A rebbe szava: Hit és értelem 2.

Hit és értelem 2.

Hogyan egyeztessük össze a hitet az értelemmel?

Annak ellenére, hogy sokak számára hit és értelem egymás ellentétei, az értelem elvezet a hithez, míg a hit elvezethet az értelemhez.

Értelmünkkel felfogjuk az Örökkévaló csodás teremtményeit és tudatosíthatjuk határtalan hatalmát. Az értelem hozzásegíthet az emberi tudás korlátainak felismeréséhez. Bölcseink szerint „a legnagyobb tudás, ha tudjuk: az Örökkévaló nem megismerhető.” Ez a belátás, a bizalom és az alázat elvezet az igaz hit küszöbéhez, hiszen a hit az az eszköz, amely elérhetővé teszi számunkra a tudásunkon túl rejtező igazságot. Vagyis az értelem az, ami elvezethet a hithez.

A hit pedig elvezet az értelemhez, hiszen az Örökkévalóba vetett hit arra késztet, hogy értelmünket, az Örökkévaló által adományozott észt és logikát hitünk részévé tegyük. Az Örökkévaló kifejezetten elvárja tőlünk, hogy megismerjük Őt – hogy értelmünkkel és értelmünk véges logikájával ismerjük meg, hogy egész életünkön át keressük és ennek során tágítsuk értelmünk határait, megismerve ezáltal korlátait, de egyúttal kihasználva erejét is.

Hit és értelem: mindkettő erőteljes mozgató erő. Felismerjük, hogy a hit nem pusztán a tudatlanok támasza, hanem olyan tartományba kalauzol el, amely a legragyogóbb elmék számára is megközelíthetetlen. Való igaz, hogy kétféle hit létezik: a gyermek kiforratlan vak hite, amely még irányításra szorul, és az olyan ember hite, aki szívével és értelmével már nagy utat járt be s végül elért ahhoz a küszöbhöz, melyet csak a hit segítségével lehet átlépni.

Történt egyszer, hogy két fiatalember télnek idején egy orosz városkába érkezett. Kérdésükre, hogy merre találják a mikvét, elmondták nekik, hogy egy roppant meredek domb alján épült. Azt is megtudták, hogy a mikvéhez vezető utat a ráfagyott jég veszélyessé teszi és ezért ilyenkor senki nem használja, csupán egyetlen férfi, aki naponta felkeresi.

A két fiatalember hitte is, nem is, ezért úgy döntöttek, másnap követik a férfit. Meglepetéssel látták, hogy a férfi öreg és gyenge, és úgy gondolták, aligha lesz képes végigmenni az úton. Legnagyobb ámulatukra azonban az öreg biztos léptekkel haladt lefelé a meredek ösvényen, míg ők botladozva követték. Tisztelettel tekintettek rá amikor belépett a mikvébe.

Később tisztelettudóan megkérdezték az öreget, hogyan tudott ilyen biztosan végigmenni az úton. – Ha az ember kapcsolódik a fentihez – válaszolta az öreg -, aligha esik el az alantiban.

Hogyan bízhatunk saját nemzedékünkben?

Sokak számára még mindig nehéz az Örökkévalóban hinni, és kérdések gyötrik. Egészséges-e vagy sem ez a szkepticizmus? Valóban az igazság keresésére irányul vagy csupán önös viselkedésünk indoklása?

 Csak mi tudhatjuk, mennyire őszintén keressük az igazságot. Csak magunknak – és az Örökkévalónak – kell felelnünk. Ha valóban az igazságot keressük, lefektettük az Örökkévalóhoz fűződő viszonyunk alapjait. Minden dinamikus kapcsolathoz hasonlóan, ez a keresés is hosszú folyamat. Saját létünk korlátozott perspektívájából indulunk, és csak lépésről-lépésre haladunk felfelé míg megértjük, hogy az Örökkévaló az abszolút realitás, melynek mi csupán nyúlványai vagyunk – és nem fordítva.

Sokunk számára az első lépés annak megértése, vajon készen állunk-e arra, hogy odafigyeljünk és fejlődjünk, vajon képesek vagyunk-e a hittel járó felelősség elfogadására. A következő lépés, hogy szembenézünk az Örökkévaló létét illető kételyeinkkel. Meg kell próbálkoznunk hitünk és értelmünk egyesítésével, hiszen csakis értelmünkkel fedhetjük fel elménk korlátait és szerepét az Örökkévaló keresésében.

