A legtöbb ember a házasságot két olyan ember kötelékének tekinti, akik azonos eszmékben hisznek, és közös célokat fogalmaznak meg maguknak. A házastársakat azonban a házasságkötés után is két külön embernek tekintik, annak ellenére, hogy kölcsönösen szeretik egymást, és bizonyos mértékig úgy érzik, hogy egybeolvadtak. A zsidó gondolkodásban azonban a házasságkötés jóval több, mint két olyan ember egybekelése, akik úgy döntenek, hogy ezentúl megosztják életüket. Az egyedülálló férfi vagy nő a házasság előtt csupán „fél ember” (Zohár III:7b., l. még Menáchot 93b.). A kábálá szerint (Zohár 1:91b.) férj és feleség egy lelken osztoznak. Amikor eljön az ideje, hogy egy lélek mennyei hajlékából alászálljon a földi világba, az Örökkévaló úgy rendeli, hogy a házasságot megelőző meghatározott időre két részre váljék: az egyik fél lélek a férfié, a másik fél lélek az asszonyé, s mindkettő éli a maga különálló életét, betöltve rendeltetését, mígnem eljön a megfelelő idő, s az Örökkévaló egyesíti a két felet. Attól kezdve együtt töltik be rendeltetésüket.
A zsidóság szerint az ember a házasságkötése előtt híjával van bizonyos spirituális tulajdonságoknak: hiányzik lelkének másik fele. Csakis a házasságkötés után lel mindkét fél teljességre, csakis ezután érez beteljesedést: csakis ezután tekinthetőek egységes lénynek, egy léleknek.
Ez az oka annak, hogy az esküvő a legörömtelibb ünnep. Az a pillanat, amikor az addig egymástól távol – más otthonban, más körülmények között, néha éppenséggel más országban – élt két lélek végre egymásra talál és egyesül, a legnagyobb boldogság és ünnepélyesség légkörét teremti meg.
A fentiek a zsidóság egy másik felfogását is megmagyarázzák. A zsidó törvények szerint az asszonyok mentesülnek számos tevőleges parancsolat – micvát ászé – teljesítése alól. A tiltó előírások – micvát lo tásze – a férfiakra és az asszonyokra egyaránt vonatkoznak. Ennek magyarázata nem az, hogy az asszonyok alacsonyabbrendűek lennének, mint a férfiak, hanem az, hogy az Örökkévaló, a közös rendeltetésen túl más feladatot szán a férfiaknak, és mást a nőknek.
Ez legjobban a test különböző szerveivel szemléltethető. Valamennyi szerv ugyanannak a testnek a része, ugyanakkor mindegyiknek meghatározott feladata van: az értelem az agyban fészkel, az érzelmek a szívben és így tovább.
Hasonlóképpen a zsidó népben is vannak a férfiaknak és a nőknek közös feladataik, de ezek mellett mindenkinek megvan a saját, egyéni rendeltetése. A nők azért mentesülnek bizonyos parancsolatok betartása alól, hogy a rájuk kirótt feladatok elvégzésére több időt fordíthassanak.
Vannak, akik megkérdőjelezik ezt a gyakorlatot: ugyan miért kell elesniük a nőknek a jutalomtól, amelyet néhány parancsolat betartásával elnyerhetnének?
Jichák Luria rabbi, a 16. századi kabalista, más néven az Ári zál ezt úgy magyarázza: „Az asszonynak azért nem kell teljesítenie bizonyos parancsolatokat, mert amikor a férfi olyan parancsolatot teljesít, amelynek teljesítése alól ő fel van mentve, az olybá vétetik, mintha ő is megtette volna, amikor férje teljesíti.” Ugyanígy van más parancsolatok esetében is: például amikor egyvalaki mondja az imát a kiddusnál, azok, akik hallgatják, szintén teljesítették a kiddus micváját.
Amikor a férj teljesít egy micvát, az olyan, mintha a párja, másik fele is teljesítette volna, sőt az asszony ugyanabban a spirituális jutalomban részesül, mint a férje. Ez igaz a házasságkötés előtti időszakra is, mivel a lány kapcsolatban áll mindazokkal a micvákkal, amelyeket jövendőbeli férje teljesít. Ezért van az, hogy amikor egy fiú vagy fiatalember olyan parancsolatokat teljesít, amelyek alól a nők mentesülnek, az az Örökkévaló szemében olyan, mintha a férfi is és a nő is teljesítette volna a micvát, még ha ők nincsenek is tudatában ennek, mivel az Örökkévaló pontosan tudja, melyek az Egy Lélek alkotóeleme.
Megjelent: Egység Magazin 5. évfolyam 19. szám – 2014. július 29.