Máricus 21. a Down-szindróma világnapja, melyet 2009 óta Magyarországon is figyelemfelkeltő programok sorozatával ünnepelnek. Ez a nap lehetőséget ad arra, hogy felhívják a figyelmet arra a veleszületett kromoszóma-eltérésre, amit együttesen az első leírója, John Langdon Down után Down-szindrómának nevezünk.
A lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi korát messze megelőzve teljesen másként tekintett a fogyatékkal élőkre, mint akkoriban szokás volt – derül ki a zsido.com összeállításából, melyet a Down-szindróma napja alkalmából közöltek.
Mint írják, az Egyesült Államokban az 1970-es években indult el az a szemléletváltás, ami véget vetett a fogyatékkal élők számkivetettségének, és ezt többek között a Rebbe hozta el. Amikor a neves pszichológus, dr. Robert Wilkes a zsidóságnak a fogyatékkal élőkhöz való viszonyáról értekezett vele, a Rebbe elutasította az akkoriban széles körben használt „retardált” kifejezést, inkább forradalmi módon a „különleges” szót használta.
Ha Isten bizonyos funkcióiban korlátozva teremtett egy embert, akkor természete más aspektusait tekintve a szokásosnál nagyszerűbb képességeket ad neki – ezt vallotta és tanította. Úgy vélte, hogy az eltérő képességű embereket sem szabad kizárni a Tóra és a micvák világából, éppen ellenkezőleg: biztosítani kell számukra a micvákhoz való kapcsolódás élményét.
David Mayer, aki egy Down-szindrómával született fiú édesapja, így emlékszik vissza arra, hogy formálta saját viszonyukat gyermekükhöz az, ahogy a Rebbe tekintett rá: „Fiunk Down-szindrómával született… Mindenki, aki átélte ezt, tudja, hogy először meg kell gyászolni azt a gyermeket, akire vágyott, és utána lehet elkezdeni szeretni a gyermeket, akit Isten adott” – a házaspár igen nehéz időszakon ment át, ezért ellátogattak a Rebbéhez, hogy áládását kérjék az akkor két és fél hónapos Avramelre: „Ahogy a Rebbe meglátott minket, megállt, Avremelre nézett, és a zsebéből elővett pénzdarabot a kezébe helyezte. Avremelnek azonban nem volt megfelelő izomzata, és az érme a földre esett. Még reagálni sem tudtam, a Rebbe máris lehajolt, felkapta az érmét és visszatette Avremel kezébe. Ez alkalommal azonban a kis ujjait is ráhajtogatta, majd a feleségem felé fordult és azt mondta: ’Ezek a gyermekek az én tábornokaim. Ne aggódjon. Igazi áldás hoz Önöknek’” – Ávremel ma már felnőtt, önálló, dolgozó ember a szülei életének fénye, ahogy apja fogalmaz róla: „Valódi áldás a számunkra. Ehhez a látásmódhoz segített hozzá a Rebbe – az a mód, ahogyan Avremelt látjuk és szeretjük, a Rebbétől ered.”
Ezeket a gyerekeket „a tábornokaimnak” nevezte, utalva a Civot Hásem (Isten hadserege) kampányra, melynek célja, hogy bevonja a gyerekeket a zsidóság gyakorlatába. Az Avremelhez hasonló gyermekeket különlegességüknél fogva kampánya tábornokainak tartotta. Ő volt az, aki „különlegesnek” nevezte az Avremelhez hasonló gyerekeket, akiket korábban retardáltnak hívtak. Ők azonban valójában különlegesek és áldottak. Ártatlanságuk lehetővé teszi számukra, hogy úgy lássák a világot, ahogyan Isten teremtette…
Avremel valóban különleges és áldást jelent számunkra. Léte a legjobb dolog, ami valaha történt velünk. De akkor, 1985 februárjában nem így láttam – mindaddig, amíg a Rebbe rá nem ébresztett erre az Istentől kapott ajándékra.
Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 26. szám – 2023. március 23.