A nap, amikor megszólaltak az Óváros kapui – Jeruzsálem újraegyesítésének évfordulója alkalmából Nachman Kahana rabbi idézte fel néhány évvel ezelőtt Jicchák Navon, Izrael állam ötödik elnökének beszédét az Arutz7 oldalon.
1967 júniusában kitört a hatnapos háború. Az izraeli katonák bátran harcoltak és sok győzelmet vívtak ki. Amikor elérték a jeruzsálemi Óvárost és felkészültek annak visszavételére Jordániától, el kellett dönteniük, hogy a hét kapu közül melyiken hatoljanak be a területre. Ahogy ott tanakodtak, a kapuk megszólaltak, és mindegyik azt kiabálta: „rajtam keresztül, rajtam keresztül”! A hangjuk elérte az eget, de Isten és az angyalai sem tudták eldönteni, hogy melyik kapu a legérdemesebb erre a nagyszerű feladatra. Azt mondta Micháel angyal: „Isten az Égben! Minden egyes kapu csodálatos és mindegyik megérdemli, hogy rajta keresztül menjenek be a katonák az Óvárosba. Beszéljen minden kapu, magyarázza el, hogy miért neki kell a kiválasztottnak lennie, és végül döntsd el Te, hogy melyikük érdemli ki a jutalmat”. Az Örökkévaló remek ötletnek tartotta a javaslatot, és megkérte a kapukat, hogy mutassák be magukat.
Elsőként a Jafo-kapu (Sáár Jáfo) szólt: „Két fontos út indul ki belőlem. Az egyik Jafóba és a Földközi-tengerhez vezet, a másik pedig Hevronba visz, ahol őseink: Ávráhám és Szárá, Jicchák és Rivka, Jáákov és Lea nyugszanak a Máchpéla-barlangban. Mellettem áll Dávid tornya. Biztosítom, hogy a katonák biztonságban juthatnak be rajtam az Óvárosba.”
A Damaszkuszi-kapu (Sáár S’chem) következett. Hangosan és érthetően beszélt: „Én vagyok a legnagyobb és a legszebb a kapuk között. Minden olyan út, ami Jeruzsálem északi részébe vezet, innen indul, belőlem ágazik ki. Hadd menjenek be a katonák rajtam kerestül az Óvárosba.”
Harmadikként a Cion-kapu (Sáár Cion) szólt: „Isten az Égben, én ennek a szent városnak a nevét viselem: Cion. Nézz rám: összekaristoltak, megtörtek a körülöttem folyó harcok. Éppen ezért helyes, hogy a győzelem rajtam keresztül következhessen be. Válassz engem, válassz engem.”
Most a Szemét-kapun (Sáár hááspot) volt a sor: „Istenem, nézz rám. Szerencsétlen vagyok és szégyenkeznem kell. Évszázadokon keresztül rám dobálták Jeruzsálem minden szemetét. Ne érts félre! Inkább takarjon Jeruzsálem szemete, mint a világ minden drága kincse! Nap mint nap vigasztalom a Kotelt, a Siratófalat, hiszen itt van, egészen a közelemben. Szomorú, mert a zsidók nem tudnak nála imádkozni. Tegyél minket boldoggá, engedd, hogy rajtam keresztül menjenek be a katonák az Óvárosba!”
A Virág-kapun (Sáár hápráchim) volt a szólás sora: „Igazán nem lenne helyénvaló, ha a katonák a piszkos Szemét-kapun keresztül jutnának be az Óvárosba. Használjanak engem és én virágkoszorúval várom őket. Rajtam keresztül menjenek, rajtam keresztül!”
Hatodikként az Újkapu (Sáár háchádás) hangja hallatszott: „Én vagyok a legkisebb és a legújabb kapu. Olyannyira új vagyok, hogy bele se számoltak a hét kapu közé. Közel vagyok a város izraeli oldalához, és minden nap látom, ahogy Izrael ellenségei lövik a zsidó népet és országukat. Igyekszem megvédeni Izraelt, de képtelen vagyok rá. Kérlek, Istenem, hadd haladjanak a katonák rajtam keresztül.”
Az Aranykapu (Sáár háráchámim) következett. Mindkét oldalról bezárták, így hangja tompán, üresen szólt: „Világ Ura. Bejáratom sok-sok éve zárva van. A többi kapu nyílik és csukódik, de engem hatalmas kövek zárnak el. Azt ígérted, hogy a zsidók rajtam keresztül térnek vissza, hogy felépítsék a Szentélyt, és ezért zártak engem be Izrael ellenségei. Éppen ezért megfelelő lenne, ha a katonák rajtam keresztül mennének be az Óvárosba.”
Már csak az Oroszlán-kapu (Sáár háárájot) maradt. Isten rámutatott, ám ő néma maradt. Végül halk, puha hangon beszélni kezdett: „Isten az Égben. Minden irányból látom a harcoló és harc közben megsérülő katonákat. A szívem megszakad, nem tudom tovább nézni ezt a szörnyűséget. Nem számít, melyik kapun ét mennek be a katonák. Csak érjen már véget a harc!”
Isten és az angyalok meghallgatták minden kapu mondanivalóját, majd visszavonultak tanácskozásra. Suttogva beszéltek, végül Isten az Oroszlános kapuhoz fordulva így szólt: „Minden másik kapu saját dicsőségét keresi. Téged azonban jobban érdekelnek az izraeli katonák, mint saját magad. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy rajtad keresztül mennek be a katonák az Óvárosba. Az Oroszlános kapun át”. Így is lett. A páncélosok behatoltak a szűk utcákra, és felszabadították a várost. A Siratófalnál megfújták a sófárt, az egész országban hallották a hangját és mindenki megtudta, hogy az Óváros kapui ismét nyitva állnak a zsidók előtt. Csoda történt: Jeruzsálemet egyesítették.
Szép ünnepet!