Ezután lehetőséget kell adnunk belső, magasztosabb eszközeinknek. Tudjuk, hogy az Örökkévaló létezik, és tudjuk, hogy van lelkünk – nem mintha láthatnánk vagy megérinthetnénk, hanem azért, mert érezzük. Érezzük a lélek jótékony hatását. Érzékeljük tudásszomját és érzékeljük megelégedettségét, amikor tápláljuk. Hasonlóképpen, jó érzéssel tölt el minket, ha az Örökkévaló jelen van életünkben. Értelmet és irányt ad életünknek, s ez áthatja minden cselekedetünket.

E folyamat hajtóereje az Örökkévaló és önmagunk ismerete. Tanulmányoznunk kell a Bibliát, az Örökkévaló tervrajzát a teremtésről. Meg kell tanulnunk hitünk aktualizálását jócselekedetekkel. Az erényesség és a jólelkűség erősíti materiális realitásunk és az Örökkévaló abszolút realitása közötti köteléket.

Mindenekelőtt pedig friss szemmel kell tekintenünk azokra az eszközökre, melyeket arra használunk, hogy felfedjük az életünkben rejtőző szentséget. Nem korlátozhatjuk magunkat konvencionális érzékszerveinkre, ha olyasvalamihez akarunk kapcsolódni, ami az érzékeken túl van.

Oly korban élünk, melyben különösen nehéznek tűnhet az Örökkévaló keresése, hiszen sokak számára a hit mibenléte és annak fejlesztése ismeretlen. Olyan korban élünk, melyben a spiritualitás helyett materiális dolgok élveznek elsőbbséget; sokan alig-alig tudnak valamit az Örökkévalóról vagy arról, hogy az Örökkévaló mit kíván tőlünk. Sok szabadidőnk van és nem mindig tudjuk megtölteni értelemmel. Nehezen találunk útmutatást, hiszen mindenki – szüleink, tanáraink, politikusaink – hasonlóképpen tanácstalan.

Ennek ellenére, az emberek továbbra is keresik életük értelmét, keresik az Örökkévalót. Ez tisztelgés a legmélyebb hit előtt. A spirituális sötétség korszakban érlelődik a legmélyebb hit. Fel kell ismernünk, hogy kétfajta sötétség létezik. Az első esetben tudatosítjuk magunkban, hogy sötét van és fényre vágyunk; a másik esetben a sötétség már olyan mély és oly régóta tart, hogy beletörődünk. A sötétségből való szabadulás első lépése, ha tudatában vagyunk, hiszen csak ezután tehetjük meg az első lépést a fény felé.

A spirituális sötétség e korszakában mindannyian rendelkezünk azzal a képességgel, hogy felragyogtassuk hitünket és beépítsük mindennapi életünkbe. Beszéljünk hitünkről családtagjainknak és barátainknak. Bontakoztassuk ki tanulással és imával. Aktualizáljuk jócselekedetekkel.

Álljunk meg egy pillanatra. Csendesítsük le elménket, és figyeljünk az Örökkévaló halk, nyugodt szavára. Ha felszabadítjuk saját magunkat, rájövünk, hogy hitünk jóval közelebb volt a felszínhez, mint gondoltuk volna.

Ne feledjük: az Örökkévaló abszolút realitása mindentől függetlenül létezik. A kérdés csupán az, miképpen válaszolunk rá, mennyire leszünk hűek saját magunkhoz, amikor keressük. Az Örökkévaló már vár.

1941-ben a Rebbe és felesége a nácik által megszállt Párizsban élt. Számtalan kétségbeesett telefon és levél után a Rebbe New Yorkban élő apósa, Joszéf Jichák Schneerson rabbi megszerezte a szükséges okmányokat és a házaspár végül Portugáliában hajóra szállhatott.

A hajó indulása előtt a Rebbe táviratot kapott apósától. „Ne szállj fel a hajóra!” A Rebbe azonnal lemondta az utazást, pedig jól tudta: a nácik ismerik hollétét és korántsem biztos, hogy a következő hajón lesz-e hely. Később kiderült, hogy azt a hajót, melyen eredetileg utaztak volna, elsüllyesztette egy német tengeralattjáró és a katasztrófát egyetlen utas sem élte túl. A Rebbe és felesége egy másik hajóra szállt, amely 1941. június 23-án kötött ki New Yorkban.

A New Yorkban megjelent best-seller alapján, amely a Rebbe beszédeinek válogatását tartalmazza: Simon Jacobson, Toward a Meaningful Life, William Morrow and Company, 294 oldal.