsinagógáik berendezése is eltér a megszokottól: a tóraolvasó emelvény, a bima, a zsinagóga keleti falánál található, a tóraszekrény pedig ezzel szemben, a nyugati falnál. A Tórát sem a megszokott, egy éves ciklus alatt olvassák fel, hanem rövidebb szakaszokra bontva, három év alatt. Imakönyveik a bizánci zsidók imarendjét követik, mely az európai zsidók talán legősibb rítusa. Imáikba gyakran fűztek jevánik nyelvű sorokat.  „A romanióta hagyomány rendkívül fontos. Eredete a diaszpóra kora előtti időszakra nyúlik vissza, és elsősorban a Jeruzsálemi Talmud döntvényein alapszik” – magyarázza Zanet Battinou, a Görögországi Zsidó Múzeum igazgatója, aki maga is romanióta családból származik.

A romanióta közösség hanyatlása nem a II. világháborúval vette kezdetét. A spanyolországi zsidók 1492-es kiűzetésük után nagy számban telepedtek le az Oszmán Birodalomhoz tartozó Görögországban, elsősorban Thesszalonikiban, melyet ezután a „Balkáni Jeruzsálemnek” is neveztek. A ladinó nyelvű, nagy létszámú és gazdag közösség sok helyen magába olvasztotta a romaniótákat, akik átvették a szfárádi szokásokat. „Sokan egyáltalán nem ismerik az ország ősi zsidó közösségét. Thesszaloniki hatása olyan nagy volt, hogy mellette nem sok lehetősége volt másoknak az érvényesülésre.” – fűzte hozzá Battinou. Csak a távolabbi szigeteken és Nyugat-Görögország hegyvidékén maradt fent a romanióta tradíció, elsősorban Jániában. Ebben a városban a XX. század elején még 4000 zsidó élt. Az Oszmán Birodalom szétesése, valamint a gazdasági nehézségek miatt sokan elhagyták szülőföldjüket, és elsősorban az Egyesült Államokba, illetve a Szentföldre vándoroltak. A romanióta zsidók New Yorkban megalapították a Kehila Kedosha Janina zsinagógát. Jeruzsálemben Janina, Tel Avivban pedig Zakynthosz néven hoztak létre közösségeket.

A holokauszt idején nagyjából 2000 zsidó élt Jáninán. A náci megszállás után, 1944. március 25-én a teljes zsidó lakosságot deportálták Auschwitzba, ahol 1832-en vesztették életüket, köztük több mint 500 kisgyermek. A haláltábort mindössze 112-en élték túl. 69 zsidót keresztény szomszédaik bújtattak el, vagy a hegyekbe menekültek és csatlakoztak a görög ellenálló csapatokhoz. Amikor a kisszámú túlélő a háború után visszatért a városba, lakásaikat és üzleteiket kifosztva találták. Az áldozatok neveit a zsinagóga belső falaira vésték fel.

„Nemcsak a közösség tagjai pusztultak el, hanem hagyományaik is. A tradíció továbbadásában nagy szerepe van a harmadik generációnak – a nagyszülőket pedig megölték. A fiatalok csak azokat a hagyományokat tudták továbbörökíteni, amelyekre még emlékeztek.” – mondta Battinou.

A háború után a vidék zsidó lakossága nagyrészt Athénba költözött. A romanióták még 1906-ban létrehozták saját fővárosi zsinagógájukat, melyet manapság csak a nagyünnepeken használnak.  A megtépázott athéni közösségben nem volt lehetőség a különböző hagyományok fenntartására, így mindenki egy helyen, szfárádi rítus szerint imádkozott. A romanióta dallamokat már csak egy kántor, Haim Ischakis ismeri. „Megtanítom őket a két fiamnak is, de ha ők nem folytatják ezt a mesterséget, akkor már csak a YouTube-ra feltöltött anyagaim maradnak az utókorra” – mondta Ischakis.

Az amerikai és izraeli romanióták javarészt már átvették a többség szokásait. A Jeruzsálemben élő Joszef Báruch és rokonai a háború után érkeztek Izraelbe, 90 éves holokauszt-túlélő nagymamájuk bíztatására. „Sohasem imádkoztam még a város romanióta zsinagógájában. Ez egy olyan tradíció, melynek vége szakadt a soával” – mondja Báruch.

Forrás: Háárec