Száz éve hunyt el a 20. század egyik legmeghatározóbb és Párizs legismertebb régiség- és műkereskedője, Jacques Seligmann. Rá emlékezünk, aki árverési segédből küzdötte fel magát a művészet élbolyába.

Jacques Seligmann portréja, Joaquín Sorolla spanyol festő alkotása (Wikipédia)

Jacques Seligmann 1858-ban született egy frankfurti zsidó családban, ahonnét 16 éves korában Párizsba vándorolt, ahol egy árverési csarnokban dolgozott mint segéd, később kitanulva a szakmát, már mint művészeti szakértő. Az ambiciózus fiú gyorsan tanult és ügyes is volt a szakmában, minek köszönhetően már 1880-ban egyik első ügyfelével, Edmond de Rothschild báróval megnyitotta első vállalkozását.

A századfordulón önállósult és két fivérével, Arnolddal és Simonnal az előkelő Place Vendôme-ban megalapította a Jacques Seligmann & Cie céget, mely hamarosan világhírnévre tört. Az ügyfeleik között találjuk az orosz Stroganoff-családot, Sir Philip Sassoon brit politikust, vagy a korszak legnagyobb amerikai gyűjtőit, Benjamin Altmant, William Randolph Hearst, J. P. Morgant vagy éppen Joseph Widenert. A jelentős amerikai érdeklődésnek köszönhetően 1904-ben megnyitották New York-i irodájukat is, melyet tíz évvel később már a frekventált Fifth Avenue-n találunk. 

A műkereskedés kezdetben elsősorban antik tárgyakkal foglalkozott, a korban népszerű elefántcsont díszekkel, szobrokkal, kárpitokkal és 18. századi francia bútorokkal, ám az első világháborút követően az Egyesült Államokban megnőtt az igény az európai festők képei iránt, így vált Jacques Seligmann a Pablo Picasso, a Vincent van Gogh vagy épp Honoré Daumier képek fő eladójává.

Hogy ma melyik híres festményt a világ melyik múzeumában, galériájában vagy magángyűjteményében csodálhatunk meg, abban jelentős szerepe volt Jacques Seligmann szakértelmének és közvetítésének.

Forrás: „Hirek – Seligmann Jacques halála.”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 46. szám, 12. old.

Fotó: Archives of American Art

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.